Szent István király, az Anyaszentegyház oltalmazója

Szent István király, az Anyaszentegyház oltalmazója

Ugyan! Melyikünk nem volt még úgy, hogy elutasította azt a tanítást, mely belülről unszolt ellenkezve azzal, amire vágyam volt? A mai példabeszéd arra világít rá, hogy akkor, engem, a gonosz lélek rángat el attól a hangtól, mely bennem a Lélek figyelmeztetése, tanítása! Mert nem szabad magamat bekorlátozni azzal a szóval, hogy „tanítás”. Minden, mit súg nekem a Lélek, az a jóra való iránymutatása. Mert engem, aki alapvetően a világ „cselszövéseinek” vagyok alávetve, szüntelen kell, hogy a Lélek tanítson a jóra. Ellenében a világnak.

Azt gondolom, hogy én, a jó keresztény, tőlem ez a történet idegen. Pedig bizony nem. Én vagyok a megszállott, akkor, amikor ellenkezem, elaltatom, vagy gőggel rá sem hederítek a belső hangokra! Itt jön be Szent Ignác pedagógiája! Az elcsendesedés szükségessége, melyet bizony nap-mint nap gyakorolni, alkalmaznom kellene, hogy ráismerjek hibáimra, bűneimre, gyarlóságaimra, gyengeségemre! Amiért tudatában vagyok annak, amiről Pál beszél, de azért beszél róla, mert tudja, hogy minduntalan megfeledkezem róla! Hol van hát a hitem, és a hitem ereje? Mely képessé tenni lehet engem arra, hogy értsem: „Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott.”

Mert gyengeségünk nem az, amit fizikai erővel nem bírunk. Hanem az a gyengeségünk, amivel a szellemünkön, az egónkon, nem vagyunk képesek uralkodni. Felülemelkedetten, alázattal engedni, hogy a Lélek eszközévé legyek! Ez a pszichés sérülésünk, sértettségünk, abban mutatkozik meg, hogy szüntelenül keresünk valakit, akit okolhatunk, aki a bűnbak szerepében lehet, hogy magunkat felmenthessük!

Erre figyelmeztet Richard Rohrnak egy tanítása. Előbb idézi Simone Weil-t, nagyon találóan: „Minden hiba ugyanaz, hiszen valójában csak egyetlen hiba létezik: az, hogy képtelenek vagyunk fényen élni”, majd később mondja: „Amíg nem ismerjük meg magunkat, és nem vetjük meg a lábunkat az igaz transzcendenciában, addig természetszerűleg bizonytalanok vagyunk, és keressük, ki mást okolhatnánk a saját boldogtalanságunkért. Isten nélkül vagy hamis istenekkel az emberiség elkerülhetetlenül megbántottnak és erőszakosnak tűnik.

Természetesen sokkal többet beszélünk magunkról, mint a másik csoportról. Azt mondjuk, nem tudjuk, kik vagyunk. Ha egyszer megismertük a saját lelkünket, ha megtaláltuk Istenben való azonosságunkat, nem kell többé bűnbakká kikiáltanunk másokat. Elég nagyok, elég kicsik és elég biztosak vagyunk ahhoz, hogy elviseljük a dolgok sötét oldalát önmagunkban. Jób történetében egy ember útját kísérjük figyelemmel, amint a nagyságba, a kicsinységbe és a végső biztonságba tér.” (idézet a Jób és a szenvedés misztériuma c. könyvből)

Senki ne mondja nekem azt, hogy nem kell egy jó adag nagyvonalúság, lazaság, megengedő képesség arra, hogy megérthessem azt, amit Isten nekem akar mondani!

Ez után jövök én: mit kezdek azzal, amit megértettem szavaiból? Képes vagyok véremmé, anyagi valóságommá változtatni, vagy egyszerűen elgőzölög a fejemből? Hát bizony, sajnos, a hatékonyságom, az eredményességem rátája nem túl jó! Rá kell ismernem itt is a magam töredékességére, gyengeségére, erőtlenségemre! Igen, Atyám, szükségem van a Te irgalmas és alázattal rám kiáradó türelmedre, mellyel egyedül képes lehetsz rajtam változtatni! Gyúrj, formálj, faragj a maga képére engem, akkor is, ha az fájni fog nekem! Mert akarok Neked tetszeni, és a Te megajándékozó szereteted elfogadására, befogadására képessé válni! Ámen

  

Himnusz CCLXXIV.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Szent Joakimhoz fordul most ez ének,

hogy jelét adja öröm ünnepének;

nagyrabecsült Szent, fogadd el dalunkat,

hódolatunkat!

Nagy királyősök ivadéka voltál,

Ábrahám, Dávid törzséből fakadtál,

ám dicsőséged nem az ős. A magzat,

Mária adja.

Annával együtt csak utódot kértél;

s teljesül benne ősi szent ígéret,

mert hamarosan menny a gyászos földre

általa jön le.

Ó, teremtetlen Gyermek égi Atyja,

áldott légy, s áldott e Szülőnek Sarja,

s szent öröm Lelke, velük együtt légy te

áldva örökre. Ámen.

 

Celesztiánus Perdonanza ünnep Aquilában – interjú a város püspökével

Collemaggioi Szűz Mária bazilika Aquilaba

Augusztus 28-án vasárnap tartották az abruzzoi l’Aquila városában az V. Celesztin pápa alapította Perdonanza 722. ünnepi eseményét, melynek középpontjában az a szentmise állt, melyet a földrengések városa ajánlott fel a mostani katasztrófa áldozatai emlékére.

Rádiónk mikrofonja előtt Giuseppe Petrocchi érsek, Aquila főpásztora szólt a mostani ünnep sajátosságairól.

Teljesen részt veszünk abban a fájdalomban, melyet a szomszédos testvér-lakosság viselt el a földrengés következtében. Ez egy olyan dráma, amit l’Aquila jól ismer, mert hiszen szenvedéssel átélte már. De éppen ezért a város vezetése úgy döntött, hogy az ünnep kulturális és szórakoztató jellegű eseményeit törlik a programról a szolidaritás jegyében és csak a vallásos eseményeket tartottuk meg, de azokat is mértéktartóan, visszafogottan ünnepeltük. Ez egy mód, mellyel szívünk és elménk egy hullámhosszon mozog azokkal, akik most egy nehéz keresztúton haladnak keresztül.

Milyen értelmet nyer a mostani Perdonanza a szörnyűséges földrengés fényében?

Azt mondanám, hogy illenek a Perdonanza-hoz azok az események, melyeket keresztény lelkülettel, a hittől megvilágítva, a karitász jegyében tartottunk. Olyan lelkület ez, mely megnyílik a reménység előtt, hiszen mi tudjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó. Jézus Húsvétjában meghalt a halál, tehát az egy átmenet, ebből a világból az atyai Házba és azt úgy kell megélni, mint bejutást az életbe, nem pedig, mint a semmibe merülést. A Perdonanza az emberi szívbe helyezi a keresztény kinyilatkoztatást. A Perdonanza olyan, mint egy kút, melyet V. Cölesztin egészen addig menően ásott, amíg elérte az evangélium mélyrétegű vizeit. Ez kegyelem, hiszen azt nem mi helyeztük a kútba, ellenkezőleg, nekünk kell azt onnan kimernünk, hogy aztán szétoszthassuk. A Perdonanza egy lehetőség, mellyel Isten irgalmasságát befogadhatjuk. A Perdonanza tehát elsősorban megbocsátás, ahogy Pál mondja: „hagyjuk, hogy kiengesztelődjünk az Istennel”.

Ez a tragikus esemény érzelmileg magába vonta az egész világot, de különösen is l’Aquilát, mely még a 2009-es földrengés sebeit hordja…

Én eredetileg ascolanoi vagyok. Tizenhárom éven át egy hegyifalu plébánosa voltam, pontosan ott, azon a környéken, amelyet megrázott a föld. Trisungo a neve a falunak és csak két és fél kilométerre fekszik Arquata del Tronto-tól, mely most porba dőlt. Ahogy meghallottam a hírt, azonnal az egykori falumba siettem, hogy találkozzam az emberekkel. Megdöbbent arcokat láttam, vigasztalan tekintetekkel, az embereknek először a szeretet érzelmi közelségére van szüksége és csak utána az anyagi segítségnek. Őszintén mondom, egyszerre éltem meg ezt a tragédiát, mint egy aquilai, ahol püspök vagyok és mint ascolanoi és amatricianai, ahol papi életem jelentős éveit töltöttem. Ez a tragédia a szívem közepét sújtja.

Ferenc pápa: Ne tápláljunk előítéleteket a nőkkel szemben!

A nyár utolsó általános kihallgatásán, augusztus 31-én Ferenc pápa a vérfolyásos asszony meggyógyításának történetéről tartotta katekézisét. Azt a Jézust állította példaképül az egyház elé, aki irgalommal teli szívvel teljes körű gyógyulást ad az embernek és visszaadja emberi méltóságát.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az imént hallott evangéliumi szakasz olyan alakot állít elénk, aki kiemelkedik hitével és bátorságával. Arról az asszonyról van szó, akit Jézus meggyógyított vérfolyásából (vö. Mt 9,20–22). Az emberek között előrehaladva hátulról Jézus közelébe férkőzik, hogy megérintse ruhája szegélyét. „Így gondolkodott magában: »Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok«” (Mt 9,21). Mekkora hit! Mekkora hite volt ennek az asszonynak! Így gondolkodik, mert rendíthetetlen hit és nagy remény vezeti, és egy kis ravaszsággal meg is valósítja, amit szíve mélyén szeretne. Oly erősen vágyik Jézus szabadítására, hogy áthágja a mózesi törvény előírásait is. Ez a szegény asszony ugyanis nem egyszerűen beteg volt hosszú évek óta, hanem vérzése miatt tisztátalannak is tartották az emberek (vö. Lev 15,19–30). Ki volt zárva az istentiszteletből, a házaséletből, az emberekkel való megszokott érintkezésből. Márk evangélista hozzáteszi, hogy sok orvost is felkeresett, minden pénzét rájuk költötte, és fájdalmas kezeléseket szenvedett végig, de állapota csak rosszabb lett. Olyan asszony volt, akit a társadalom kivetett magából. Figyelembe kell vennünk kidobottságát, hogy megérthessük lelkiállapotát: érzi, hogy Jézus meg tudja szabadítani az évek óta tartó betegségéből, a kirekesztettségből és a méltóságvesztettségből. Egyszóval: tudja, hogy Jézus képes megszabadítani.

Ennek az asszonynak az esete rávilágít arra, hogyan gondolkodunk a nőkről és hogyan bánunk velük. Figyelmeztetést kapunk: mindannyiunknak – a keresztény közösségeknek is – óvakodnunk kell attól, hogy a női mivoltot előítéletekkel szemléljük és a nők sérthetetlen méltóságát bántó gyanúval kezeljük. Épp az evangéliumok állítják helyre az igazságot és vezetnek felszabadító látásmódra. Jézus elcsodálkozott ennek a mindenki által került asszonynak a hitén, és reményét szabadulássá változtatta. Nem ismerjük a nevét, de az a néhány mondat, amellyel az evangéliumok bemutatják Jézussal való találkozását, felvillantják a hitnek azt az útját, amely képes helyreállítani az igazságot és minden ember méltóságának nagyságát. A Krisztussal való találkozásban mindenki előtt, minden férfi és minden nő előtt megnyílik – bárhol és bármely korban éljen is – a szabadulás és az üdvösség útja.

Máté evangéliuma azt mondja, hogy amikor az asszony megérintette Jézus ruháját, ő „megfordult”, és „meglátta” (Mt 9,22), aztán pedig beszélni kezdett hozzá. Ahogy mondtuk, mivel kirekesztett volt, az asszony titokban cselekedett, Jézus háta mögött, félénk volt, félt, hogy észreveszik, hiszen egy kitaszított nő volt. Jézus viszont meglátja, és tekintetében nincs feddés, nem azt mondja: „Menj innen, te kidobott vagy”, mintha csak azt mondaná: „Te leprás vagy, tűnj innen!” Nem, nem szidja le, hanem Jézus tekintetéből irgalom és gyengédség sugárzik. Ő tudja, mi történt [az asszony titokban megérintette], de a személyes találkozást is keresi ezzel az asszonnyal, azt, amire ő végeredményben vágyakozott. Ez azt jelenti, hogy Jézus nemcsak elfogadja őt, hanem méltónak tartja erre a találkozásra, arra, hogy beszéljen hozzá és ráfigyeljen.

Az elbeszélés központi részében a szabadulás-gyógyulás szó háromszor is megismétlődik: „»Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok.« Jézus megfordult, ránézett, és így szólt: »Bízzál leányom, hited megszabadított.« Attól az órától fogva az asszony egészséges volt” (Mt 9,21–22). Ez a „bátorság, leányom” Isten egész irgalmasságát kifejezi, amelyet Isten az iránt az asszony iránt érez. És minden kitaszított ember iránt! Hányszor érezzük mi is magunkat elvetettnek bűneink miatt, hiszen olyan sok bűnt elkövettünk… Az Úr viszont azt mondja nekünk: „Bátorság! Jöjj! Az én szememben nem elvetett vagy! Bátorság, leányom! Te leány vagy, te fiú vagy!” És ez a kegyelem pillanata, a megbocsátásé, a Jézus életébe, az egyház életébe való bevonás pillanata. Az irgalmasság pillanata. Ma mindannyiunknak, bűnösöknek, akik akár nagy bűnösök, akár kis bűnösök vagyunk, de mindannyiunknak az Úr azt mondja: „Bátorság, jöjj! Nem vagy többé elvetett: megbocsátok neked, magamhoz ölellek!” Ilyen Isten irgalmassága! Bátran oda kell mennünk hozzá, bocsánatot kell kérnünk bűneinkért, és haladhatunk tovább előre. Bátran, mint ez az asszony!

A „szabadítás-gyógyulás” szónak több értelme is van tehát: mindenekelőtt visszaadja az asszony egészségét; aztán megszabadítja a hátrányos társadalmi és vallási megkülönböztetésektől; beteljesíti a szívében táplált reményt, elveszi félelmeit és csüggedtségét; végül visszahelyezi őt a közösségbe, felszabadítja az alól a szükség alól, hogy titokban kelljen cselekednie. Fontos ez az utolsó dolog: egy félreállított ember mindig titokban cselekszik, időnként vagy egész életében: gondoljunk csak az abban a korban élő leprásokra vagy a mai hajléktalanokra…; gondoljunk a bűnösökre, magunkra, bűnösökre: mindig teszünk valamit titokban, szükségét érezzük, hogy rejtekben cselekedjünk, mert szégyelljük azt, akik vagyunk… És ő megszabadít minket ettől, Jézus megszabadít, és talpra állít minket: „Kelj fel, jöjj, állj talpra!” Úgy, ahogyan Isten teremtett minket: Isten úgy teremtett meg minket, hogy egyenesen álljunk, és ne megalázottak legyünk. Talpon, egyenesen! Jézus teljes körű gyógyulást ad, olyat, amely ismét bekapcsolja az asszony életét Isten szeretetének körébe, ugyanakkor visszahelyezi őt teljes méltóságába.

Végeredményben az asszonynak nem az általa megérintett ruha ad gyógyulást, hanem Jézus hitben befogadott szava az, ami képes őt megvigasztalni, meggyógyítani és visszahelyezni az Istennel és a néppel való kapcsolatba. Jézus az áldás egyedüli forrása, akiből a teljes szabadulás, az üdvösség fakad minden ember számára, és a hit az az alapvető magatartás, amellyel azt fogadnunk kell. Jézus irgalommal teljes viselkedésével ismételten megmutatja az egyháznak, milyen úton kell járnia, hogy minden embert elérjen, hogy mindenki meggyógyulhasson, testben-lélekben egyaránt, és mindenki visszanyerhesse istengyermeki méltóságát. Köszönöm!

Évközi huszonkettedik hét keddje

Évközi huszonkettedik hétkeddje

Az eljövendő Messiásról, a Megváltóról szóló prófétai jövendölések jellegzetes eleme a szabadítás, az ember megszabadítása, s ezt az Isten hozza az ember számára. Ez azonban nem az elnyomó hatalomtól, hanem a bűntől, a gonosz hatalmától való megszabadulást jelenti. Amikor Jézus meggyógyítja a betegeket, akkor megszabadítja őket a testi betegségtől. Az isteni erőnek, hatalomnak köszönhető megszabadulás örömmel tölti el a meggyógyult személyeket, a vakokat, a süketeket és némákat, a bénákat vagy a leprából megtisztultakat. Az örvendezés és a hálaadás a csodát szemlélőkből is felfakad, akik Istent kezdik magasztalni jóságáért, amivel az embert segíti. Ez az Isten felé szálló öröm jelzi azt, hogy mind a meggyógyultak, mind környezetük egyértelműen Istennek tulajdonítják szabadulásukat, azaz elismerik azt, hogy Jézus valóban Isten, isteni erejével képes gyógyítani és csodákat tenni, megszabadítani.
A gonosz lelkektől való megszabadítások eseteire különösen is igaz mindez, hiszen a gonosz felett egyedül Istennek van hatalma. Az ember csak Isten segítségével képes legyőzni a kísértéseket és ellenállni a gonosznak. Isten szabadítása egyaránt érinti a testet és a lelket. Az Úr engem is meg akar szabadítani mindattól, ami akadályoz az üdvösség útján való haladásomban.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők szükségletei iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak. Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak minden nehézséget legyőző szeretetet. A fiataloknak nyiss utat és távlatot a jövőbe. Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy meg ne botránkoztassák őket.

Szent István király, az Anyaszentegyház oltalmazója

Szent István király, az Anyaszentegyház oltalmazója

Könyörögj érettünk!

„Nem szabad elvenned testvéred feleségét” – így védelmezte az erkölcsi törvényeket korának eltévelyedései közepette Keresztelő János, és prófétai szavaiért megölték. Korunkban sokszor maguk a törvényhozók próbálják legitimálni az olyan elfogadhatatlan erkölcstelen magatartásokat, mint az abortusz, a homoszexuálisok házassága, az eutanázia. Heródiás úgy gondolta, azzal szüntetheti meg a törvény kötelező erejét, ha annak képviselőjét örökre elhallgattatja. Ma sem könnyű az emberi önzés diktálta divatok szerint szabott erkölcsi elvek ellenében az isteni törvényeket nyíltan képviselni, és életünket azokhoz igazítani. Ezért is jó felidéznünk a Jeremiásnak tett ígéretet: „Erős várossá teszlek, vasoszloppá, az egész országgal szemben.” 

Himnusz CCLXXIII.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Az éj vak leple meghasad,

felváltja már a pirkadat,

s nyomában már a hajnal ég,

azt hirdetvén, hogy kél a nap.

Krisztusban kél igaz napunk,

kegyelmek Anyja: hajnalunk.

De Anna volt a pirkadat,

jöttén az éj már felszakadt.

Ó, Anna, termékeny gyökér,

üdvösségtermő drága fa!

Rajtad virágos ág fakad,

mely Krisztust hozza meg nekünk!

Üdvünk Anyjának anyja, jöjj,

és Szent Joakim, jó atya,

Szülöttetek sok érdeme

az irgalmat ránk esdje le.

Dicsőség néked, Jézusunk,

világra kit szült tiszta Szűz,

Atyának, Léleknek veled,

örökre áldás, tisztelet. Ámen.