Himnusz CXL.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Urunknak áldott napja ez,

szent fényességgel virradó,

világnak átkos vétkeit

kiontott szent vér mossa le.

Eltévedt ember hitre tér,

vakok szemében gyúl a fény;

s hogy irgalmat nyert a lator,

félelmünk immár megszűnik!

Ámulnak mind az angyalok

látván a bűnbánó latort,

ki bízva Krisztushoz kiált,

s menny üdvösségét élvezi.

Csodálandó nagy szent titok:

világnak bűnét elveszi,

s a testben járók vétkeit

eltörli Krisztus teste már.

Mi más lehetne nagyszerűbb?

Bűnt megbocsát az irgalom,

félelmet űz a szeretet,

s új életet hoz a halál.

Maradj örökre, Jézusunk,

fényes húsvéti örömünk,

s kiket kegyelmed újraszült,

oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Ferenc pápa 11 papot szentelt: legyetek irgalmasok, mutassatok példát életetekkel

A földreborult szentelendők - 

Április 17-én, Húsvét negyedik vasárnapján, a hivatások 53. Világnapján délelőtt Ferenc pápa 11 papot szentelt a Szent Péter bazilikában. Homíliájában a papi szolgálatról elmélkedett. „A szóval és a példamutatással, legyetek nagyon irgalmasok” – mondta többek között a Szentatya. Twitter üzenetében pedig ezt írta: „Az egyházban minden hivatás kezdete Jézus együttérző tekintetében van, aki megbocsát nekünk és arra hív, hogy kövessük őt”.

Működjetek együtt Krisztussal Testének, az egyháznak építésében

Kedves testvéreim! Ezek a fiaink és fivéreink a papi rendre kaptak meghívást. Amint azt jól tudjátok, az Úr Jézus az Újszövetség egyetlen Főpapja, de Őbenne Isten egész szent népe részesül a papi hivatásban. Mindazonáltal az Úr Jézus tanítványai közül néhányat kiválaszt arra, hogy az egyházban nyilvánosan, nevében gyakorolva a papi szolgálatot minden ember javára, folytassák személyes küldetését, mint tanító, mint pap, és mint pásztor. Érett megfontolás után, most a papi rend szentségére emeljük ezeket a fivéreinket, hogy Krisztus, a Mester, a Főpap és a Legfőbb Pásztor szolgálatában együttműködjenek Krisztus Testének építésében, amely az Isten népének az egyháza és a Szentlélek temploma – mondta homíliájában Ferenc pápa. Ők Krisztushoz, az Örök Főpaphoz lesznek hasonlóvá, vagyis elnyerik az Újszövetség igazi papi rendjét és ezen a jogcímen, amely a papságban püspökükhöz kapcsolja őket, az evangélium hirdetői, Isten népének pásztorai lesznek, vezetik az istentiszteleti szertartásokat, különös tekintettel az Úr áldozatának bemutatására.

Éljétek meg amit megtanultatok a hitben

Ferenc pápa ezután a szentelendőkhöz fordult: Ti pedig, akik a papság szentségében részesültök, fontoljátok meg, hogy a szent tanítás szolgálatát gyakorolva részt vesztek Krisztus, az egyetlen Tanítómester küldetésében. Hirdessétek mindenkinek Isten Szavát, amelyet ti magatok is örömmel fogadtatok. Emlékezzetek vissza saját történetetekre, annak a Szónak az ajándékára, amelyet az Úr adott nektek anyukátok, nagymamátok, és, mint ahogy Szent Pál mondja, a katekéták és az egész egyház által. Állhatatosan olvassátok az Úr Szavát és elmélkedjetek róla, hogy higgyétek azt, amit olvastatok, tanítsátok azt, amit megtanultatok a hitben és éljétek meg, amit tanítottatok.

A szó és a példa mindig együtt járnak

Tanításotok tehát legyen táplálék Isten népe számára, életetek illata legyen öröm és támasz Krisztus híveinek, mert a szó és a példa mindig együtt járnak: szó és példa – hangsúlyozta Ferenc pápa. Építsétek Isten házát, amely az egyház. Folytassátok Krisztus megszentelő művét. Szolgálatok révén a hívek lelki áldozata tökéletessé válik, mivel kapcsolódik Krisztus áldozatához, amelyet kezetek az egész egyház nevében, vértelen áldozatként mutat be a szent titkok ünneplésének oltárán.

Kereszt nélkül nincs Jézus, Krisztus nélkül nincs értelme a keresztnek

Ismerjétek fel tehát, amit tesztek. Tegyétek valósággá azt, amit ünnepeltek, részesülve az Úr halálának és feltámadásának misztériumában, hordozzátok Krisztus halálát tagjaitokban és haladjatok Ővele együtt az új élet útjain! Hordozzátok magatokban Krisztus halálát és haladjatok Krisztussal az új életben: a kereszt nélkül soha nem találjátok meg a valódi Jézust; és egy keresztnek nincs értelme Krisztus nélkül.

Legyetek nagyon irgalmasok

A keresztséggel új híveket vesztek fel Isten népébe. A bűnbánat szentségével Krisztus és az egyház nevében megbocsátjátok a bűnöket. És arra kérlek benneteket az Úr Jézus Krisztus és az egyház nevében – tette hozzá nyomatékkal Ferenc pápa, – hogy legyetek nagyon irgalmasok. A szent olajjal enyhítitek a betegek szenvedését. A szent szertartásokat végezve, a nap különböző óráiban Istent dicsőítő és kérő imákat mondva Isten népe és az egész emberiség hangjává váltok.

Az Úr választott ki titeket az emberek közül

Legyetek tudatában annak, hogy kiválasztottak vagytok az emberek közül. „Kiválasztottak” – ne feledjétek ezt. Kiválasztottak! Az Úr hívott meg benneteket, mindnyájatokat, egytől egyig. Az emberek közül lettetek kiválasztva az ő javukra, és nem az én javamra!

A Jó Pásztor azért jött el, hogy szolgáljon

Fiúi közösségben püspökeitekkel, kötelezzétek el magatokat arra, hogy a híveket egyetlen családban egyesítitek, hogy elvezessétek őket az Atya Istenhez, Krisztus által a Szentlélekben. Legyen mindig szemetek előtt a Jó Pásztor példája, aki nem azért jött el, hogy szolgálják, hanem, hogy szolgáljon, hogy megkeresse és üdvözítse azt, ami elveszett – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a hivatások világnapján mondott papszentelő szentmiséjén.

A tizenegy újonnan szentelt pap mély lelki átéléssel vett részt a szertartáson, határozott hangon válaszolva a meghívásra: „Itt vagyok”. Kilencen közülük a római egyházmegye szeminaristái voltak, egy a Jézus Szíve rogacionista kongregáció, egy másik pedig Néri Szent Fülöp Oratóriumának tagja.

Ferenc pápa a következő szavakkal áldotta meg mindegyiküket: „Isten gyermekkorodban kezdte el benned művét, vidd azt véghez”.

Húsvét negyedik vasárnapja

Húsvét negyedik vasárnapja

Hallgatni a pásztor szavára

 
Egy lelkigyakorlat alkalmával egy idős atya mesélt gyermekkori élményéről. Még 12 éves sem volt, amikor rábízták, hogy a család nyáját egyedül legeltesse. Korábban többször volt már nagyobb testvéreivel egész nap kint a mezőn, jól tudta, hogy mi a feladata, mire kell figyelnie. Nem izgult különösebben, tudta, hogy könnyen megbirkózik a feladattal és a gyakorlott kutyákra is számíthatott. Este büszkén terelte haza a nyájat, de a számoláskor kiderült, hogy egy bárány hiányzik, mégpedig egy egészen fiatal, néhány hetes állat. Nagyon elkeseredett, még a könnyei is kijöttek. Nem gondolta volna, hogy ilyen történik vele az első nap, amikor egyedül vigyáz a nyájra. Egész nap nagyon figyelt, délután nem is szundikált, ezért nem értette, hogyan veszhetett el a kisbárány. Éjszaka nyugtalanul aludt, s hajnalban az elveszett bárány keresésére indult. Jó messzire el kellett mennie, egészen a szomszéd falu legelőjéig, ahol egy másik nyáj bárányai között örömmel fedezte fel az elveszett bárányukat, ami igencsak messzire tévedt. A másik pásztor is látta, hogy a kis bárány rögtön felismerte igazi gazdája hangját és azonnal hozzá szaladt, ezért természetesen nem akadályozta meg, hogy haza vigye. Papként sokszor elmeséli ezt az esetet a gyerekeknek a hittanórán és prédikációkban is többször feleleveníti élményét. Jól tudja, hogy a bibliai történetek és Jézus szava mennyire igaz. A bárányok viselkedése évezredek alatt sem változott: felismerik pásztoruk hangját és követik őt.
Ma papi és szerzetesi hivatások világnapja van. A pap olyan személy, aki meghallotta Krisztus hívását és követi a Jó Pásztort. Emellett megbízást kap Istentől arra, hogy ő is pásztorként vezesse Isten népét, s e feladatának akkor tud megfelelni, ha a rábízottak megismerik hangját, pontosabban szavában, igehirdetésében felismerik az Úr szavát és életében felismerik Jézus odaadását és szeretetét. Egyedül Jézus önátadása, amellyel Istennek és az Egyháznak adja önmagát, lehet a mintája annak, ahogy a pap Istennek szenteli egész életét és részt vállal az Egyház küldetésében. Ez az Isten felé megmutatkozó önátadás és önfelajánlás alapozza meg a pásztori szolgálatot, amely minden pap hivatásának része. A pap pásztori szolgálata másodsorban megköveteli, hogy személyes kapcsolatot tartson egyházi elöljáróival és kifejezze készségét, hogy szolgálatát mindig az Egyház nevében és annak irányítását elfogadva végzi, azaz a pap önfelajánlása az egyházi közösség felé is megnyilvánul. Az önfelajánlás harmadik területe az, hogy a pap egészen a rá bízott híveknek adja magát, azaz Krisztus szeretetét sugározza feléjük.
A pap soha nem feledkezhet meg arról, hogy pásztori és vezetői feladatát mindig szolgálatnak kell tekintenie és alázattal kell gyakorolnia. Tudja, hogy Krisztusnak, a Jó Pásztornak a szolgája és örömmel ébred annak tudatára, hogy egészen különleges kegyelemben részesült azáltal, hogy az Úr kiválasztotta és meghívta őt. Minél inkább tudatosítja magában azt, hogy a papi hivatás Isten ingyenes ajándéka, annál nagyobb lelkesedéssel végzi szolgálatát az emberek javára, azaz ajándékozza önmagát az embereknek. Nem puszta kötelességteljesítésről van itt szó, hanem örömteljes szolgálatról. A hivatás örömét és jutalmát Krisztus adja.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék!

Az ATYA 12.

A hit pedig alapja annak, amit remélünk. 

Az Újszövetség részesei abban remélünk, hogy Isten eljuttat bennünket az örök boldogságba, a mennyországba. Ennek a reménynek alapja és bizonyítéka a hitünk. Isten már az ősszülőknek megígérte ezt, de ők elvesztették a felkínált lehetőséget. Az ősevangélium felcsillantotta a reményt. Jézus Krisztus visszaadta a reményt: halála ezért az örökségért történt. „Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. De most elmegyek, és helyet készítek nektek. Aztán. visszajövök értetek, és titeket is odaviszlek, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.”(Jn 14,1-3) Erre a hitre épül a reményünk. A Zsidókhoz írt levél még messzebbre nyúl vissza bizonyítékért. Elsősorban Ábrahámra hivatkozik, akit hatvan évesen szólította meg Isten, és megígérte, ha elhagyja szülőföldjét, ismeretlen vidékre költözik, majd fia születik, utódai megsokasodnak, és nekik adja a földet örökségül. Ábrahám hite sok-sok éven át adott reménységének alapot, hogy megszületik a megígért fiú. Nem csalódott. Kiállt még egy súlyos próbát is, amikor a felserdült fiát kellett volna feláldoznia, mert biztos volt abban, hogy hamvaiból is feltámasztja őt Isten ereje, mert az ígéretnek be kell teljesednie. Ezek a biztatások mindenkinek szólnak. Hitünk jó alapot ad az örök boldogságba vetett reményünknek.

Himnusz CXXXIX.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Világmegváltó Jézusunk,

örök fönségben szült Ige,

a titkos fényből fénysugár,

népednek őrző pásztora.

Mindent hatalmad alkotott,

törvényed rendelt éjt, napot,

a munkás, fáradt testeket

az éj csendjén pihenteted.

Poklok hatalmát Megtörő,

légy ellenségtől őrizőnk,

ne tudja bűnbe rántani,

kiket szent véred újraszült.

Amíg mulandó életünk

e földi testhez kötve tart:

testünk ha álom nyomja el,

lelkünk virrasszon éberen.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen,

ki feltámadtál győztesen,

Atyának, Léleknek veled

most és örökre tisztelet. Ámen.

Ferenc pápa be: Az aggodalmak érthetők, de segítenünk kell, és megoldásokat kell keresnünk!

Április 16-án délután Ferenc pápa a helyi lakosokkal és a katolikus közösséggel találkozott Leszbosz szigetén, és megemlékezett a migráció áldozatairól.

Beszédét és az elhunytakért mondott imáját teljes terjedelmében közöljük.

Miniszterelnök úr,
tisztelt hatóságok,
kedves testvéreim és nővéreim!

Azóta bennem élt a vágy, hogy idejöjjek, amióta Leszbosz szigete békét és méltóságot kereső sok bevándorló kikötőjévé vált. Ma köszönetet mondok Istennek, amiért megadta nekem, hogy eljöhettem. Köszönetet mondok Pavlópulosz elnök úrnak, amiért meghívott, együtt Bartholomaiosz pátriárkával és Hierónümosz érsekkel.

Szeretném kifejezni csodálatomat a görög nép iránt, amely súlyos nehézségei ellenére, nyitva tudta tartani a szíveket és a kapukat. Sok-sok egyszerű ember osztotta meg a nincstelenekkel azt a keveset, amije volt. Isten megfizet majd ezért a nagylelkűségért, és azoknak a szomszédos nemzeteknek a nagylelkűségéért is, amelyek kezdettől fogva igen készségesen fogadták a kényszerből elvándorlók sokaságát.

Hasonlóképpen áldott a tömérdek önkéntesnek és annak a számos szervezetnek a nagylelkű jelenléte is, amelyek együtt a közintézményekkel segítséget nyújtottak és nyújtanak, konkrét formában fejezik ki a testvéri közelséget.

Ma szeretnék ismét nyomatékosan fordulni az emberek felelősségérzetéhez és szolidaritásához ez előtt az olyannyira drámai helyzet előtt. Sok menekült, akik ezen a szigeten vagy Görögország különböző helyein tartózkodnak, kritikus körülmények között élnek, szorongás és félelem között, olykor reménytelenül az anyagi nélkülözés és a bizonytalan jövő miatt. Az intézmények és az emberek aggodalmai, itt, Görögországban és más európai országokban, érthetők és jogosak. Ugyanakkor sosem szabad elfelejteni, hogy a migránsok, mielőtt számok lennének, személyek, akiknek arca, neve és története van. Európa az emberi jogok hazája, és bárkinek, aki európai földre lép, meg kellene tapasztalnia ezeket, és így jobban tudatában lesz annak, hogy neki is tiszteletben kell tartania és védelmeznie kell ezeket a jogokat. Sajnos voltak olyanok – köztük sok gyermek – akiknek megérkezniük sem sikerült: életüket vesztették a tengeren, embertelen utazások áldozataiként, aljas pribékek miatt gyötrelmeket szenvedve.

Ti, Leszbosz lakosai, bizonyságát nyújtjátok annak, hogy ezen a földön, a civilizáció bölcsőjében még dobog egy olyan emberiség szíve, amely képes felismeri a másik emberben a testvért és a nővért, egy olyan emberiségé, amely hidakat akar építeni, és óvakodik attól az illúziótól, hogy kerítések emelésével nagyobb biztonságban érezné magát. A sorompók ugyanis szakadásokhoz vezetnek, ahelyett, hogy segítenék a népek valódi fejlődését, a szakadások pedig előbb-utóbb összeütközésekhez vezetnek.

Ahhoz, hogy valóban szolidárisak legyünk azokkal, akiknek el kell menekülniük földjükről, azon kell dolgozni, hogy felszámoljuk ennek a drámai valóságnak az okait: nem elég a pillanatnyi szükséghelyzet megoldásával foglalkozni, hanem hosszú távú és nem egyoldalú stratégiákat kell kidolgozni. Mindenekelőtt meg kell teremteni a békét ott, ahol a háború pusztítást és halált hozott, és meg kell akadályozni, hogy ez a kór máshol is elterjedjen. Ennek érdekében határozottan fel kell számolni a fegyvergyártást, a fegyverkereskedelmet és annak gyakran rejtett szálait; minden támogatást meg kell vonni azoktól, akik gyűlöletet és erőszakot alkalmazó terveket szőnek. Ehelyett fáradhatatlanul az országok, a nemzetközi szervezetek és a humanitárius szervek közötti együttműködést kell szorgalmazni, nem elszigetelve, hanem támogatva azokat, akik a szükséghelyzet megoldásával foglalkoznak. Ezzel összefüggésben ismét megfogalmazom azon kívánságomat, hogy sikeres legyen az első humanitárius csúcstalálkozó, amelyet májusban tartanak Isztambulban.

Mindezt csak közösen tudjuk tenni: együtt lehet és kell emberhez méltó megoldásokat keresni az összetett menekültkérdésre. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az egyházak és a vallási közösségek hozzájárulása is. Az, hogy Bartholomaiosz pátriárkával és Hierónümosz érsekkel együtt vagyok itt, azt a szándékunkat tanúsítja, hogy folytatni akarjuk együttműködésünket annak érdekében, hogy ez a korszakos kihívás ne összeütközéshez, hanem a szeretet civilizációjának növekedéséhez vezessen.

Kedves testvéreim és nővéreim, ezekkel a tragédiákkal szemben, amelyek megsebzik az emberiséget, Isten nem közömbös, nem marad távol. Ő a mi Atyánk, aki támogat minket a jó építésében és a rossz elutasításában. Nem csupán támogat minket, hanem Jézusban megmutatta nekünk a békéhez vezető utat. A világban tapasztalható rosszal szemben ő szolgánkká lett, és szeretetszolgálatával megmentette a világot. Ez az az igazi erő, amely békét teremt. Csak az építi a békét, aki szeretettel szolgál. A szolgálat révén kilépünk önmagunkból, és gondoskodunk másokról, nem hagyjuk, hogy az emberek vagy a dolgok tönkremenjenek, hanem meg tudjuk őrizni őket, felülemelkedve a közöny sűrű rétegén, mely elhomályosítja az elméket és a szíveket.

Köszönetet mondok nektek, mert az emberség őrzői vagytok, mert gyengéden gondjaikba veszitek Krisztus testét, aki ott szenved a legkisebb éhező és idegen testvérben, és akit ti befogadtatok (vö. Mt 25,35).

Eukharisztó! [Köszönjük!]

A SZENTATYA IMÁJA A MIGRÁCIÓ ÁLDOZATAIÉRT

Irgalom Istene,
az összes férfiért, nőért és gyermekért imádkozunk hozzád,
akik meghaltak, miután egy jobb élet reményében
elhagyták földjüket.
Jóllehet sokuk sírja névtelen,
te mindegyiküket ismered, szereted és kedveled.
Add, hogy soha ne felejtsük el őket,
és áldozatukat inkább tetteinkkel, mint szavainkkal tiszteljük.
Rád bízzuk mindazokat, akik megtették ezt az utat,
akik félelmet, bizonytalanságot és megaláztatást tűrtek el,
csak hogy biztos és reményt adó helyre érjenek.
Ahogyan te nem hagytad magára Fiadat,
amikor biztos helyre vezette őt Mária és József,
úgy most légy közel e fiaidhoz és lányaidhoz
a mi gyengédségünk és oltalmunk által.
Add, hogy a róluk való gondoskodással olyan világot építhessünk,
ahol senki sem kényszerül elhagyni otthonát,
és ahol mindenki szabadságban, méltóságban és békében élhet.
Irgalom Istene és mindenki Atyja,
ébressz fel minket a közöny álmából,
nyisd fel szemünket szenvedéseikre.

 

Húsvét harmadik hetének szombatja

Húsvét harmadik hetének szombatja

Jézus beszédének fogadtatását írja le a mai evangélium. A beszédben azt az igényt támasztotta hallgatóival szemben, hogy ismerjék el a mennyei Atyától való származását, fogadják el, hogy egyedül ő az örök élet közvetítője és higgyenek abban, hogy az általa adott élő kenyérben valóságosan jelen van. Egyesek számára mindez túl sok újdonságot tartalmazott, és itt most nem azokról a vallási vezetőkről van szó, akik sok esetben vitába szálltak Jézussal, hanem az ő tanítványairól. A tanítványoknak e kételkedő, bizonytalankodó, értetlenkedő csoportjától elkülönül a tizenkét apostol, akik már ekkor kitartanak Mesterük mellett, pedig bizonyára ők sem értették meg teljesen a beszédet. Ők továbbra is Jézus mellett maradnak, bár látják, hogy egyesek ettől kezdve már nem követik őt.
Jézust nem rendíti meg a kételkedők távozása, de megerősítést, hitvallást kér legközvetlenebb tanítványaitól, apostolaitól. Péter a maga és társai nevében jelenti ki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.” E hitvallás egyrészt azt jelenti, hogy Jézus az örök életre vezető igazság birtokosa, másrészt annak elismerése, hogy valóban ő az örök élet tápláléka.
A Krisztusban való hit a mi legnagyobb kincsünk. Ha vezetésével eljutunk az örök életre, az a legnagyobb boldogság.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, taníts meg engem igaz nagylelkűségre! Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked, ahogy azt megérdemled, hogy számolgatás nélkül adjak, sebeket észre sem véve harcoljak, pihenés nélkül munkálkodjak, s feláldozzam magam minden jutalom reménye nélkül, csak azért, hogy akaratodat teljesítsem!
Szalézi Szent Ferenc