Erős és hiteles bázisközösségekre van szükség – A pánamazóniai szinódusról (2. rész)
Ferenc pápa 2017. október 15-én jelentette be, hogy 2019-ben az amazóniai térség problémáit előtérbe helyező rendkívüli szinódust fog összehívni. A La Croix francia katolikus napilap François Gloryt, a Missions étrangères de Paris (MEP) papját – aki harminc éven keresztül szolgált az Amazóniai-medence brazíliai területein – kérdezte a munkadokumentum kapcsán.
– Az
amazóniai szinódus munkadokumentuma a régió legtávolabbi területeinek
lelkipásztori ellátása céljából reflexióra bocsátja nős férfiak pappá
szentelésének kérdését. Hogyan vélekedik erről?
– Az az
érzésem, hogy ez egy hamis dilemma. A közösségekből kiindulva kell gondolkodni
Amazónia problémájáról. Pusztán Brazíliában, ahol harminc évet éltem, 70 ezer
olyan település található, amelyek vasárnaponként meg vannak fosztva az
eucharisztiától. Azok a közösségek tudják túlélni e helyzetet, amelyek
összekötik Isten igéjét a mindennapok tetteivel. A többieket elnyelik az
pünkösdista karizmatikus csoportok. Fennáll a veszélye annak, hogy nős férfiak
pappá szentelése a klerikalizmust erősítené, holott a különféle szolgálatok
megosztásának köszönhetően a bázisközösségek ténylegesen működnek: minden egyes
tag – az ősegyház példájához hasonlóan – más-más ajándékot kapott a
Szentlélektől, s azt a közösség javára használja. A klerikális struktúra
mindent egy személyre fókuszál. Újra kell gondolni az eucharisztia helyét
ezekben a közösségekben. Gyakran úgy tartjuk, hogy rendszeres mise nélkül ezek
nem is létezhetnek. De csupán általa alkotunk közösséget? A kicsinyke helyi
egyház nem csupán a szakramentális aspektusból él, hanem társadalmi és
profetikus jellege is élteti. Ha egyes közösségek ezek után készek nős papok
szentelésére, nos, akkor tanulmányozzuk ezeket az eseteket!
– Ön
szerint e területek paphiánya nem jelent problémát?
– Nem a
papok helyettesítése a probléma. Inkább az a kérdés, hogy milyen közösségeket
szeretnénk! Egy ideig magam is úgy gondoltam, hogy nős férfiak felszentelése a
megoldás, de a tapasztalataim megváltoztatták a véleményem. A
szentségkiszolgáltató papság irányít, s ez a modell továbbra is fenn fog állni.
Azonban az általam meglátogatott közösségek 80 százaléka a nők szolgálatán
nyugodott: ők végezték a hitoktatást, a keresztségi és házassági felkészítést,
s közben megőrizték a társadalmi érzékenységüket is. De amikor egy diakónus
vagy egy pap érkezik, ő hajlamos mindent a kezébe venni. A közösség szolgálja a
papot, holott ennek fordítva kellene lennie. Úgy vélem, a missziós papoknak
inkább arra kellene képezniük az embereket, hogy azok majdan felelősséget
vállaljanak, és kibontakoztassák karizmáikat. Nem a papnak kellene középponti
szereplőnek lennie. S ráadásul, amikor piedesztálra van emelve – ahogy ez
gyakorta előfordul –, a helyzet veszélyeket rejt.
– Ez a
kérdés nem homályosítja-e el a többi kihívást, mellyel Amazónia szembesül?
– Tartok
tőle, hogy igen. A II. vatikáni zsinat az állandó diakonátus visszaállítását a
távoli régiók számára gondolta el, holott Európa profitált abból a leginkább.
Félek attól, hogy most ugyanez játszódik le. Kizárólag Amazónia számára szóba
hozzuk nős férfiak pappá szentelését, de végül, kinyitván ezt az ajtót,
valójában Európa nehézségeiről tárgyalunk. De Amazóniára visszatérve: azok az
erős, ellenálló közösségek, melyek élik, hordozzák Isten igéjének erejét. Ezt
kellene ápolni. Amazóniának nem papok, hanem tanúságtevők hiányoznak. Ezeknek a
régióknak olyan férfiakra és nőkre van szükségük, akiket igehirdetésre
képeztünk ki, s akik helyt tudnak állni a különféle szolgálatokban. Az
Egyháznak kísérnie kellene őket, s támogatni tevékenységüket és lendületüket.
Ferenc pápa 2017. október 15-én jelentette be, hogy 2019-ben az amazóniai térség problémáit előtérbe helyező rendkívüli szinódust fog összehívni. A La Croix francia katolikus napilap François Gloryt, a Missions étrangères de Paris (MEP) papját – aki harminc éven keresztül szolgált az Amazóniai-medence brazíliai területein – kérdezte a munkadokumentum kapcsán.
– Az
amazóniai szinódus munkadokumentuma a régió legtávolabbi területeinek
lelkipásztori ellátása céljából reflexióra bocsátja nős férfiak pappá
szentelésének kérdését. Hogyan vélekedik erről?
– Az az
érzésem, hogy ez egy hamis dilemma. A közösségekből kiindulva kell gondolkodni
Amazónia problémájáról. Pusztán Brazíliában, ahol harminc évet éltem, 70 ezer
olyan település található, amelyek vasárnaponként meg vannak fosztva az
eucharisztiától. Azok a közösségek tudják túlélni e helyzetet, amelyek
összekötik Isten igéjét a mindennapok tetteivel. A többieket elnyelik az
pünkösdista karizmatikus csoportok. Fennáll a veszélye annak, hogy nős férfiak
pappá szentelése a klerikalizmust erősítené, holott a különféle szolgálatok
megosztásának köszönhetően a bázisközösségek ténylegesen működnek: minden egyes
tag – az ősegyház példájához hasonlóan – más-más ajándékot kapott a
Szentlélektől, s azt a közösség javára használja. A klerikális struktúra
mindent egy személyre fókuszál. Újra kell gondolni az eucharisztia helyét
ezekben a közösségekben. Gyakran úgy tartjuk, hogy rendszeres mise nélkül ezek
nem is létezhetnek. De csupán általa alkotunk közösséget? A kicsinyke helyi
egyház nem csupán a szakramentális aspektusból él, hanem társadalmi és
profetikus jellege is élteti. Ha egyes közösségek ezek után készek nős papok
szentelésére, nos, akkor tanulmányozzuk ezeket az eseteket!
– Ön
szerint e területek paphiánya nem jelent problémát?
– Nem a
papok helyettesítése a probléma. Inkább az a kérdés, hogy milyen közösségeket
szeretnénk! Egy ideig magam is úgy gondoltam, hogy nős férfiak felszentelése a
megoldás, de a tapasztalataim megváltoztatták a véleményem. A
szentségkiszolgáltató papság irányít, s ez a modell továbbra is fenn fog állni.
Azonban az általam meglátogatott közösségek 80 százaléka a nők szolgálatán
nyugodott: ők végezték a hitoktatást, a keresztségi és házassági felkészítést,
s közben megőrizték a társadalmi érzékenységüket is. De amikor egy diakónus
vagy egy pap érkezik, ő hajlamos mindent a kezébe venni. A közösség szolgálja a
papot, holott ennek fordítva kellene lennie. Úgy vélem, a missziós papoknak
inkább arra kellene képezniük az embereket, hogy azok majdan felelősséget
vállaljanak, és kibontakoztassák karizmáikat. Nem a papnak kellene középponti
szereplőnek lennie. S ráadásul, amikor piedesztálra van emelve – ahogy ez
gyakorta előfordul –, a helyzet veszélyeket rejt.
– Ez a
kérdés nem homályosítja-e el a többi kihívást, mellyel Amazónia szembesül?
– Tartok
tőle, hogy igen. A II. vatikáni zsinat az állandó diakonátus visszaállítását a
távoli régiók számára gondolta el, holott Európa profitált abból a leginkább.
Félek attól, hogy most ugyanez játszódik le. Kizárólag Amazónia számára szóba
hozzuk nős férfiak pappá szentelését, de végül, kinyitván ezt az ajtót,
valójában Európa nehézségeiről tárgyalunk. De Amazóniára visszatérve: azok az
erős, ellenálló közösségek, melyek élik, hordozzák Isten igéjének erejét. Ezt
kellene ápolni. Amazóniának nem papok, hanem tanúságtevők hiányoznak. Ezeknek a
régióknak olyan férfiakra és nőkre van szükségük, akiket igehirdetésre
képeztünk ki, s akik helyt tudnak állni a különféle szolgálatokban. Az
Egyháznak kísérnie kellene őket, s támogatni tevékenységüket és lendületüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése