Az emberekhez közel lévő egyház igénye – A pánamazóniai szinódusról (1. rész)
Ferenc pápa 2017. október 15-én jelentette be, hogy 2019-ben az amazóniai térség problémáit előtérbe helyező, rendkívüli szinódust fog összehívni. A La Croix francia katolikus napilap Emmanuel Lafont-t, a térségben fekvő Francia Guyana fővárosa, Cayenne püspökét kérdezte a közelgő szinódus témáiról.
Az
amazóniai szinódust előkészítő hosszú és több mindenre kiterjedő munka 2019
nyarán zárult le. Június közepétől már a szinódusi atyák forgathatják azt a
terjedelmes munkadokumentumot, melynek megvitatására idén október 6. és 27.
között kerül sor a Vatikánban. A 7,8 millió négyzetkilométeren fekvő
Amazóniai-medence hatalmas térsége kilenc ország – Brazília, Bolívia, Peru,
Ecuador, Kolumbia, Venezuela, Guayana, Suriname és Francia Guayana –
területét érinti. A munkadokumentum utolsó, pasztorális kérdésekkel foglalkozó
része megoldást keres a szentségi élet ápolására.
Emmanuel
Lafont, Cayenne püspöke érdeklődéssel fogadja a felvetést, mely szerint egyes
esetekben érett korú nős férfiakat is pappá lehetne szentelni, de attól tart,
hogy amennyiben a média a szinódusi munkát e kérdésre szűkíti le, ezáltal
elvonja a figyelmet a térséget érintő más, rendkívül fontos problémákról.
– Június
17-én tették közzé az amazóniai szinódus munkadokumentumát, mely a régió
legtávolabbi területeinek lelkipásztori ellátása céljából reflexióra bocsátja
nős férfiak pappá szentelésének kérdését. Hogyan vélekedik erről?
–
Sajnálatosnak tartom e hosszú dokumentumot csupán ezen leszűkített látószögön
keresztül szemlélni, miközben sokkal tágabb megközelítésről van szó: megadni a
beszéd lehetőségét mindazoknak, akiket a gyarmatosítók, s néha még a katolikus
egyház tagjai sem tiszteltek. Nem kell mindent saját ekkleziológiai
kérdéseinkre redukálni. Másképp mondva: örülök a nyitottságnak, mely a
realitásból fakad. Az Eucharisztiát nem lehet félreeső, távoli helyekre
elvinni, ezért más eszközöket kell találnunk. A papi cölibátus, tudjuk, egyházi
törvény, mely nem Isten szaván alapul, de nem vagyok bizonyos abban, hogy a
javaslat minden esetben megoldás.
– Ez egy
olyan kérés, mellyel Ön a terepen élve találkozott?
– Egy
kisközösség vezetője pár évvel a megkeresztelkedése után kérte diakónussá
szentelését, de nem a papságot. Francia Guyanában az emberek ritkán laknak
olyan [földrajzi] messzeségben a paptól, mint ahogy Amazóniában megszokott. A
nagy nehézséget számunkra inkább az okozza, hogy közelséget teremtsünk azokkal
a népcsoportokkal, melyek eltérő kultúrával és nyelvvel rendelkeznek. Nem
mindig találok olyan papokat, akik beszélik a helyi nyelveket, vagy olyan
személyeket, akik meg tudnák tanítani nekik. A kihívás, vagyis az Egyház első
missziós feladata a közellét megteremtése. A pünkösdista karizmatikus csoportok
ezt élik. Meg kell hallgatni e népeket, s kéréseiket empatikusan fogadni. S
főként nem szabad kész elgondolásokkal érkezni. Nem szabad a szentségi életből
kiindulni. Ha közeledünk hozzájuk, ez elsődlegesen az örömhír meghirdetését
jelenti. Krisztus hároméves szolgálat után alapította az Eucharisztiát,
anélkül, hogy a tanítványok tudatában lettek volna gesztusai jelentőségének.
– Nem
fél attól, hogy a szinódus a nős férfiak pappá szentelése kérdésére fog
fókuszálni?
– Attól
tartok, hogy a média fogja erre redukálni. De a szinódusi tanácskozás nem
korlátozódik erre a témára. Számomra a prioritás az, hogy az indián népek
beszélhessenek múltjukról, szenvedéseikről, beleértve azokat is, melyeket az
Egyház okozott. Egyébként a munkadokumentum is nagy súlyt helyez erre. Meg
vagyok döbbenve azon a várakozáson, mely részükről megnyilvánul. Társakat
szeretnének találni, és erős jelekben reménykednek. Remélem, hogy Francia
Guyana katolikus egyháza képes lesz segíteni a betelepülőket az őslakosok
meghallgatásában. Ez nem evidens, mivel félelem él bennünk meghallani azokat a
múltba nyúló szenvedéseket, amelyekért részben mi is felelősök vagyunk.
Szeretném azt is, hogy Franciaország teljes mértékben elismerje azt az
ENSZ-határozatot, mely az autochton népek jogairól szól. [A 2007-ben elfogadott
állásfoglalás védi az őslakos népeket, összegzi jogaikat, ellenben nincs jogi
kényszerítő ereje.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése