Hogy az igazán és istenesen
igazgató fejedelmek és királyok alatt békességben, ájtatosságban és
tisztaságban éljünk (1 Tim. 2).
Ments meg, Uram minket!
Ugye,
abban bizonyosak lehetünk, hogy az Egyházat szentnek, és krisztusinak valljuk.
De azért abban is egyet értünk talán, hogy Isten szándékából az Egyházat az
Ember szabad akaratának rendeli alá - ez kifejezi Isten alázatát és bizalmát az
Ember iránt, nem csak létét, de mérhetetlen mértékét. Akik mi vagyunk, akik
szeretnénk szentek lenni, de még nem vagyunk azok! Amennyiben igaz az, hogy
szentek szeretnénk lenni, és az Egyház közösségét is ezért tartjuk magunk
számára fontosnak, mint közösséget, melyben megfejlődhetjük lelki
képességeinket, akkor szükségünk van rendező elvekre. Melyek tudatosságot,
fegyelmezettséget, alázatot, és legfőképpen, egyként, Istennel közösséget
igényelnek. Mindezt abban a korban kell megvalósítanunk, melyben élünk. A
kornak eszközrendszerével, melyek amúgy is meghatározzák viszonyainkat, és melyek
rákényszerítenek bennünket alkalmazkodási formák elfogadására. Melyek többnyire
csak akkor válnak szentté, ha mi, megszenteljük azokat. Mert, ne felejtsük el,
hogy Isten az Ember által, vele közösségben akarja az üdvösség tervét
megvalósítani. Hiszen, ezért lett emberré a Fiúban, Krisztusban!
Ha az
Egyházat valóban szentként hirdetjük, mi több: hordozzuk, ráadásul azt
állítjuk, hogy tagjai vagyunk, akkor attól kell tartanunk, hogy a magunk
törvény tisztelete nehogy eltolja az Egyházat a protestantizmus irányába.
Vagyis, Krisztus szentségi jelenlétét az Egyházban nehogy radikalizáljuk,
kiközösítővé és szélsőségessé tegyük, a kisebbség kiváltságává sorvasszuk,
kisajátítsuk azok számára, akik számára mi megengedjük. A Szent és a Szentség
tisztaságát nem nekünk kell megóvni a tisztátalanságtól, hanem nekünk kell
megtisztulnunk, tisztává lennünk, folyamatos megtérésben lenni, hogy a Szent
bennünk válhasson Szentséggé ! Ha belecsúszunk ezekbe a hibákba, akkor
farizeusi lelkületet babusgatunk magunkban, és terjesszük magunk körül is. A
keresztény embert nem az különbözteti meg környezetétől, hogy jobb volna, hanem
az, hogy erősebb benne a szándék arra, hogy szentté legyen, Krisztusivá legyen.
De ehhez Krisztussal kell közösségre jutni, és nem az Egyházzal! Az Egyház
annak következménye, hogy a krisztusi emberek – a megszentelt életű emberek,
civilek és beöltözöttek egyként, mert mind elkötelezettek Krisztusnak (!) -
közösséget alkotnak, nem emberi normák szerint, hanem Krisztus megismeréséből
merítve az életükhöz bölcsességet. Pál is, akkor, amikor a pogányokhoz fordul,
ezzel a hittel fordul. Mert megértette, hogy nem az teszi elkötelezetté az
embert, hogy milyen közösségbe tartozik, hanem elköteleződése alakítja
közösséggé az embereket.
Lukács
evangéliuma is erről szól – amit ma olvasunk -, hogy a tanítványok, küldetésük
által leljenek közösségre, olyan emberekkel, akik keresik, igénylik, és
vágyakozzák a megszentelődés kegyelmét a maguk számára is! Útjukon készítsék
elő azt a tábort, aki vágyakozza Krisztus tanítását, elhívását.
Jézus,
csodatettei révén is ezt a közösséget építette, személyről személyre, emberről
emberre. A változás, ami rajtam megtörténik, de melyre magam erejéből képtelen
voltam addig, hiába akartam, próbáltam, törekedtem, mégsem sikerült, gyengeségem
miatt, bűneim miatt. Igen, az bizonyítottan Isten csoda tette! Velem történt
meg, én vagyok rá a bizonyíték magam, hogy van Isten! Aminek hinnem, már nem
hogy lehet, de már nem állhatok ellen! Itt kezdődhet el a megtérés, az a
változás, melynek már magam is része vagyok, és generálója, mert Isten
lendületbe hozott!
Csak egy
példa: „Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott:
»Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!« Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok.
Jézus megkérdezte tőlük: »Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?« Azok ezt
válaszolták neki: »Igen, Uram!« Erre ő megérintette a szemüket és így szólt:
»Legyen nektek hitetek szerint.« Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan
rájuk parancsolt: »Vigyázzatok, senki meg ne tudja!« De ők, mihelyt kimentek,
szétvitték a hírét azon az egész vidéken.” [Mt 9,27-31]
Mennyei
Atya! Veled közösségre lelni! De ebben az életben megélni a Veled való
közösséget, úgy, hogy az a világot is megszentelje! Álmodozom? Vagy vágyakozom
rá? Magam sem tudom. De, ha ezért bármit is tenni tehetek, hát kérlek, hogy
kész lehessek rá, és ott lehessek mindig, ahol ezért tenni tehetek! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése