Az ingerlékenységtől és elégedetlenségtől Könyörgéseddel ments meg minket!

Az ingerlékenységtől és elégedetlenségtől 

Könyörgéseddel ments meg minket!

Maga előtt – nem maga helyett! Ez ma is így van! Hiszek a Lélek erejében, létében és működésében? Vagy, helyette próbálok, akarok tenni? Képes vagyok elcsendesedni, belehelyezkedni a Lélek csendjébe, és meghallani mire küld ma engem, maga előtt?

Kérnem kell Őt, hogy küldjön. És készen kell lennem, hogy induljak. Tenni, amire a Lélek indít!

Na, na, na, na, na! Farkasok közöttünk is vannak! Nem vagyunk mi sem mindig bárányok! Képes vagyok felfalni bárkit, aki utamba áll!

Jézus azt mondja, hogy békességet hirdessek, de akinek ez nem kell, azt ne faljam fel, ne tapossam el, ne minősítsem. Egyszerűen hagyjam ott, rázzam le a port lábamról, azaz, felejtsem el, felejtsem el, hogy láttam őt, ne korholjam, ne szitkozódjak miatta! Tudnom kell, hogy azzal magam erejét, és figyelmét vonom el attól, ami az én küldetésem. Nekem Krisztussal közösségben kell lennem és maradnom, küldetésem egész idejére, mindvégig. Ne engedjem meg - magamnak -, hogy bárki, vagy bármi esemény is kizökkenthessen engem Krisztussal való közösségemből. Közösségben lenni Vele, azt jelenti, hogy békességét megélni, alázatát magamra venni, és szelídségét szeretetben kiárasztani szavaimmal is. „Békesség e háznak!” - „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Csak mondani kell, nem érteni! Azokat a szavakat, melyeket a Lélek diktál nekem! Hogy szavaim nyomába a Lélek léphessen!

Nekem nem kell ott toporognom, és várni, hogy, na, vajon a Lélek megteszi azt, amit ígért?

Nem nekem van szükségem a Lélek bizonyságára! Vagy, ha arra van szükségem, akkor az azt igazolja, hogy nem elég erős a hitem! Kishitűségem pedig a gonosszal való parolázásom, incselkedésem. Hol az én hitem, Istenben? Az a tudatos hit, mely nem enged kétséget Benne, Aki engem akar küldeni az Ő szolgálatában! Bennem van Krisztus békessége, amit hirdetek? Ha nincs velem, akkor mit tudok én nyújtani? Azt mondja Jézus, hogy a „ti békesség száll rá arra, aki a békesség fia”. Nekem van, és Neki kell! Ezt a találkozást keressük, és nem tukmáljuk arra, akinek nem kell. Nem sikert hajszolunk, hanem keresünk. Keressük azt a néhány embert, aki éppen akkor és éppen arrafelé keresi Isten békességét, ahol éppen járunk. Ha itt nincs, akkor mennem kell tovább, oda, ahol lakik az az ember, aki vágyakozza azt a békét, ami nekem van, ami bennem van. Mit tudok adni én, akkor, amikor engem küld az Isten? Nem mindig az a baj, hogy nincs, akinek szüksége volna a békességre. A baj ott is lehet, hogy nekem nincs az, amire az a másik ember vágyik! Ha nincs, akkor azért nincs, mert nem vagyok Krisztussal közösségben, éppen ezért nem bírtam közösségre jutni azzal a békességgel, amit nekem át akar adni. Hogy legyen nekem, az, ami van Neki, az Atyától!

Bizony, van, amikor túl agyasan közelítem meg Krisztust, és van, amikor inkább érzelmekkel. Egyik sem jó. De mindegyikre szükség van. Az Atya bölcsessége, a Fiú engedelmessége – szelíd békessége, és a Lélek tüze járjon át engem, mikor Te, szolgálatodra akarsz bírni engem, Atyám, Istenem! Ámen