Útravaló – 2019. június 23., úrnapja
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Mint egy
jól felépített filmsorozat, olyanok a húsvéti időt követő vasárnapok:
Szentlélek, Szentháromság, Krisztus teste és vére, Jézus Szíve. Fontos
titkokra mutatnak rá, olyanokra, amelyeken bár évente ismétlődően
gondolkodunk, újra és újra értetlenül állunk meg előttük.
Furcsának
hathat, hogy titkokról beszél az Egyház, olyannak tűnik, mintha el akarna zárni
valamit az emberek elől. A titok idegen szóval: misztérium. És a
misztérium olyan
dolgot jelöl, amit csak fokozatosan lehet megérteni, Szent Pálnál pedig a „misztérium” szó magát Krisztust jelöli. És ez a nagy megoldás számunkra, akik kutatjuk az Isten titkait, akik naponta, hetente részt veszünk a szentmisén. A titok maga Krisztus. Egy személy, az élő Isten.
dolgot jelöl, amit csak fokozatosan lehet megérteni, Szent Pálnál pedig a „misztérium” szó magát Krisztust jelöli. És ez a nagy megoldás számunkra, akik kutatjuk az Isten titkait, akik naponta, hetente részt veszünk a szentmisén. A titok maga Krisztus. Egy személy, az élő Isten.
Tudjuk,
hogy milyen is egy kapcsolat egy másik emberrel. Nem mindig egyszerű, és
mindig maradnak meglepetések, titkok, amiket nem is gondolnánk a másikról.
De amiken átsegít minket az, hogy a személy szimpatikus, szeretetre méltó, és
sok jó élményünk van vele.
Így van
az Egyház Krisztus titokzatos misztériumával, az Oltáriszentséggel. Újra
és újra rácsodálkozunk: micsoda titok, hogy saját testét és vérét adja nekünk,
szövetségbe von bennünket azzal, hogy belőle táplálkozunk. Amikor
Jézus testét és vérét ünnepeljük, képzeljük magunkat pár pillanatra az
utolsó vacsora asztalához. Jézus mellett ülünk, akit szeretünk, akihez
ragaszkodunk, akire felnézünk. Aki példa számunkra, és akivel jó együtt
lenni, mert olyan csodálatos dolgokat mond és tesz. Együtt ülhetünk vele
most az asztalnál és együtt ehetünk vele. A szívünk örül, aztán Jézus arról
kezd beszélni, hogy elhagy minket, és nem követhetjük; elszomorodunk, és
nem értjük, hogy miért teszi ezt… de ő, hogy szeretetének jelét adja, hogy
valahogy kifejezze, velünk marad akkor is, amikor már nem látjuk a szemünkkel,
fogja a kenyeret és a bort, és szétosztja. Majd ránk bízza,
hogy ugyanezt tegyük mi is.
Ugyanezt
a mozdulatot ismételjük miséről misére. Megáldjuk, megtörjük és szétosztjuk a
kenyeret. Ahogy Jézus is tette. Így emlékezünk az ő szeretetére. De az „ezt
cselekedjétek” felszólítás nemcsak erre vonatkozik, hanem nekünk magunknak
is osztani kell magunkat, a szeretet egyszerű gesztusait kell tennünk naponta.
Nem is akárhogyan, hanem egyszerűen.
Ahogy a
kenyér és a bor egyszerű, mindennapi táplálék volt Jézus korában, olyan
egyszerű és mindennapi dolgokban kell nekünk is kifejeznünk a
szeretetünket. Mert a mindennapok emberei vagyunk. A szívünk a
mindennapokban vágyik a leginkább arra, hogy szeretetet kapjon és adjon.
Egyszerű gesztusainkat kell megtöltenünk szeretettel és figyelmességgel.
Akkor elkerülhetnénk a megfáradást és unalmat, a közömbösséget és
érzéketlenséget.
A mai
ünnep, bár mi már fényesen vesszük körül, mégiscsak az egyszerűség ünnepe.
És talán kérhetjük is ma Istentől, mentsen meg minket attól, hogy
elbonyolítsuk az egyszerű dolgokat, hogy felesleges okoskodásokkal
kikerüljük a lényeget, elzárjuk az érzelmeinket Isten elől. Kérjünk
bölcsességet és bátorságot, hogy rá tudjuk bízni magunkat a
Gondviselő Istenre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése