Erdő Péter úrnapján: Gyakori szentáldozással készüljünk az eucharisztikus kongresszusra!
Erdő Péter körmenettel egybekötött ünnepi szentmisét mutatott be június 23-án, úrnapján a budapesti Szent István-bazilikában. A főpásztor Krisztus teste és vére ünnepén a szentáldozás fontosságára hívta fel a figyelmet.
A
bíborossal koncelebrált többek között Snell György esztergom-budapesti
segédpüspök, a bazilika plébánosa és Nabbil Haddad jordániai melkita
görögkatolikus pap, a Jordániai Vallási Együttélést Kutató Központ (Jordanian
Interfaith Coexistence Research Center, JICRC) alapítója és vezetője.
„Christus
vincit, Christus regnat, Christus imperat!” – hangzott a kezdőének a
győzedelmesen uralkodó Krisztusról. Erdő Péter bevezetőjét azzal kezdte, hogy
ez az ének eredetileg a római császárok tiszteletére szólt, s a keresztény
korban alkalmazták Jézus Krisztusra, felfedezve, hogy ő a mindenség királya. „A
mai napon azt ünnepeljük, hogy olyan mindenható uralkodónk van, aki közel van
hozzánk, aki megalázta magát, aki vállalta értünk a kereszthalált, és
táplálékká lett az Eucharisztiában” – mondta a főpásztor. Az Oltáriszentség, az
Eucharisztia ünnepén arról is beszélt a bíboros, hogy ne csak tervezéssel,
szervezéssel készüljünk a jövő évi nemzetközi eucharisztikus kongresszusra,
hanem azzal is, hogy rendszeresen magunkhoz vesszük a szentségi Jézust, és az ő
életének ütemére alakítjuk mindennapjainkat.
Szentbeszédében
Erdő Péter bíboros a szentáldozásról, annak testileg és lelkileg méltó módjáról
beszélt. Homíliáját
teljes egészében közöljük.
A mai
evangéliumban a kenyérszaporítás csodáját hallottuk. Ebben az eseményben az
Egyház az Eucharisztia előképét látja. Az Oltáriszentségben Krisztus
csillapítja az ember testi és lelki éhségét. Az apostolok és utódaik azok, akik
az utolsó vacsora titokzatos eseményét a szentmisében jelenvalóvá teszik, ezért
Jézus felszólítása, amit a tanítványokhoz intéz, hogy „ti adjatok nekik enni”,
az apostolok utódainak is szól nemzedékről nemzedékre.
A
középkor óta beszélnek a keresztény szerzők testi és lelki áldozásról. Nem
olyan értelemben teszik ezt, ahogyan a legújabb idők imakönyveiben olvassuk,
vagyis nem a tényleges szentáldozás helyetti imádságot értik lelki áldozáson,
hanem azt hangsúlyozzák, hogy az Oltáriszentség magunkhoz vételekor testileg és
lelkileg is közösségre lépünk Krisztussal. Amikor IV. Orbán pápa 1264-ben
elrendelte az úrnapjának mint Krisztus szentséges teste és vére ünnepének
megtartását, akkor hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia eledel, de az örök élet
eledele, vagyis lelki táplálék és egyben imádandó szentség.
Hogyan
kell méltóan magunkhoz venni az Oltáriszentséget testileg, és hogyan kell
lelkileg méltóképpen fogadni? Mi az úrnapja ünnepének különleges üzenete
hozzánk idén, amikor az eucharisztikus kongresszusra készülünk?
Az
Egyház a latin rítusban jelenleg a hívek számára általában a kenyér színe
alatti áldozást tartja szem előtt. Ennek kétféle formáját engedélyezik,
általában az ajakra történő áldozást, és mindenütt, ahol a püspöki kar kérésére
a Szentszék jóváhagyta, így hazánkban is, a kézbe adással történő áldoztatást.
Bármilyen formában is vesszük magunkhoz a Szentséget, át kell éreznünk, és ki
kell fejeznünk, hogy imádattal fogadjuk a hozzánk jövő Krisztust. Ennek azonban
a szentmisében nem egyénieskedő módon adunk kifejezést, hanem a szentáldozási
körmenet keretében, ahol sorban állva közeledünk az Úr testéhez. Jelenleg az
egyházi előírások általában, éppen az áldozási menet jellege miatt, az állva
áldozást feltételezik, de megengedett a térdelve áldozás is. Arról pedig, hogy
ha kézből áldozunk, hogyan tartsuk kezünket, már Jeruzsálemi Szent Cirill a IV.
században a következőt írja: „Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és
szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem” egyik tenyered legyen a másik tenyered
trónja, „így fogadja az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd, vedd
Krisztus testét, rámondva az áment. Ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e
igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle és megkárosodj? Hát akkor nem
fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen le abból,
ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?” A kézbe kapott Oltáriszentséget
azonnal, a helyszínen kell magunkhoz vennünk, nem félrevonulva vagy visszatérve
helyünkre a templomban, mert előfordulhat, hogy valaki feledékenységből vagy
tudatlanságból, esetleg rossz szándékkal viszi el a legszentebbet. A 380-ban
tartott zaragózai zsinat úgy rendelkezett, hogy aki a templomban megkapja az
Eucharisztiát, és nem veszi ott magához, az legyen kiközösítve. Itt nyilván már
a szentség meggyalázásának veszélyéről és alapvető hitbeli eltérésekről volt
szó. Nekünk is ügyelnünk kell azonban arra, hogy tiszta kézzel fogadjuk
Krisztus testét, és kezünkben semmi más ne legyen az áldozás közben.
Ünnepélyes
alkalmakkor a hívek kisebb csoportjainak ki lehet szolgáltatni az
Oltáriszentséget két szín alatt is, ennek a legelterjedtebb formája a
bemártással történő áldoztatás. Ilyenkor csak ajakra áldoztatunk, és ügyelnünk
kell arra, hogy a Szent Vérből semmi le ne csöppenjen. Már a III. század elején
szólnak az egyházfegyelmi emlékek arról, hogy az Eucharisztiát gondosan kell
őrizni, ügyelni kell arra, hogy sem egér, sem más állat ne ehessen belőle, ne
is essen le, és ne kallódjon el belőle semmi. A kehelyből sem szabad semminek
kiloccsannia, mert Krisztus vére az. A mai egyházfegyelem külön hangsúlyozza
azt, hogy ha a hívők a bor színe alatt áldoznak, mégpedig nem bemártással,
hanem úgy, hogy isznak a kehelyből, akkor a kelyhet a papnak vagy a diakónusnak
kell külön-külön nyújtania minden hívőnek.
Az
Eucharisztia nem a tökéletesek jutalma, hanem az úton járók eledele. Ez azonban
nem jelenti azt, hogy nem kell megvizsgálnunk lelkiismeretünket, hiszen az
Oltáriszentséget csak a megszentelő kegyelem állapotában lévő hívők vehetik
magukhoz. Már Szent Pál apostol azt írja, hogy „aki méltatlanul eszi a kenyeret
vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg
magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki
csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét
eszi és issza” (1Kor 11,27–29). A megszentelő kegyelem állapotában lenni azt
jelenti, hogy újjászülettünk Krisztusban a keresztség által, és a Szentlélek
lakást vett bennünk. Az ókori Egyház beszélt megvilágosodásról, a Szentlélek
bennünk lakásáról, és különböző jegyzékekben sorolta fel azokat a súlyos cselekedeteket,
amelyek nem egyeztethetők össze a keresztény élettel. Mai szóval úgy
mondhatjuk, hogy aki halálos bűnt követ el, annak a szentgyónásban meg kell
tisztulnia, mielőtt szentáldozáshoz járulna. „Aki méltóan áldozik, azt Krisztus
hasonlóvá formálja önmagához”.
Ezért az
Eucharisztia örömünk és erőforrásunk. A gyakori szentáldozás elűzi szívünkből a
csüggedést és a kilátástalanságot, eltörli bocsánatos bűneinket, segít jó
szokásaink kialakításában és a szeretet gyakorlásában. De Krisztus közelségét
és kegyelmi segítségét megtapasztaljuk akkor is, amikor az Oltáriszentséget
imádjuk. Ez történik magában a szentmisében is, de misén kívül is imádkozhatunk
a tabernákulum előtt, sőt a kitett Oltáriszentség előtt is, mint itt, ennek a
templomnak a szentségi kápolnájában. Néha azonban egészen ünnepélyesen is
imádjuk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztust, különösen ilyenkor, úrnapján
vagy az eucharisztikus kongresszusok alkalmával. Az Oltáriszentség iránti
tiszteletünk megmutatkozik mindennapi életünkben is. Azt a radikális
újdonságot, amelyet Krisztus hozott az emberiségnek, az Eucharisztia
segítségével felismerhetően tudjuk tanúsítani mindennapi életünkben,
családunkban, munkahelyünkön és az egész társadalomban.
A
Krisztussal való eucharisztikus közösség behatol akaratunkba és érzelmeinkbe,
segít, hogy az ő szemével nézzük a világot. Így tudjuk felismerni a testvért a
többi emberben, így tudjuk szolgálni a megbékélést, így tudunk segíteni a
szegényeknek és a szenvedőknek, és így tudjuk hálás szeretettel tisztelni és
védeni a teremtett világot, amellyel Isten a megtestesülés révén, különösen
pedig az Eucharisztia által bensőséges közösséget vállalt. Ezért adjunk hálát,
és ehhez kérjük segítségét a mai ünnepen! Ámen.
* * *
Az eső
miatt csak a bazilikán belül tudták megtartani a körmenetet, így a látványos
virágszórás elmaradt, de így is gyönyörű virágdíszek köszöntötték az
Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust.
A
körmenetet hagyományos módon a Szent István Lovagrend tagjai vezették fel, az
Eucharisztiát a helyi és turistaként a világ számos pontjáról összesereglett
hívek kísérték körbe a négy állomáson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése