2017. február 14., kedd

Hogy az igazán és istenesen igazgató fejedelmek és királyok alatt békességben, ájtatosságban és tisztaságban éljünk



Hogy az igazán és istenesen igazgató fejedelmek és királyok alatt békességben, ájtatosságban és tisztaságban éljünk (1 Tim. 2).

Ments meg, Uram minket!


Ugye, abban bizonyosak lehetünk, hogy az Egyházat szentnek, és krisztusinak valljuk. De azért abban is egyet értünk talán, hogy Isten szándékából az Egyházat az Ember szabad akaratának rendeli alá - ez kifejezi Isten alázatát és bizalmát az Ember iránt, nem csak létét, de mérhetetlen mértékét. Akik mi vagyunk, akik szeretnénk szentek lenni, de még nem vagyunk azok! Amennyiben igaz az, hogy szentek szeretnénk lenni, és az Egyház közösségét is ezért tartjuk magunk számára fontosnak, mint közösséget, melyben megfejlődhetjük lelki képességeinket, akkor szükségünk van rendező elvekre. Melyek tudatosságot, fegyelmezettséget, alázatot, és legfőképpen, egyként, Istennel közösséget igényelnek. Mindezt abban a korban kell megvalósítanunk, melyben élünk. A kornak eszközrendszerével, melyek amúgy is meghatározzák viszonyainkat, és melyek rákényszerítenek bennünket alkalmazkodási formák elfogadására. Melyek többnyire csak akkor válnak szentté, ha mi, megszenteljük azokat. Mert, ne felejtsük el, hogy Isten az Ember által, vele közösségben akarja az üdvösség tervét megvalósítani. Hiszen, ezért lett emberré a Fiúban, Krisztusban!
Ha az Egyházat valóban szentként hirdetjük, mi több: hordozzuk, ráadásul azt állítjuk, hogy tagjai vagyunk, akkor attól kell tartanunk, hogy a magunk törvény tisztelete nehogy eltolja az Egyházat a protestantizmus irányába. Vagyis, Krisztus szentségi jelenlétét az Egyházban nehogy radikalizáljuk, kiközösítővé és szélsőségessé tegyük, a kisebbség kiváltságává sorvasszuk, kisajátítsuk azok számára, akik számára mi megengedjük. A Szent és a Szentség tisztaságát nem nekünk kell megóvni a tisztátalanságtól, hanem nekünk kell megtisztulnunk, tisztává lennünk, folyamatos megtérésben lenni, hogy a Szent bennünk válhasson Szentséggé ! Ha belecsúszunk ezekbe a hibákba, akkor farizeusi lelkületet babusgatunk magunkban, és terjesszük magunk körül is. A keresztény embert nem az különbözteti meg környezetétől, hogy jobb volna, hanem az, hogy erősebb benne a szándék arra, hogy szentté legyen, Krisztusivá legyen. De ehhez Krisztussal kell közösségre jutni, és nem az Egyházzal! Az Egyház annak következménye, hogy a krisztusi emberek – a megszentelt életű emberek, civilek és beöltözöttek egyként, mert mind elkötelezettek Krisztusnak (!) - közösséget alkotnak, nem emberi normák szerint, hanem Krisztus megismeréséből merítve az életükhöz bölcsességet. Pál is, akkor, amikor a pogányokhoz fordul, ezzel a hittel fordul. Mert megértette, hogy nem az teszi elkötelezetté az embert, hogy milyen közösségbe tartozik, hanem elköteleződése alakítja közösséggé az embereket.
Lukács evangéliuma is erről szól – amit ma olvasunk -, hogy a tanítványok, küldetésük által leljenek közösségre, olyan emberekkel, akik keresik, igénylik, és vágyakozzák a megszentelődés kegyelmét a maguk számára is! Útjukon készítsék elő azt a tábort, aki vágyakozza Krisztus tanítását, elhívását.
Jézus, csodatettei révén is ezt a közösséget építette, személyről személyre, emberről emberre. A változás, ami rajtam megtörténik, de melyre magam erejéből képtelen voltam addig, hiába akartam, próbáltam, törekedtem, mégsem sikerült, gyengeségem miatt, bűneim miatt. Igen, az bizonyítottan Isten csoda tette! Velem történt meg, én vagyok rá a bizonyíték magam, hogy van Isten! Aminek hinnem, már nem hogy lehet, de már nem állhatok ellen! Itt kezdődhet el a megtérés, az a változás, melynek már magam is része vagyok, és generálója, mert Isten lendületbe hozott!
Csak egy példa: „Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: »Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!« Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: »Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?« Azok ezt válaszolták neki: »Igen, Uram!« Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: »Legyen nektek hitetek szerint.« Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: »Vigyázzatok, senki meg ne tudja!« De ők, mihelyt kimentek, szétvitték a hírét azon az egész vidéken.” [Mt 9,27-31]
Mennyei Atya! Veled közösségre lelni! De ebben az életben megélni a Veled való közösséget, úgy, hogy az a világot is megszentelje! Álmodozom? Vagy vágyakozom rá? Magam sem tudom. De, ha ezért bármit is tenni tehetek, hát kérlek, hogy kész lehessek rá, és ott lehessek mindig, ahol ezért tenni tehetek! Ámen


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése