2019. május 30., csütörtök

Útravaló – 2019. május 30.



Útravaló – 2019. május 30.


Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.


Mit jelent a kis idő? Nos, az apostolok számára a Jézus elvesztése, majd a Föltámadottal való találkozás között eltelt időt, amely bár nem volt hosszú, mégis nagy megpróbáltatást jelentett számukra. A rövid időről szóló ígéret azonban a múló világban élő valamennyi ember bátorítására szolgál a Szentírásban. A Jézus Krisztus keresztje által immár mindannyiunk számára elérhető örökkévalósághoz képest a földi élet valóban rövidnek mondható. Tudjuk, hogy e világon minden elmúlik, csak a Jézus Szíve szerint formált lelkünk lép át a másik, el nem múló világba. Ehhez a földi életünkkel eltöltött rövid időhöz kell a bátorítás. Mindegyikünknek jusson ez eszébe, amikor gondok, bajok köszöntenek rá, de akkor is, amikor jól megy a sora.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése