A mértéktelen szomorúságtól Könyörgéseddel ments meg minket!

A mértéktelen szomorúságtól 

Könyörgéseddel ments meg minket!

Istennek, az életről szóló üzenete, számunkra ez: „amikor az istentelen megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el, megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg.“

Az Élet, Isten szerint nem az, amit itt élünk! Bár élhetnénk azt is, mégsem éljük. De, ahhoz, az igazságot, az igazságosságot kellene másképpen megközelítenünk.

Az Élet, ugyanis, amit Tőle kaptunk, bennünk van, e földi utunkon, elkísér. De az, akkor válik sajátunké, részünké, amikor a mi igazságunkat felcserélni hajlandók, képesek, megengedőkké leszünk Isten igazságára (kihez akarok hasonlóvá lenni, a főnökömhöz, vagy ahhoz, aki tetszik nekem? Miért nem Jézus számomra az, akihez hasonlóvá akarok lenni? Talán, számomra mégsem az örök élet a cél? Igazságom az igazvoltom! – álljon itt emlékeztetőül Mt 5,20)! Ehhez kell az alázat és a szelídség, amit Jézustól tanulhatunk meg (lásd: Mt 11,29).

És most ugorjunk át az evangéliumra, hogy eljuthassunk majd a szentlecke tanítására, mely kibontja Isten tömör kijelentéseit. Mind a két fiú bennünk lakik! Az első az, aki megfontolt, gondolkodik, de érezni is képes. A másik fiú az, aki okoskodó, de érzéketlen. Minden itt dől el: melyiknek engedek teret én, aki hívő vagyok, vagy vallásos. Hiszem Isten igazságát – úgy, ahogy az a Mt 17,20 –ban hangzik el -, vagy vallom, hogy nekem van igazam?

Most kutassuk a Filippi levél tanítását. Mit tanít ebből, számomra Isten, Aki az Igazság lelkét árasztja ki rám, hogy magához vonzani bírjon engem! Krisztusból fakad valami olyan méltóságtól átitatott erő, mely meg akar győzni hívő embert Istenről: lehetek egyetértő, és együttérzésre törekvő. De, ha lehetek, akkor miért nem vagyok?

Feltekintek Jézusra. De csak úgy tudok feltekinteni rá, ha magamat megalázom, magamat kicsinek és erőtlennek fogadom el, mellette. Nem vele szemben és nem is nélküle, hanem mellette! Ami azt jelenti, hogy képessé teszem magam rá, hogy tanuljak tőle, megértsem, hogy mitől van benne az a méltóság és az az erő, ami engem akar alakítani, magához hasonlóvá tenni.

Jézus tisztában volt azzal, hogy kitől való, hogy Ő Isten egyszülött fia, aki azért lett emberré, hogy az Atyától kapott küldetését teljesítse. amit csak úgy lehet képessé, emberi mivoltában, az emberek számára, ha saját emberi adottságait, képességeit, karizmáit, alárendeli Isten akaratának, rá osztott szándékának. Jézus része a teremtésnek, ugyanakkor Teremtője is, de kinyilatkoztatója is a Teremtőnek. Nem tudom, mennyire világos az, hogy hova próbálok eljutni e gondolatmenetemmel: ha Jézus a maga helyzetével tisztában volt, márpedig tisztában volt, akkor lehetett volna fölényes, magabiztosabb, és önzőbb is. ’Ide nekem a hatalmat’! Ismerjük ezt a mentalitást. Hiszen ebből erednek a tüntetések, a törvényekkel való szembenállásaink, önkényeskedéseink, hatalmi harcaink, és ellenségeskedéseink. De, egyébként is, én mindent jobban tudok. Még Istennél is!

Ne akarjam magamat felmagasztalni, vagy ne várjam el másoktól, hogy felmagasztaljanak! Éljek úgy, hogy majd Isten felmagasztalhasson, ha arra méltónak talál! Vagyis, tudjam, hogy hol a helyem, és ne gyűjtsek babérokat, ebben az életben (csak emlékeztetőül: Mt 5,19-21)! Engedjek teret, az első fiúnak, aki gondolkodik, de megérzi azt is, hogy mi az Atya kívánsága, kérése felé, akit tisztelni akar, és igazságát hittel elfogadni kész, mi több azonosulni is akar vele.

Segíts engem Uram, ebben a hitben kiteljesedő szellemben és szívben megerősödni, tökéletesedni! Ámen