Hívom a családokat 2016 szeptemberében – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Mint minden nyáron, idén is összegyűlt az egész család az idős házaspárnál, hogy együtt ünnepeljenek. Az összes leszármazóval és házastársaikkal együtt voltak vagy félszázan. Beszélgetés közben az egyik, már igencsak ősz hajú fiú megszólalt: Csodálatos, hogy körülöttünk minden változik, csak ti ketten, drága szüleim, nem változtok. Mindig ilyenek voltatok, mint most: nyugodtak, derűsek, segítőkészek, minden iránt érdeklődők, sohasem idegesek. Mondjátok, hogy csináljátok ezt? Ti egy másik világban nőttetek fel és találtatok egymásra – vette át a szót egy másik gyerek –, a mai ember akármerre indulna, korlátokba ütközik, és nincs honnan segítséget kérnie, a mai ember kiszolgáltatott a politikának, a gazdaságnak, a betegségeknek, embertársai embertelenségének. Ezért a mai ember mindig ideges, nem lehet állandóan derűs, és jobb, ha óvatosan fogadja mások segítőkészségét is. Azért, ami igaz, az igaz – szólt közbe az egyik unoka, aki orvos lett –, a világ az utóbbi száz évben hatalmasat fejlődött! Sok betegséget sikerült legyőznünk, néhány óra alatt átrepüljük az óceánt, de már át sem kell repülnünk ahhoz, hogy élőben kövessük a másik kontinensen zajló eseményeket. Otthonról intézzük pénzügyeinket anélkül, hogy akárcsak egy bankót is a kezünkbe kellene vennünk. Én nem sírom vissza az ökrös szekeret, meg a petróleumlámpát. Arról nem a modern világ tehet, hogy mindig vannak, akik elégedetlenek, akiknek mindig más tetszene jobban, mint amit már elértünk.

Ma a közvélekedés szerint a házasság intézménye válságban van. Valójában az ember van válságban, mert nem tud, és nem mer szabad lenni, képtelen elköteleződni. Hangulatok és ösztönök, a harsány média irányítják, fogyasztani és élvezkedni vágyik, ezért képtelen ajándékká válni. Egy férfi és egy nő elkötelezett, hűséges és kizárólagos házassági köteléke titok. Valódi misztérium, amit ketten élnek meg – hármasban. Én, te és a Szeretet. Én, te és Isten. (vö. Ef 5, 31-33)

Világunk sokféle, gyors és ellentmondásokkal terhes változásai közepette sokan elbizonytalanodnak. Vajon milyen útra lépjenek, hogyan alakítsák életüket, kapcsolataikat, merre irányítsák gyermekeiket? Ússzanak-e az árral, vagy merjenek bátran szembefordulni vele? Úgy látszik, hogy „sem az a társadalom, amelyben élünk, sem az, amely felé úton vagyunk, nem engedi meg a múlt modelljeinek és formáinak különbségtétel nélküli továbbélését. … A társadalmi struktúrák manapság azonban az antropológiai-kulturális változások következtében az embereket érzelmi és családi életükben sokkal kevésbé támogatják, mint a múltban.” (AL 32)

Idézzetek fel olyan beszélgetéseket, amelyekben az előttetek járó generációhoz tartozók, szüleitek, nagyszüleitek, saját életpéldájukra hivatkoztak, ti pedig úgy reagáltatok, hogy „akkor az lehetséges volt, ma nem!”

A 2014-es és 2015-ös püspöki szinódusokon alapos és színes kép rajzolódott ki az egész világ családjainak valóságáról. Az antropológiai-kulturális környezet változása hatással van az élet minden vetületére. Az egyre jobban elhatalmasodó individualizmus eltorzítja a családi kötelékeket, mert a családtagok saját vágyaikat abszolút értéknek tekintve csak saját magukkal törődnek. A birtoklás és az élvezet mérhetetlenül individualista kultúrája által keltett feszültségek türelmetlenséget és erőszakot szülnek a családokon belül. Ehhez járul hozzá a jelenlegi élet ritmusa, a stressz, a munka világa és a társadalom szerveződése. Ezek olyan kulturális tényezők, melyek veszélybe sodorják a tartós, hosszú távra szóló döntések lehetőségét. (vö. AL 32-33)

Korunkban kockázatosnak látszik az egész életre szóló elköteleződés, ezért a családot átmeneti szállásnak tekintik, ahová az ember akkor tér be, amikor jónak látja; jogait számon kéri, de kötelességeit vágyai és a körülmények változandósága szerint teljesíti. Összekeverik az igazi szabadságot azzal, hogy mindenki úgy ítélhet, ahogyan neki tetszik, mintha rajtunk, embereken túl nem léteznének igazságok, értékek, eligazító elvek, mintha minden egyenértékű volna és bármit meg kellene engedni. Ilyen körülmények között a házasság eszményét, amely magába foglalja a kizárólagosságot és a végleges elköteleződést, a körülményektől függő esetlegességek és a saját hajlamok szeszélyei végül lerombolják. A ma embere retteg a magánytól, az oltalom és hűség helyét keresi, ugyanakkor fél attól, hogy egy olyan kapcsolat fogságába essék, mely akadályozhatja a személyes törekvéseiben. (vö. AL 34)

Hogyan tudtok gyerekeiteknek abban segíteni, hogy álmaikból remények, reményeikből célok, a célokból nem a hangulatok és ösztönök által befolyásolt elhatározások szülessenek, hogy tudjanak a jó, a szép, az igaz és a szent mellett elköteleződni?

„A család Isten képmása, Ő legmélyebb misztériumában nem magányosság, hanem család, mivel magában hordozza az atyaságot, a fiúságot, és a család lényegét, vagyis a szeretetet. A házasság szentségében Krisztus, az Úr találkozik a házasulandó párral és velük marad. Krisztus ugyanis, amikor emberré vált, magára vállalta az emberi szeretetet is, ezt megtisztítva és tökéletesítve Szentlelkével a házaspárnak ajándékozza, hogy egész életüket átjárhassa a hit, a remény és a szeretet. A házaspár így kapja meg a kegyelmet ahhoz, hogy Krisztus testét építse, azaz családegyházzá váljon.” (AL 67)

„A házasság szentsége nem társadalmi szokás, üres szertartás, vagy egy elköteleződés pusztán külső jele. A szentség ajándék a házastársak megszentelésére és üdvösségére, és mivel kölcsönösen egymáshoz tartoznak, a szentségi jel révén valóban megjelenítik Krisztus és az Egyház kapcsolatát. … A házasság hivatás, válasz arra a különleges meghívásra, hogy úgy éljék meg a házastársi szeretetet, mint Krisztus és az Egyház közötti szeretet jelét.” (AL 72)

Idézzetek fel baráti, rokoni körből olyan házasságokat, amelyeket valóban átjár a hit, a remény és a szeretet! Mi a titkuk?

Az úgy kezdődött – válaszolt fia kérdésére az idős házaspár férfi tagja –, hogy amikor először találkoztunk, szimpatikusnak találtuk egymást. Most már biztos vagyok benne, hogy ez nem volt véletlen. Az sem volt véletlen, hogy egyre többet találkoztunk, sokat beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában. Ajándéknak éreztünk minden percet, amit együtt tölthettünk. Aztán lassan rájöttünk, hogy nemcsak a perceket kaptuk ajándékba, hanem egymást is. Ilyen ajándékot csak egyszer kaphat az ember életében, ezért fel kell tennie rá az életét. Azaz mindent úgy kell tennünk, hogy a kapcsolatunk napról napra szorosabb legyen, hogy egyre inkább egyek lehessünk. Mindig tudtuk – vette át a szót a feleség –, hogy nem vagyunk egyedül. Aki ezeket a „véletleneket” megrendezte, velünk van, és szeret minket. A mi szeretetünknek is növekednie kell. Sok minden történt velünk életünkben, de mindig mindenben a jót kerestük, és akár hiszitek, akár nem, meg is találtuk. Elég csak itt körülnéznem: micsoda boldogság ennyi gyerek, unoka, meny és vő között itt lenni, és tudni, hogy bármi történik, a ti szeretetekre mindig számíthatunk. Hát hogyne lennénk derűsek, nyugodtak, másoknak segíteni akarók! A szívem tele van hálával, örömmel, de legfőképpen szeretettel.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Himnusz CCLXXVI.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Minket e lelkes, ünnepi dicséret

érdemeidhez társulva segítsen,

Márta, kit kedvel az Úr, és szívéhez

fűz szeretettel.

Gyakran betért ő hozzád, s otthonodban

töltött vendégként nyugalmas órákat,

hallgatta szódat, szolgáló sürgésed

látta örömmel.

Gyászba borultan siratod a testvért,

nagy keserűen húgod is zokog csak,

s íme, a Mester könnyezik, s szavára

éled a holt már.

Sziklaszilárdan hiszed a halottak

újrakeltését, Urad is tanítja,

kérj a szívünkbe újra-újra vágyat

égi hazánkba.

Zengjük Atyánkat, egy Fia kegyelmét,

velük a Lélek azonos hatalmát,

s hogy dicsőségük veled együtt lássuk,

esdve könyörgünk. Ámen.

Ferenc pápa üzenete a teremtéssel való törődés első világnapjára

Ferenc pápa tavalyi döntése értelmében ma tartja a katolikus egyház első alkalommal a teremtéssel való törődés világnapját. A Szentatya „Gyakoroljunk irgalmasságot közös otthonunkkal!” című üzenetének magyar fordítását az alábbiakban közöljük.

Egységben az ortodox testvérekkel és csatlakozva más keresztény egyházakhoz és közösségekhez, a katolikus egyház ma tartja az éves „világnapot a teremtéssel való törődésért”. E világnap „értékes lehetőséget kínál az egyes hívőknek és a közösségeknek a teremtés megőrzésére irányuló személyes hivatásuk megújítására, hálával tekintve fel Istenre azért a csodálatos műért, amelyet ő gondjainkra bízott, kérve segítségét a teremtés védelmében és irgalmát a bűnök miatt, amelyeket a világ ellen követtünk el, amelyben élünk.” (Levél „A teremtéssel való törődés világnapja” bevezetéséről, 2015. augusztus 6.)

Nagyon bátorító, hogy a bolygónk jövője iránti aggodalomban a keresztény egyházak és közösségek közösen osztoznak, együtt más vallásokkal. Az utóbbi években ugyanis vallási vezetők és különféle szervezetek sok kezdeményezést indítottak, hogy még inkább érzékennyé tegyék a közvéleményt a bolygó felelőtlen kizsákmányolásának veszélyére. Itt meg szeretném említeni Bartholomaiosz pátriárkát és hivatalában elődjét, Démétrioszt, akik hosszú évek óta folyamatosan felemelték szavukat a teremtésnek okozott károk és a kizsákmányolás bűne ellen, felhívva a figyelmet az erkölcsi és lelki válságra, mely a környezeti problémák és a pusztulás hátterében áll. A teremtés épsége iránti növekvő figyelemre válaszul a Harmadik Európai Ökumenikus Nagygyűlés (Nagyszeben, 2007) javaslatot tett egy „Teremtés időszaka” megünneplésére a szeptember elseje (az isteni teremtés emléknapja az ortodox egyházban) és október negyedike (Assisi Szent Ferenc emléknapja a katolikus egyházban és néhány más nyugati hagyományban) közti öthetes időszakban. Azóta e kezdeményezés az Egyházak Világtanácsa támogatásával sokféle tevékenységet ihletett a világ különböző részein. Az a tény is örömre adhat okot, hogy a hasonló kezdeményezések, melyek a környezeti igazságosságot, a szegényekről való gondoskodást és a társadalommal kapcsolatos felelős elköteleződést mozdítják elő, összehoznak különböző vallási környezetben élő embereket, főként fiatalokat. Keresztényeknek és nem keresztényeknek, hívőknek és jóakaratú embereknek össze kell fognunk, hogy irgalmasságot tanúsítsunk közös otthonunk – a Föld – felé, és hogy teljesen megbecsüljük a világot, amelyben élünk, mint az osztozás és a közösség helyét.

1. A föld kiált...

Ezzel az üzenettel megújítom a párbeszédet e bolygó minden lakójával a szegényeket kínzó szenvedésről és a környezet tönkretételéről. Isten egy virágzó kertet ajándékozott nekünk, de mi azt egy „rommal, sivataggal és szennyel” (vö. Laudato si’ enciklika, 161) borított tereppé változtatjuk. Nem fogadhatjuk el közömbösen a biodiverzitás csökkenését és az ökoszisztémák elpusztítását, amelynek oka gyakran a mi felelőtlen és önző magatartásunk. „Miattunk több ezer faj nem tudja már létével dicsőíteni Istent, és nem tudja közölni velünk saját üzenetét. Ehhez nincs jogunk” (uo., 33).

A bolygó folyamatosan melegszik, részben az emberi tevékenység miatt: 2015 volt a valaha feljegyzett legmelegebb év, és 2016 valószínűleg még inkább az lesz. Ez szárazságokat, áradásokat, tűzvészeket és egyre súlyosabb szélsőséges időjárási jelenségeket okoz. Az éghajlatváltozás hozzájárul a kényszerű migráció által kiváltott szívettépő válságokhoz is. A világ szegényei – noha ők a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért – a legsebezhetőbbek, és már szenvedik is annak hatásait.

Amint az átfogó ökológia hangsúlyozza, az emberi lények mély összeköttetésben vannak egymással, és a teremtéssel a maga egészében. Amikor a természetet bántjuk, az emberi lényeket is bántjuk. Ugyanakkor minden teremtménynek megvan a maga belső értéke, amelyet tiszteletben kell tartani. Halljuk meg „a föld kiáltását és a szegények kiáltását is” (uo., 49), és igyekezzünk figyelmesen megérteni, hogyan alapozhatunk meg egy megfelelő és idejében érkező választ.

2. …mert vétkeztünk

Isten azért ajándékozta nekünk a földet, hogy kímélettel és mértéktartóan műveljük és őrizzük (vö. Ter 2,15). „Túlművelni” – azaz rövidlátó és önző módon kizsákmányolni – és nem eléggé őrizni azt: bűn.

A nekünk kedves Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka nagy bátorsággal világított rá ismételten és prófétai módon a teremtés ellen elkövetett bűneinkre: „Az, hogy az emberek lerombolják Isten teremtésének biológiai sokféleségét; hogy az emberek veszélyeztetik a föld épségét és hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz, megfosztva a földet természetes erdőségeitől vagy elpusztítva a vizes területeket; hogy az emberek szennyezik a vizeket, a talajt, a levegőt: ezek mind bűnök.” „ A természet ellen elkövetett bűncselekmény” ugyanis „bűncselekmény önmagunk ellen és bűn Isten ellen.” (Beszéd Santa Barbarában, Kalifornia, 1997. november 8.)

Szembesülve azzal, ami otthonunkkal történik, az irgalmasság szentéve „mély belső megtérésre” (Laudato si’ enciklika, 217) hívhatja a keresztény hívőket, amit a bűnbocsánat szentsége különleges módon is támogat. Ebben a jubileumi évben tanuljuk meg kérni Isten irgalmát a teremtés ellen elkövetett bűnökért, amelyeket mostanáig nem tudtunk felismerni és megvallani; kötelezzük el magunkat, hogy konkrét lépéseket teszünk az ökológiai megtérés útján, ami megkívánja az önmagunkkal, a felebaráttal, a teremtéssel és a Teremtővel szembeni felelősségünk világos tudatosítását (vö. uo., 10; 229).

3. Lelkiismeret-vizsgálat és bűnbánat

Az első lépés egy ilyen úton mindig a lelkiismeret-vizsgálat, amely „hálát és ingyenességet foglal magában, vagyis az Atya szeretetéből kapott világ ajándékként való elismerését, ami következményként ingyenesen lemondó tetteket és nagylelkű cselekedeteket eredményez […]. Azt a szeretetteli tudatot is magában foglalja, hogy nem a többi teremtménytől elkülönítve létezünk, hanem gyönyörű egyetemes közösséget alkotunk a világ többi élőlényével. A hívő ember nem kívülről, hanem belülről nézi a világot, és felismeri azokat a kötelékeket, amelyekkel az Atya egybekapcsolt minket az összes élőlénnyel” (uo., 220).

Ehhez az irgalommal és jósággal teljes Atyához, aki minden egyes gyermekének hazatérésére vár, bátran odafordulhatunk, beismerve bűneinket a teremtéssel, a szegényekkel és a jövő nemzedékekkel szemben. „Abban a mértékben, ahogyan mindannyian okozunk kis ökológiai károkat”, meg vagyunk hívva arra, hogy elismerjük „a mi – kicsi vagy nagy – részünket a környezet eltorzításában és rombolásában”. (I. Bartholomaiosz, Üzenet a teremtésvédelmi imanapra, 2012. szeptember 1.) Ez az első lépés a megtérés útján.

2000-ben, amely szintén jubileumi év volt, elődöm, Szent II. János Pál meghívta a katolikusokat, hogy adjanak elégtételt mind a múltbeli és jelenlegi vallási türelmetlenségért, mind pedig a zsidókkal, a nőkkel, a bennszülött népekkel, a bevándorlókkal, a szegényekkel és a még meg nem születettekkel szembeni igazságtalanságokért. Az irgalmasság jelenlegi rendkívüli szentévében meghívok mindenkit, hogy tegyen ugyanígy. Mint egyének, akik már hozzászoktunk olyan életstílusokhoz, amelyeket akár a helytelenül értelmezett jóléti kultúra erőltet ránk, akár az a „féktelen vágy, […] hogy többet fogyasszunk, mint amennyire valójában szükségünk van” (uo., 123), és mint egy olyan rendszer résztvevői, „amely »a nyereség minden áron« mentalitását tette uralkodóvá, nem törődve a társadalmi kirekesztéssel vagy a természet pusztításával” (Beszéd a népi mozgalmak II. világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra (Bolívia), 2015. július 9.), – bánjuk meg a rosszat, amit közös otthonunknak okoztunk.

Egy komoly lelkiismeret-vizsgálat után, és ezzel a bánattal eltelve megvallhatjuk a Teremtő ellen, a teremtés ellen és testvéreink ellen elkövetett bűneinket. „A Katolikus Egyház katekizmusa úgy láttatja velünk a gyóntatószéket, mint olyan helyet, ahol az igazság szabaddá tesz minket egy találkozás számára.” (Harmadik elmélkedés, Lelkinap a papok jubileuma alkalmából, Szent Pál-bazilika, 2016. június 6.) Tudjuk, hogy „Isten nagyobb a mi bűnünknél” (Kihallgatás, 2016. március 30.), minden bűnnél, beleértve a teremtés ellenieket is. Meggyónjuk őket, mert megbántuk, és szeretnénk változtatni. Isten irgalmas kegyelme pedig, melyet a szentségben kapunk, segít ezt megtennünk.

4. Irányváltoztatás

A lelkiismeret-vizsgálat, a bűnbánat és bűneinknek az irgalomban gazdag Atya előtti megvallása elvezet az élet megváltoztatásának szilárd elhatározásához. Ennek pedig a teremtés iránt felelősebb konkrét viselkedéshez és magatartáshoz kell vezetnie, mint például egy megfontolt műanyag- és papírhasználathoz, a víz, az élelem és az elektromos energia pazarlásának elkerüléséhez, a hulladék szelektív gyűjtéséhez, gondos bánásmódhoz a többi élőlénnyel, a közösségi közlekedés használatához és a közlekedési eszközök megosztásához másokkal, és így tovább (vö. Laudato si’ enciklika, 211). Ne higgyük, hogy ezek az erőfeszítések túl kicsik a világ megváltoztatásához. Az ilyen cselekedetek „olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni” (uo., 212), és „olyan prófétai és szemlélődő életstílusra bátorítanak, amely a fogyasztáshoz való ragaszkodás megszállottsága nélkül képes a mélységes örömre” (uo., 222).

Az életváltoztatás szándékának át kell hatnia azt a módot is, ahogyan saját kultúránk és társadalmunk építéséhez hozzájárulunk. Ugyanis „a természet gondozása olyan életstílus része, amely magában foglalja az együttélés és a közösségalkotás képességét” (uo., 228). A gazdaságot és a politikát, a társadalmat és a kultúrát nem uralhatja rövid távú gondolkodásmód és a közvetlen pénzbeli vagy választási haszonra törekvés. Ellenkezőleg, a legsürgősebben át kell állítani ezeket a törekvéseket a közjó felé, amely magában foglalja a fenntarthatóságot és a teremtéssel való törődést.

Egy konkrét eset az „ökológiai adósság” a világ északi és déli fele között (vö. uo., 51–52). Ennek visszafizetése megkívánná a legszegényebb országok környezeti helyzetével való törődést, olyan pénzügyi forrásokat és technikai segítséget nyújtva nekik, amelyek segítik őket az éghajlatváltozás következményeinek kezelésében és a fenntartható fejlesztés előmozdításában.

Közös otthonunk védelme növekvő politikai konszenzust kíván. E tekintetben elégedettségre adhat okot, hogy 2015 szeptemberében a világ országai elfogadták a Fenntartható Fejlesztési Célokat, és hogy 2015 decemberében megalkották a Párizsi egyezményt az éghajlatváltozásról, amely kitűzi a globális hőmérséklet-növekedés visszafogásának sok erőfeszítést kívánó, de alapvető fontosságú célját. Most a kormányokon a sor, hogy tiszteletben tartsák a vállalt kötelezettségeket, miközben a vállalatoknak is felelősen meg kell tenniük a maguk részét, és a polgárok feladata kikövetelni, hogy mindez megtörténjen, sőt, hogy egyre ambiciózusabb célok felé haladjunk.

Az irányváltoztatás ugyanis azt jelenti, hogy „végletekig tiszteljük az eredeti parancsot: megőrizni a teremtést minden rossztól, mind a saját javunk, mind a többi emberi lény java érdekében”. (I. Bartholomaiosz, Üzenet a teremtésvédelmi imanapra, 1997. szeptember 1.) Egy kérdés, amely segíthet, hogy ne tévesszük szem elől a célt: „Milyen világot szeretnénk hagyni azokra, akik utánunk jönnek, a gyermekekre, akik most nőnek fel?” (Laudato si’ enciklika, 160).

5. Az irgalmasság egyik új cselekedete

„Semmi sem egyesít jobban Istennel, mint egy irgalmas tett – akár arról az irgalmasságról van szó, amellyel az Úr megbocsátja bűneinket, akár a kegyelemről van szó, amelyet azért ad nekünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit az ő nevében.” (Első elmélkedés, Lelkinap a papok jubileuma alkalmából, Szent Pál-bazilika, 2016. június 6.)

Szent Jakab nyomán szólva: „az irgalmasság tettek nélkül önmagában halott. […] Globalizált világunk változásai miatt az anyagi és lelki szegénység bizonyos formái elszaporodtak: adjunk tehát teret a szeretet fantáziájának, hogy új cselekvési módokat találjunk. Így az irgalmasság útja egyre konkrétabbá válik.” (Kihallgatás, 2016. június 30.)

A keresztény élethez hozzátartozik az irgalmasság hagyományos testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása. (Az irgalmasság testi cselekedetei: az éhezőknek ételt adni, a hajléktalanoknak szállást adni, a ruhátlanokat felöltöztetni, a betegeket és börtönben levőket látogatni, a halottakat eltemetni. Az irgalmasság lelki cselekedetei: a bűnösöket meginteni, a tudatlanokat tanítani, a kételkedőknek jó tanácsot adni, a szomorúakat vigasztalni, a bántalmakat békével tűrni, az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, az élőkért és holtakért imádkozni.) „Általában egyenként gondolunk az irgalmasság cselekedeteire, és úgy, mint amelyek intézményekhez kötődnek: kórházak a betegeknek, szegénykonyhák az éhezőknek, szállók azoknak, akik az utcán laknak, iskolák azoknak, akiknek oktatásra van szükségük, a gyóntatószék és a lelkivezetés annak, akinek tanácsra és bűnbocsánatra van szüksége… De ha egységben tekintjük őket, akkor az az üzenetük, hogy az irgalmasság tárgya maga az emberi élet a maga teljességében.” (Harmadik elmélkedés, Lelkinap a papok jubileuma alkalmából, Szent Pál-bazilika, 2016. június 6.)

Az emberi élet a maga teljességében nyilvánvalóan magában foglalja a közös ház gondozását. Ezért veszem a bátorságot, hogy kiegészítést javasoljak az irgalmasság hét cselekedetének két hagyományos listájához, hozzáfűzve mindkettőhöz a közös otthonnal való törődést.

Mint az irgalmasság lelki cselekedete a közös otthonnal való törődés megkívánja „a világ hálás szemlélését” (Laudato si’ enciklika, 214), amely „lehetővé teszi, hogy minden dolgon keresztül felfedezzünk egyfajta tanítást, amelyet Isten közölni akar velünk” (uo., 85). Mint az irgalmasság testi cselekedete a közös otthonnal való törődés megkívánja „a mindennapi élet egyszerű gesztusait […], amelyek megtörik az erőszak, a kizsákmányolás és az önzés logikáját […], és megnyilvánul mindazokban a tettekben, amelyek egy jobb világot igyekeznek építeni” (uo., 230–231).

6. Összegzésként: imádkozzunk!

Bűneink és a rémisztő kihívások ellenére, melyekkel szembesülünk, soha nem veszítjük el a reményt: „A Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket [...], mert végérvényesen eggyé vált földünkkel, és szeretete mindig segít, hogy új utakat találjunk” (uo., 13; 245). Különösen szeptember 1-jén, és aztán az év összes többi napján, imádkozzuk:

„Szegények Istene,
segíts, hogy megmentsük azokat,
akik e földön magukra hagyva és elfeledve élnek,
de akik oly értékesek szemedben! […]
Szeretet Istene,
mutasd meg helyünket ebben a világban,
hogy szereteted eszközei legyünk
minden élőlény számára ezen a földön” (uo., 246).
Irgalmasság Istene,
add meg nekünk, hogy elfogadjuk bocsánatodat,
és továbbadjuk irgalmasságodat egész közös otthonunk számára.
Áldott légy!
Ámen.

Vatikán, 2016. szeptember 1.

Évközi huszonkettedik hét csütörtökje

Évközi huszonkettedik hét csütörtökje

A mai evangéliumot olvasva szeretnénk megtanulni valamit Péter apostoltól, mégpedig bűnösségünk egyszerű kimondását. A történet azzal indul, hogy Péter és társai egész éjszaka hiába halásztak. E kudarc és sikertelenség után lép hozzájuk Jézus, aki azt kéri, hogy vessék ki újra a hálót. Péter engedelmeskedik és megtörténik a csoda, rendkívül sok halat tudnak fogni. Ekkor mondja Péter: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Szavai azt jelzik, hogy ez az egyszerű halász megérzi, hogy egy szent, igaz emberrel van dolga, akihez méltatlan az ő bűnössége. Ekkor még nem tudja, hogy Isten Fiával beszél, akinek van hatalma a bűnök megbocsátására, s akinek küldetése nem a magukat igaznak tartókhoz szól, hanem a bűnösökhöz.
Isten közelében, jelenlétében az a helyes magatartás, hogy elismerjük bűnösségünket és megbánjuk bűneinket. Így tud minket megérinteni Isten irgalma. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus bűnbánatra szóló felhívása nem az ember múltjára és annak bűneire koncentrál, hanem a jövőre, a megtisztult lélek új lehetőségeire. Amikor az Úr bűnbánatról beszél, akkor nem azt mondja: „Ember, van mit megbánnod! Vedd észre, hogy bűnös vagy!”, hanem a szabadulás örömhírével áll elénk: „Ember! Isten végtelenül irgalmas! Van szabadulás a bűnből, van bocsánat a vétkeidre!”
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

 

Szent István király, az érsekség megszervezésével hazánk önállóságának megalapozója

Szent István király, az érsekség megszervezésével
hazánk önállóságának megalapozója

Könyörögj érettünk!

Szent István ezer évre meg tudta alapozni országa jövőjét. A korabeli európai államok közül csak a mi hazánk megcsonkítva bár, de áll. A titkát keressük? Nagyon egyszerű: őseink egyisten hitükhez különös kegyelemmel megkapták a keresztény hithirdetőktől a kinyilatkoztatás teljességét. A Szentháromság hittitkát, a megváltás tényét megismerve elfogadtak mindent, amit Isten a Bibliában és a Szenthagyományban megüzent az emberiség javára. Amit Istenről tanultak, azt igyekeztek megtartani. Elsősorban azt értették meg, hogy Isten szereti az embereket, mindenkit nagy célra, az örök üdvösségre teremtett, és minden ember úgy tud üdvözülni, ha az életét Isten akaratának teljesítésére szenteli. Istent legfőbb Urának fogadja el. Ezt egyetlen szóval imádásnak nevezzük. István édesapjától is azt tanulta, maga is azt tapasztalta, hogy népe nem véletlenül került ide a Kárpát-medencébe. Körülötte minden nép nemzetállamban élt, országát törvényeivel kormányozza. Műveli földjét, ipart űz, kőházakat épít, azokban laknak a családok. Művelődnek is sokan. István megértette, hogy törzsi formában nem élhetünk. Egységes nemzetállamot kellett létesíteni. Édesapja, Géza nagyfejedelem megkezdte, befejezte István király. A másik fontos tennivaló az ország gazdasági berendezkedése. A nomád életforma helyett le kellett telepedni, földet művelni, ipart tanulni. Ezt is sikerrel mozdította elő. Nagy segítségére voltak a nyugatról behívott bencés szerzetesek, akik szülőföldjükön mintagazdaságokat fejlesztettek ki. A segítségükkel uralkodása végén nagyon megközelítettük az európai szintet. Isten imádása, odaadó szolgálata, legfőbb Úrnak való elismerése volt a forrás. Tőle kérdezte meg napi imájában, mit kell népéért tennie. A másik forrás ehhez az alkalmazkodáshoz a Biblia volt. Ezekiel prófétánál olvashatta a nagy istenélményt. Ezekiel fiatal férfiként került Babilonba Nabukodonozor király első jeruzsálemi ostroma után. A zsidó nép már évszázadok óta vétkes volt hite lerontásában. Az igaz Istent, atyáik Istenét állandóan bosszantották azzal, hogy ócska, ember készítette bálványokat imádtak istenként. Ezekielnek Istenbüntető hatalomként jelent meg egy iszonyatos vihar közepette. Amikor Ezekiel rettegve figyelt látomására, a vihar felett megjelent az igaz Isten dicsősége. Így írja le: „Olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőkben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség köröskörül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam. Így szólt hozzám: Emberfia, állj lábadra, hadd beszéljek veled. És miután hozzám szólt, lélek jött belém és lábra állított, és hallottam, amint hozzám beszélt és mondta: Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a pártütő nemzethez, amely eltávozott tőlem; ők és atyáik a mai napig megszegték szövetségemet. Kemény arcúak és megátalkodott szívűek fiaik is, akikhez küldelek; mondjad tehát nekik: Így szól az Úr Isten! Hátha még ők is meghallják és elhagyják bűneiket! Mert ellenszegülő ház ez, de tudják meg, hogy próféta van közöttük… Te pedig, emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok, és ne légy ellenszegülő, mint az ellenszegülő ház; nyisd fel szádat és edd meg azt, amit én neked adok. Erre azt láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém: benne könyvtekercs volt. Kiterítette előttem, és az kívül is, belül is tele volt írva, és ami bele volt írva, az siralom, gyászének és jajszó volt. Ekkor azt mondta nekem: emberfia, ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a tekercset és menj, beszélj Izrael fiaihoz!”(Ez 1,27-2,5. 8-3,1) István, az ifjú király is vállalta, hogy Isten akarata szerint mindent elkövet, hogy ez a sokszor széthúzó nép, sokszor megbántja Urát, de ha látja, hogy Isten küldötte közöttük van, megérti az igazság és szeretet Istenét, és jó testvérként segíti véreit. 

Himnusz CCLXXV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Téged köszönt ma énekünk,

Szent Márta, áldott asszonyunk,

te méltó voltál többször is,

hogy Krisztust házadban fogadd.

A nagy Vendéget boldogan

szolgálta szíved s két kezed,

szorgoskodó gondokba vitt

az Úrért égő szeretet.

Jézust örömmel láttad el,

míg két testvéred éhesen

kaphatta tőle égi jók

s az élet szent falatjait.

A kínhalálba indulót

húgod nárdusszal kente meg,

s te legvégső szolgálatod

éber jelét adtad neki.

Urunk jó háziasszonya,

gyújtsd lángra most szívünket is,

barátságos, hű otthona

legyünk az Úrnak szüntelen.

A Háromság dicséretét,

ha majd végső hazát nyerünk,

veled daloljuk boldogan

időtlen századok során! Ámen.

Évközi huszonkettedik hét szerdája

Évközi huszonkettedik hét szerdája

Jézus csodáit két szemszögből is vizsgálhatjuk. Egyrészt Isten dicsőségének, szeretetének, mindenhatóságának, irgalmának a megnyilvánulásai. Valahányszor Jézus csodát tesz, megmutatkozik az isteni jóság. Isten megmutatja hatalmát, rendkívüli erejét, és olyan dolgokat cselekszik, amire az ember nem képes. E szempontból van jelentősége annak, hogy mindazok, akik részesülnek a gyógyulásban vagy csak szemlélői annak, Istent magasztalják a rendkívüli történések láttán. Minden csoda által Isten jeleket mutat számunkra. Így jelzi, hogy velünk van, jelenlétével kísér bennünket. Más szempontból Jézus csodái az ember számára üdvösséget, szabadulást hoznak. Ez természetesen Istennek köszönhető, de itt inkább az ember van a középpontban, aki rászorul Isten irgalmára, jóságára.
Jézus nem szeretné, ha az emberek csak azért keresnék őt, hogy a betegeik számára gyógyulást kérjenek. A gyógyításoknál is fontosabbnak tartja a tanítást, Isten országa örömhírének hirdetését. Jézus szavaiban az örök Atya feltárja az ember számára önmagát, kinyilvánítja az emberrel kapcsolatos akaratát. Jézus örömhíre meghívást jelent Isten országába. Ugyanakkor ez a tanítás az ember számára üdvözítő igazság. Érdemes a krisztusi igazság szerint élni, mert ez mutatja az üdvösség útját.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston