Évközi tizenharmadik hét hétfője
Két
találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. Mindkettő esetében Jézus követése a
téma. Máté evangélista nem zárja le a rövid párbeszédeket, így nem tudjuk meg,
hogy miként döntöttek. Mivel azonban hiányzik a pozitív állásfoglalásuk, azaz
annak kijelentése, hogy Jézus figyelmeztetése ellenére is készek követni őt,
jogosan feltételezzük, hogy végül mégsem vállalkoztak az Úr követésére. Vajon
miért? A kezdeti lelkesedést miért nem követte felelős döntés?
Ennek pontos okát aligha tudjuk meg, de nekem van egy olyan érzésem, mintha az önazonosság hiányzott volna belőlük. Mintha önmagukkal, saját képességeikkel, erejükkel sem lennének tisztában. Mintha még nem válaszolták volna meg életük során azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Lelki fejlődésük során mintha átugrották volna ezt a kérdést, és mindjárt egy következő lépést akartak volna megtenni, mégpedig azt, hogy Jézushoz való viszonyukat, kapcsolatukat tisztázzák. Szép dolog a Krisztus-követés vágya, csodálatos, amikor valaki Istenhez szeretné kötni életét, de ez csak akkor történhet meg, ha ismerem önmagamat, származásomat és képességeimet. E nélkül nem tudok jövőt tervezni. E nélkül nem választhatok magamnak Mestert, akitől tanulhatok. E nélkül nem tudom valakinek a vezetésére bízni az életemet.
Életünk különböző szakaszaiban újra és újra válaszoljuk meg a „Ki vagyok én?” kérdést, és akkor majd látni fogjuk lelki előrehaladásunkat és könnyebben felismerjük, hogy milyen következő lépést kér tőlünk Isten.
© Horváth István Sándor
Ennek pontos okát aligha tudjuk meg, de nekem van egy olyan érzésem, mintha az önazonosság hiányzott volna belőlük. Mintha önmagukkal, saját képességeikkel, erejükkel sem lennének tisztában. Mintha még nem válaszolták volna meg életük során azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Lelki fejlődésük során mintha átugrották volna ezt a kérdést, és mindjárt egy következő lépést akartak volna megtenni, mégpedig azt, hogy Jézushoz való viszonyukat, kapcsolatukat tisztázzák. Szép dolog a Krisztus-követés vágya, csodálatos, amikor valaki Istenhez szeretné kötni életét, de ez csak akkor történhet meg, ha ismerem önmagamat, származásomat és képességeimet. E nélkül nem tudok jövőt tervezni. E nélkül nem választhatok magamnak Mestert, akitől tanulhatok. E nélkül nem tudom valakinek a vezetésére bízni az életemet.
Életünk különböző szakaszaiban újra és újra válaszoljuk meg a „Ki vagyok én?” kérdést, és akkor majd látni fogjuk lelki előrehaladásunkat és könnyebben felismerjük, hogy milyen következő lépést kér tőlünk Isten.
© Horváth István Sándor
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése