Ferenc pápa Trujillóban: Isten és Mária szeretete mindig „tájszólásban” fejezi ki magát

„Tekintsünk Máriára és emlékezzünk a perui édesanyákra és nagymamákra, az élet és a családok mozgató erejére, akiket védelmezni kell a nőgyilkosságok ellen küzdő törvényekkel” – mondta a pápa azon a Mária-ájtatosságon, amelyet január 20-án este tartott a perui tengerparti város főterén.

A Kapu Szűzanyjának tisztelete a XVII. századra nyúlik vissza, amikor kalóztámadások fenyegették a tengerparti térségek településeit. Otuzco lakossága ekkor védőszentje, a Szeplőtelen Mária kegyképét helyezte el a település bejáratára, és a környék városaival szemben megmenekült.

„Trujillo szép, történelmi terén, amely a szabadság álmát keltette fel minden peruiban, összegyűltünk, hogy találkozzunk az otuzcói Anyukával. Ez a tér egy szabadtéri kegyhellyé változik, ahol mindnyájan átadjuk magunkat Mária gyengéd, anyai tekintetének. Ez az Anya ismeri az észak-peruiak és sok más helyről érkezettek szívét, látta könnyeiket, nevetéseiket, ismeri vágyaikat. Ez a tér meg kívánja őrizni egy nép emlékezetét, amely tudja, hogy Mária egy Anya, aki nem hagyja magára gyermekeit” – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd külön üdvözölte a Peru különböző városaiból, településeiből érkezett híveket, akik elhozták magukkal a náluk tisztelt Mária kegyképét, szentjeik, vértanúik relikviáit. A téren összesen 35 Mária-képet emeltek a magasba, minden keresztény közösség gazdagsága, a népi ájtatosság kifejezéseként.

A pápa a hívekkel együtt adott hálát Isten kedvességéért. Isten mindannyiunkhoz olyan módon kíván közelíteni, ahogyan be tudjuk fogadni Őt, így születnek különféle elnevezései. Isten szeretetének nyelvezete mindig „tájszólásban” fejezi ki magát. A remény oka, amikor látjuk, hogy az Anya magára ölti gyermekei vonásait, ruháit, dialektusát. Mária mindig mesztic Anya lesz, mert szívében helyet talál minden faj, mert a szeretet minden eszközzel arra törekszik, hogy szeressen, és viszontszeressék. Ezek a kegyképek arra a gyengédségre emlékeztetnek, amellyel Isten közel akar állni minden faluhoz, minden családhoz, hozzád, hozzátok, hozzám, mindenkihez – mondta Ferenc pápa.

A Szentatya az ájtatosságon az otuzco-i Kapu Szeplőtelen Szűzét az „Irgalmasság és a Remény Anyjának” nyilvánította ki. A Szűzanya, aki az elmúlt évszázadokban megmutatta szeretetét e föld gyermekei iránt, amikor egy kapu felé helyezték kegyképét és megvédte őket a fenyegető veszélyektől, ezáltal egészen napjainkig felélesztve minden perui szeretetét. Továbbra is védelmez minket és megmutatja a Kaput, amely megnyitja számunkra az utat az egyetlen igaz élet felé, amely soha nem múlik el. Elkísér mindnyájunkat, hogy hazatérjünk, mert Jézus nem akarja, hogy bárki is kívül maradjon a viszontagságok között. Nem kér semmit sem saját maga számára: Jézushoz vezet bennünket.

A pápa felidézte a 2015-ben megkezdődött irgalmasság szentévét, amelyben minden hívőt arra szólított fel, hogy haladjon át az irgalmasság kapuján, hogy megtapasztalja Isten vigasztaló, megbocsátó és reményt keltő szeretetét. Nincs jobb orvosság a sebek gyógyítására, mint az irgalmasság, az együttérzés mások fájdalmaival.

A pápa a „feminicídium”, a „nőgyilkosság”, a nők ellen elkövetett erőszak elleni küzdelmere szólított fel. A Kapu Szűzanyja, az Irgalmasság és a Remény Anyja megmutatja nekünk az utat és megjelöli a legjobb védekezést a rossz,a közöny és az érzéketlenség ellen. Elvezet Fiához és így felszólít bennünket, hogy mozdítsuk elő az „irgalmasság kultúráját”, amelyben senki sem tekint közönnyel a másikra, nem fordítja el tekintetét, amikor testvérei szenvedését látja. Szűz Mária adja meg nekünk ezt a kegyelmet, fohászkodott a pápa, majd a Kapu Szűzanyja oltalmába ajánlotta Peru népét.

Évközi harmadik hét hétfője

Évközi harmadik hét hétfője

A szombati evangéliumban arról olvastunk, hogy megjelennek Jézus rokonai, akik hitelt adnak annak a szóbeszédnek, miszerint Jézus „eszét vesztette” és emiatt haza akarják őt vinni. Ez a jelenet folytatódik majd a holnapi napon, ma azonban közbeékelődik még a farizeusok fellépése, akik azt a vádat fogalmazzák meg, miszerint Jézus az ördögök fejedelmének segítségével, azaz magával a gonosszal szövetkezve képes bizonyos rendkívüli cselekedetekre. Az „őrültség” és az „ördöggel való együttműködés” vádja nem feltétlenül az időbeni egyezés, hanem a hasonlóság miatt kerülhetett egymás mellé az események folyamatában. A háttérben nyilvánvalóan az húzódik meg, hogy az emberek tudni szeretnék, milyen hatalom birtokában képes Jézus gyógyítani, illetve olyan cselekedeteket véghezvinni, amelyekre ember nem képes. Miközben elcsodálkoztunk Jézus rokonainak értetlenségből fakadó fellépésén, addig a farizeusok megjelenése és negatív ítélete nem okoz számunkra meglepetést, hiszen vádaskodásukkal már korábban is találkoztunk. Az általuk megfogalmazott vád és rágalom gyökeres ellentéte mindannak, amiről korábban meggyőződhettünk. Jézus azt tanítja és azt igazolja csodáival, hogy eljött az Isten országa, ezzel szemben a Jeruzsálemből érkező írástudók szerint a gonosz rendkívüli hatalma mutatkozik meg tetteiben.
Hiszek-e abban, hogy Jézus képes lerombolni a gonosz uralmát? Hiszem-e, hogy ezt Isten erejével teszi?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.
Szent II. János Pál pápa

 

Udvardy György: Egyedül Jézus Krisztust érdemes követni

Egyedül Jézus Krisztust érdemes követni

Évközi 3. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 1,14–20)

A názáreti csend után, amely a készület, a növekedés, a fölismerés ideje, Jézus kilép az emberek elé, és az Atya küldötteként megkezdi nyilvános működését. Ahogyan a názáreti évek is a kinyilatkoztatás részét képezik, úgy Jézus nyilvános működése is az Atya jóságát, szándékát és embermentő tevékenységét tárja elénk, és ennek szolgálatára hív.

Jézus tanításának középpontjában az Isten országa áll. Ennek természetét, mibenlétét, törvényeit és a hozzátartozás módját mutatja be. Mindez szintén nem különbözik az Atya irgalmától, amely új közösséget teremt, s új logikával ajándékozza meg mindazokat, akik elkötelezik magukat Isten országa mellett. Az isteni természetnek és ennek az országnak a jellemzője a bizalom. Isten és ember kapcsolatának lényege ebben foglalható össze. Isten bízik az emberben, s benne is ezt a bizalmat akarja felébreszteni maga iránt. Hiszen éppen ez az ember tragédiája: elveszítette a bizalmát Istenben, így önmagában is, és mindenben, ami körülveszi. Senki más nem teremtheti újjá az elvesztett, széttört, megroppant bizalmat, egyedül csak az, akit ez a bizalomelvesztés sért: maga Isten. Fia elküldésével ezt akarja megtenni: közösséget építeni. Éppen ezért, egyrészt az Atya akaratának teljesítése okán, másrészt Isten országának természete alapján Jézus tanítványokat hív meg követésére.

Meghívása teremtő szó. Nem lehet felkészülni rá, s nem is a felkészülteket hívja, hiszen ilyenek nem léteznek. Nem is a kiválóakat, hiszen látjuk a tanítványok esendőségét, s látjuk a magunk törékenységét is. Nem a rejtett tudást birtoklókat hívja meg, hiszen Jézus nem egy olyan titkot készül átadni, amit mások elől el kell rejteni, hanem föl akarja tárni a misztériumot, s ez szintén bizalmat kíván, elköteleződést mellette. Jézus követése nem pusztán egy tanítás megismerését jelenti. Nem pusztán szófordulatok, igehirdetői praktikák vagy éppen a csodatévő tevékenység elemeinek elsajátítását jelenti, hanem teljes ráhagyatkozást, az élet teljes odaadását, mégpedig úgy, hogy lelke által Jézus működhessen bennünk. Követése nem etikai döntés, nem intellektuális belátás vagy értés. Az újjászületett ember új gondolkodása ez: döntök egy személy mellett, mégpedig mások szolgálatának érdekében.

„Emberek halászaivá teszlek benneteket” (Mt 4,19). Jézus magához hívja a tanítványokat, hogy vele legyenek. Sok mindenre tanítja őket, sok mindent magyaráz, értésükre ad, de leginkább föltárja szívének szándékát, hogy ismerjék meg az Atyát, bízzanak benne, és legyenek szeretetének, irgalmának képviselői. A meghívás egy személy melletti elköteleződést kíván. Nem feltétlenül a jövő és a feladatok pontos, precíz ismeretét, hanem Mária hitét: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). Talán távolinak, az élettől idegennek tűnik ez a fajta jézusi meghívás, ám valójában mégis ez után vágyakozunk. Ez történik a házasságban és a papi szolgálatra való jelentkezésben is: bízom a hívó szóban, a másik ember személyében. Nem tudom, mi lesz a jövő, nem tudom, mi fog történni, de bízom benne, és ő is bízik bennem. Bízom abban, aki meghív. Ezt kívánja tőlünk Jézus, aki igaznak bizonyult, ezért bátran ráhagyatkozhatunk, és bátran engedhetjük, hogy vele legyünk, hogy formálja az életünket.

Udvardy György püspök

Ferenc pápa Trujillóban: Mennyi könnyet töröltél le ma?

Ferenc pápa Trujillóban: Mennyi könnyet töröltél le ma?

Peru látogatásának második napján, január 20-án a Trujillo nagyváros melletti Huanchaco tengerpartján mutatott be szentmisét a Szentatya, amelyen mintegy kétszázezer hívő vett részt.

Ezeknek a földeknek evangéliumíze van. Az egész környezet, mely körül vesz bennünket és ez a végtelen nagy tenger a háttérben segít jobban megértenünk a tapasztalatot, amelyet az apostolok megéltek Jézussal, és amelynek megélésére ma mi is meghívást kapunk. Tudom, és örülök annak, hogy Peru északi részének sok helyéről érkeztetek, hogy megünnepeljétek az evangéliumnak ezt az örömét.

Az akkori tanítványok, miként közületek is sokan manapság, halászatból éltek. Kieveztek csónakokon, miként közületek is sokan teszik a „totora-csikókon” [totoranádból épített kenukon], ők is, ti is ugyanazzal a céllal: a mindennapi kenyér megkereséséért. Mindennapi fáradozásaink nagyrészt erre irányulnak: hogy biztosítsuk családunk boldogulását, megadni nekik, ami segíti őket egy jobb jövő építésében.

Ez az „aranyhalakkal teli lagúna”, ahogy elnevezték, élet forrása és áldás volt számos nemzedéknek. Az idők folyamán álmokat és reményeket tudott táplálni.

Ti, miként az apostolok, ismeritek a természet vadságát és megtapasztaltátok csapásait. Ahogyan ők viharba kerültek a tavon, nektek az El Niño [tornádó] kemény csapását kellett elszenvednetek, melynek fájdalmas következményei mindmáig jelen vannak sok családban, főleg azokéban, akik még nem tudták újraépíteni otthonukat. Ezért is akartam eljönni és itt imádkozni veletek.

Erre a szentmisére idehozzuk azt a rendkívül nehéz időszakot is, amely rákérdez hitünkre és sokszor kétségbe vonja azt. Szeretnénk Jézussal egyesülni. Ő ismeri a fájdalmat és a megpróbáltatásokat; ő mindenféle szenvedésen átment, hogy mellettünk tudjon állni szenvedéseinkben. A kereszten függő Jézus közel akar lenni minden fájdalmas helyzethez, hogy felénk nyújtsa kezét és segítsen felkelnünk. Mert ő belépett történelmünkbe, osztozni akart utunkban és meg akarta érinteni sebeinket. Nem olyan Istenünk van, aki kívül lenne azon, amit érzünk és elszenvedünk, ellenkezőleg, a fájdalmak közepette kezét nyújtja felénk.

Ezek a megrázkódtatások megkérdőjelezik és kockára teszik szellemünk és legelemibb magatartásformáink értékét. Akkor ráébredünk, mennyire fontos, hogy nem egyedül, hanem egységben vagyunk, tele azzal az egységgel, amely a Szentlélek gyümölcse.

Mi történt az imént hallott evangéliumban szereplő kislányokkal [vö. Mt 25,1–13]? Hirtelen hallanak egy kiáltást, amely felébreszti és mozgásba hozza őket. Néhányuk észreveszik, hogy nincs elég olajuk az út megvilágításához a sötétben, mások viszont, mivel feltöltötték lámpásukat, meg tudták találni és meg tudták világítani a vőlegényhez vezető utat. A kijelölt pillanatban mindegyik megmutatta, mivel töltötte fel életét.

Ugyanez történik velünk. Bizonyos körülmények között megértjük, mivel töltöttük fel életünket. Mennyire fontos feltölteni életünket azzal az olajjal, amely lehetővé teszi lámpásunk meggyújtását a sötétség sokféle helyzetében és az előrevezető utak megtalálását!

Tudom, hogy a sötétség időszakában, amikor éreztétek az El Niño csapását, az itt lakók meg tudtak mozdulni, és az itt lakóknak megvolt az olajuk ahhoz, hogy fussanak és igaz testvérként segítsék egymást. Megvolt a tevékeny együttérzés, a nagylelkűség olaja, amely mozgásba hozott titeket, és az Úr elé mentetek a segítségnyújtás számtalan konkrét tettével. A sötétben, együtt sokan másokkal, élő fáklyák voltatok, és világítottátok az utat kinyújtott és segítőkész kezekkel, hogy enyhítsétek a szenvedést és megosszátok azt, amitek van szegénységetekben.

Az evangéliumi szakaszban megfigyelhetjük, hogy azok a kislányok, akiknek nem volt olajuk, a faluba mentek vásárolni. Életük döntő pillanatában rájöttek, hogy lámpásuk üres, hogy hiányzik nekik az a lényegi fontosságú dolog, ami az igazi örömhöz vezető út megtalálásához kell. Egyedül voltak, és így is maradtak, egyedül, kívül az ünnepen. Vannak dolgok, jól tudjátok, amelyeket nem lehet rögtönözni és még kevésbé megvásárolni. Egy közösség lelkét azon lehet lemérni, hogy mennyire képes összefogni a nehéz, viszontagságos időszakokban, hogy elevenen tartsa a reményt. Ezzel a magatartással teszitek a legnagyobb tanúságot az evangéliumról.

Az Úr azt mondja nekünk: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Mert a hit konkrét szeretetre nyit meg minket, nem gondolatok szintjén maradó, hanem konkrét, tettekkel, kinyújtott kézzel, együttérzéssel kimutatott szeretetre, amely képes építeni és újraépíteni a reményt, amikor minden veszni tűnik. Így válunk részesévé Isten tevékenységének, amelyet János apostol bemutat nekünk, amikor elénk tárja a gyermekei könnyeit letörlő Istent. És ezt az isteni feladatot Isten egy anya gyengédségével végzi, aki igyekszik letörölni gyermekei könnyeit. Milyen szép az a kérdés, amelyet az Úr mindnyájunknak feltehet a nap végén: mennyi könnyet töröltél le ma?

Más viharok is csapkodhatják ezeket a partokat, amelyek pusztító hatással vannak az itt lakók életére. Olyan viharok, amelyek mint közösséget is próbára tesznek minket, és kockára teszik szellemünk értékét. Szervezett erőszaknak hívják, mint a „szikariátust”, és bizonytalanságnak, amelyet az teremt; tanulási és munkalehetőség hiányának hívják, különösen a fiatalok között, amely meggátolja őket, hogy méltósággal élhető jövőt építsenek; azután ott van a biztos lakhatás hiánya sok család számára, akik kénytelenek rendkívül instabil és biztonságosan nem megközelíthető térségekben élni; és van még sok más helyzet is, amelyet ismertek és megszenvedtek, amelyek mint a legnagyobb áradások alámossák a kölcsönös bizalmat, mely oly szükséges egy támogatási és reményháló építéséhez. Áradások, melyek a lelket érintik, és az olajról kérdeznek, amellyel szembe tudunk nézni velük. Mennyi olajod van?

Sokszor feltesszük magunknak a kérdést, hogyan küzdjünk meg ezekkel a viharokkal, vagy hogyan segítsük gyermekeinket továbbhaladni ilyen helyzetekben. Szeretném elmondani nektek, hogy nincs jobb kiút, mint az evangélium útja, és Jézus Krisztusnak hívják. Mindig evangéliummal töltsétek fel életeteket! Biztatlak titeket, hogy olyan közösséget alkossatok, amely engedi, hogy Ura feltöltse a Lélek olajával. Ő mindent átalakít, mindent megújít, mindent megerősít.

Jézusban mienk a Lélek ereje, hogy ne tartsuk természetesnek, ami árt nekünk, ne szokjunk hozzá, ne tartsuk természetesnek, ami kiszárítja a lelket, vagy, ami rosszabb, elrabolja reményünket. A peruiaknak, történelmük jelen pillanatában, nincs joguk engedni, hogy elrabolják reményüket! Jézusban mienk a Lélek, aki egységben tart minket, hogy támogassuk egymást, és legyőzzük, ami családjainkat legjobban fenyegeti. Jézusban Isten hívő közösséggé tesz minket, mely képes fenntartania magát; olyan közösséggé, amely remél, és ezért küzd, hogy megfordítsa és megváltoztassa a sokféle viszontagságot; olyan közösséggé, amely szeret, mert nem engedi, hogy ölbe tett kézzel éljünk. Jézussal Trujillo [városának] népe továbbra is „az örök tavasz városának” hívhatja magát, mert Jézussal minden reményre ad okot.

Ismerem, mennyire szeretik az itt élők a Szűzanyát, és tudom, hogy a Mária-tisztelet mennyire segít nektek, és Jézus Krisztushoz visz titeket. Mária egyetlen tanácsot ad nekünk, melyet állandóan ismétel: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” (vö. Jn 2,5). Kérjük tőle, hogy terítse fölénk palástját, és vigyen minket mindig Fiához; de énekelve mondjuk el neki, ezzel a szépséges Mária-énekkel: „Kapu leánykája, add rám áldásod, kapu leánykája, adj békét, jóságot!” Tudjátok énekelni? Elénekeljük együtt? Ki kezdi el? „Kapu leánykája…” Senki sem énekel? A kórus sem? Akkor – ha nem énekeljük – mondjuk közösen: „Kapu leánykája, add rám áldásod, kapu leánykája, adj békét, jóságot!”

Évközi harmadik hét vasárnapja

Évközi harmadik hét vasárnapja

A meghívás lépései

Az első tanítványok meghívását, illetve Jézussal való első találkozását János evangélista Keresztelő Jánoshoz és az ő tanúságtételéhez kapcsolja. Úgy mutatja be, hogy András és János (apostolok) először a Keresztelő tanítványai voltak, majd pedig Jézus követői lettek, erről olvastunk az elmúlt vasárnap. Ugyanezt kissé másként írja le Márk evangélista, akinek egyértelműen az a szándéka, hogy a tanítványok meghívásával kapcsolatban kiemelje az Úr kezdeményezését, illetve azt, hogy az első személyes találkozás elegendő volt a meghívottaknak ahhoz, hogy rögtön elfogadják azt.
A jelenet ezzel a rövid bevezetéssel kezdődik: „miután Jánost elfogták.” Keresztelő Jánosról van itt szó, aki bátran felemelte hangját Heródes erkölcstelen életformája, törvénytelen házassága miatt, ezért az uralkodó börtönbe vetette, majd később lefejeztette. János evangélista azért említi meg e helyen János börtönbe kerülését, hogy ezzel jelezze: Keresztelő János küldetése befejeződött, lezárult, és most kezdődik Jézus nyilvános működése a nép körében.
Jézus nyilvános működésének első cselekménye az, hogy tanítványokat gyűjt maga köré. Még nem hallottunk tőle egyetlen szót sem, nem tanítja még az embereket, nem tett még egyetlen csodát, hanem elkezdi maga köré gyűjteni azokat, akik kezdettől fogva mellette lesznek és tanúi lesznek mindannak, amit tanít és tesz. Az első tanítványok meghívása alapján kibontakoznak előttünk a meghívás lépései, elemei. Minden Jézus pillantásával kezdődik, ő látja meg a halász embereket, majd hozzájuk közeledik. Napjainkban is így kezdődik minden meghívás. A meghívott talán észre sem veszi egy ideig, hogy Jézus már látja őt. Egy rövid ideig figyeli tevékenységét, de nem gyűjt róla hosszasan információkat, nem kérdezget másokat az illetőről, mert pár pillanat alatt eldönti, hogy alkalmas-e valamilyen különleges feladatra. A következő lépésben az Úr megszólítja az általa kiválasztottakat. Az első találkozás alkalmával nincs szükség bemutatkozásra, mert később úgyis lesz idő arra, hogy megismerjék. Jézus nem kezdi el részletesen elmondani nekik, hogy ki ő valójában és mit szeretne tenni a következő években, hanem röviden elmondja a meghívás és egyben a leendő küldetés lényegét: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Vegyük észre, hogy ezek a meghívások mindig személyes találkozások, személyes meghívások. Nem arról van szó, hogy Jézus összehív egy nagyobb tömeget és előttük toborzó beszédet tart, ismertetve a teendőket, és aki akar majd csatlakozik hozzá. Minden meghívás személyes megszólítás eredménye. Az Úr minden korban így lép oda azokhoz, akiknek küldetést szán.
A következő lépést már a megszólítottak teszik meg, akik azonnal elindulnak és Jézus tanítványai lesznek. Nem tesznek fel kérdéseket, amelyek tisztázhatnák, pontosíthatnák, hogy milyen elvárások vannak velük szemben, és nem kezdenek el azon gondolkodni, vajon alkalmasak-e arra, amire meghívják őket, hanem azonnal indulnak. A meghívást csak így lehet elfogadni. Mert aki nekiáll mérlegelni, az már a saját szempontjai alapján akar dönteni, mintha azok fontosabbak lennének Jézus akaratánál. Ha valaki nekiáll gondolkodni, arra nem fog várni az Úr, hanem továbbmegy és majd meghív másokat, akik készek mindent elhagyva követni őt.
Van-e bátorságom rögtön elindulni és követni az Urat?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!