Hogy a Te békességed, ki minden érzékenységet felülhalad, a mi szívünket és testünket oltalmazza

Hogy a Te békességed, ki minden érzékenységet felülhalad, a mi szívünket és testünket oltalmazza (Fil. 4).

Ments meg, Uram minket! 

Nem lehetek magabiztos, ha meghallani szeretném, vágyakozom, éppen ezért kutatom Isten bölcsességét. Melyről Pál így beszél: „Istennek titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, amelyet Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre. (...) Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.” Ezzel talán rokon a prófétai szó: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben” [2Törv 6,4-5].

Legalább is annyiban látok e két idézet között rokonságot, hogy Isten bölcsességével kell az ember szívével, ill. lelkével kutatnia az elénk rakott törvényt, nem pedig az emberi okoskodással, félelemmel, elszenvedve, megkínlódva a szeretet hiányát.

Ekkor olvasom egy mai elmélkedésben a következőket: „A mai evangéliumban olvasunk Jézus tanításáról, és ez szigorúan hangzik. De mit üzen ezzel nekünk? Tudnunk kell, hogy Jézus nem zárja be az embereket parancsokba, hanem őrzi az ember méltóságát. Mindannyian vágyunk a felebaráti szeretetre, az irgalomra (és nem a haragra), a hűséges és őszinte kapcsolatokra és a bennünk való egységre a gondolataink, szavunk és valódi tetteink között... Vagy nem? Más világi teremtmény, mint például az állat, vagy a növény, nem tud vágyakozni erre. Mi emberek vagyunk. A parancsokkal Jézus segít nekünk, hogy emberként éljük az életünket és őrzi a méltóságunkat.” ˙(Marton Fabiola, a Regnum Christi Mozgalom megszentelt életű tagjától) E gondolatokkal nagyon tudok azonosulni! Az Ember tisztelete Isten részéről végtelen, míg önmagával szemben az ember ebben végtelen hiányt szenved! Amikor általánosítok, akkor is magamból indulok ki, és abból a tapasztalásból, amiből Isten kegyelmével sikerült kivonnom magam már, bizonyos mértékben.

Az embernek vannak sémái, és azt gondolja, hogy ezeket a sémákat egy az egyben át kell örökítenünk magunkra, önismeret, és Isten ismeret nélkül. Egy közegben élünk, de nem közösségben, sajnos, ami a sémák közötti eligazodást megnehezítik a magunk számára. De ezt, tudomásul kell vennünk, és ebben a közegben kell sokkal nagyobb energiákat áldozni arra, hogy helyes önismerettel, és személyes Isten ismerettel rendelkezhessek. Mikor ezzel már boldogulok, akkor van esélyem arra, hogy a sémákból szemezgessek: mi és mennyiben a sajátom?

Amikor Jézus ilyen szigorú a törvényekkel kapcsolatosan, akkor azért az, amiért elégtelennek tartja az Embernek személyes, Istennel való közösségét, azaz szívbéli, ill. lelki kontaktusát. Éppen ezért nem marad más, mint a törvény. Felülmúlni azokat, akik a törvény tiszteletét csak odáig veszik magukra, míg azt másokon, számon kérhetik, de maguk nem törekednek annak a megélésére. Nekünk úgy kell megtartanunk méltóságunkat, hogy őrizzük és védjük másokét is, még önmaguk ellenében is!

Tudnom kell, hogy bűnös vagyok, ez az alapállásom. Ebből kiindulva, a másikon úgy kérem számon bűnösségét, hogy az ne gyengítsen engem, miközben a magam bűnösségét megvallva igyekszem őt tehermentesíteni a magam bűnösségétől! Valami ilyen életvitel segíthet másokat, és önnön magamat is arra, hogy méltósággal közelítsünk Krisztus elveihez, lelkiségéhez.

Ezért mondja Péter, ill. így kell meghallanom Péter szavait, amikor bűnbánatra tanít bennünket is: »Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok ajándékul a Szentlelket. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk.« ^{(Iz 57,19)} [ApCsel 2,38-39]. Mi, akik már megkereszteltek vagyunk, szüntelenül, bűnbánatban újra, meg újra meg kell újítanunk keresztségünk lényegét, hogy méltóságunk felett őrködjünk, és megadjuk a lehetőséget felebarátjainknak is, hogy őrködhessenek, segíthessenek bennünket, miközben mi segítségükre sietünk. Krisztussal közösségben tarthatjuk csak meg emberi méltóságunkat. Ezért kérem a Szentlelket, hogy tegyen képessé Krisztussal közösségemet megőrizni, ápolni, mindeneknek javára, hogy így az üdvösség szolgálójává lehessek! Ámen