Évközi tizenkettedik hét szerdája
Sok
ember azt várja a vallástól, hogy teljesítse azt a vágyát, hogy Istennel
találkozzon. A vallás tulajdonképpen kijelöli számára azt a helyet, ahol
találkozhat Istennel. És kijelöli azt az időt, amikor találkozhat Istennel.
Továbbá meghatározza azokat a cselekményeket, amelyek által találkozhat
Istennel. Ezért épülnek a templomok és más szent helyek, ezért mondjuk azt,
hogy a hét egyik napját, a vasárnapot szenteljük meg és ezért vannak
szertartásaink. Lám, minden körülmény biztosított, a hely, az idő és a szent
cselekmény, hogy találkozzunk Istennel. De akkor miért van az, hogy aki eljár a
templomba vasárnaponként, hogy részt vegyen a szentmisén, nem érzi feltétlenül
minden alkalommal azt, hogy találkozott Istennel? És azt is várjuk a vallástól,
hogy megmutassa nekünk a helyes, Istennek tetsző magatartásformákat. Ezt
nevezhetjük erkölcsi rendnek. Ez különféle törvényekben és parancsokban ölt
testet, amelyeket jól ismerünk. De akkor miért van az, hogy hiába tartjuk meg a
lehető legpontosabban a törvényeket, mégsem jutunk el általuk Istenhez?
Mindkét kérdésre ugyanaz a válasz: úgy tűnik, hiányzik belőlünk az alázat, hiányzik belőlünk annak alázatos elfogadása, hogy Isten ott és akkor találkozik velünk, amikor akar. Így is mondhatjuk: tudjuk, hogy a vallásosság, a lelki élet jó fa, és ez a fa biztosan jó gyümölcsöt terem. Csak éppen mi vagyunk balgák, mert olykor túl korán, éretlenül szakítjuk le a gyümölcsöt, máskor pedig túl későn ennénk belőle, amikor már megrothadt a fán. És vannak, akik egyáltalán nem akarnak enni az Isten adta gyümölcsből.
Kérjünk Istentől alázatot, és akkor majd tudni fogjuk, hogy melyik fáról és mikor kell leszakítanunk a gyümölcsöt.
© Horváth István Sándor
Mindkét kérdésre ugyanaz a válasz: úgy tűnik, hiányzik belőlünk az alázat, hiányzik belőlünk annak alázatos elfogadása, hogy Isten ott és akkor találkozik velünk, amikor akar. Így is mondhatjuk: tudjuk, hogy a vallásosság, a lelki élet jó fa, és ez a fa biztosan jó gyümölcsöt terem. Csak éppen mi vagyunk balgák, mert olykor túl korán, éretlenül szakítjuk le a gyümölcsöt, máskor pedig túl későn ennénk belőle, amikor már megrothadt a fán. És vannak, akik egyáltalán nem akarnak enni az Isten adta gyümölcsből.
Kérjünk Istentől alázatot, és akkor majd tudni fogjuk, hogy melyik fáról és mikor kell leszakítanunk a gyümölcsöt.
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése