A Pápai Ház szónokának negyedik adventi prédikációja: „Mária Jézus, Isten Fia és a lelkek Anyja”

Az utolsó beszéd: Mária lelki anyasága 

 

December 23-án pénteken délelőtt kilenc órakor tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya negyedik ádventi beszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és a római kúria tagjai jelenlétében. A szónok a Szentlékről szóló sorozatában ezen utolsó alkalommal Mária anyaságának testi, szentségi és lelki vonásairól elmélkedett.

Csak ketten voltak tudatában minden idők legnagyobb eseményének

„Midőn az egész világra csend borult” – emlékeztetett beszéde kezdetén a szónok a karácsonyi liturgia első mozzanatára, mellyel minden évben újjáteremti az egyház a Születés ünnepét, amikor Jézus a világba jött. Akkor a világ kevésbé volt zaklatott, mint mostanában. Az utakat és a fogadókat elözönlötték a népszámlálás miatt útra kelt emberek, köztük ketten, Mária és József, akik tudatában voltak a nagy eseménynek, minden idők legnagyobb eseményének.

Kilépve a világ zajából lesz Karácsonyom

A helyzet megismétlődik minden Karácsonykor. A terrorizmus , a háborúk hírei tömegeket kényszerítenek útra kelni, és mint Mária és József, elhagyva otthonukat szállást keresnek. Csak aki el tudja magában egy kis időre csendesíteni a Szentlélek kegyelmével a világ zaját, tudja majd elmondani, hogy „volt Karácsonyom”, mert ki tudott lépni az otthonából vagy rendházából.

Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért: a Karácsony miértünk van

A kapucinus atya Szent Ágostont idézte, aki szerint az üdvtörténet eseményeit a titok szerint szentségileg és egyszerű évfordulós emlékezés szintjén ünnepelhetjük. Az utóbbi során az évforduló egyszerűen csak felidézi az eseményt, ellenben a misztérium szakramentális, szentségi ünneplése nemcsak emlékezik, hanem értelmez és befogad.

Az egyház gyermekei Krisztussal együtt születnek az ő Születésekor

Karácsony a titok ünnepe, a dátum szerinti emlékezés csak jelképes, ellenben annak a szentségi ünneplése azt igényli, hogy vegyük annak nekünk szóló személyes üzenetét. Már Nagy Szent Leó pápa tanította, hogy „Krisztus születésének a misztériuma megvilágosítja, hogy az egyház gyermekei Krisztussal együtt születnek az ő Születésekor.

Az üdvtörténet titkainak történelmi, szentségi és lelki szintjei

Mindennek a kezdetén egy biblikus tény áll, mely egyszer s mindenkorra megtörtént Máriában : a Szűz Jézusnak anyja lesz a Szentlélek által. Az üdvösség történelmi titka meghosszabbodik szentségi szinten az egyházban és erkölcsi szinten minden egyes hívő lélekben. Mária, mint Anya és Szűz, aki megszüli Krisztust a Lélek által, lesz a tökéletes példa az egyház és a hívő ember számára. Ezt a patrisztikus látásmódot viszi tovább a II. Vatikáni Zsinat, amikor három külön pontban beszél a Szűz és Anya Máriáról az üdvösség rendjében, az egyház közösségében és végül az egyes hívő ember életében.

„A Szentlélek erejéből”

A hitvallás cikkelyét elemezve, miszerint Jézus Krisztus „a Szentlélek erejéből” született, Szent Ambrus a Lélek művének tulajdonítja a foganást és a szülést is: ő a Teremtő és Éltető Lélek. Ő az, aki a kezdetben a semmiből teremtett, most is ez történik: emberi képesség nélkül alkot és ez a hiány, ez az űr az, amit Mária esetében az ő szüzességének hívunk. Ez a szüzesség tehát egy nagyszerű jel, amit nem szabad eltávolítani, mert különben kiüresítjük magát a bibliai elbeszélést.

Karácsonyi titkának személyes és egzisztenciális jellege

A Szentlélek műve révén Mária titokzatos módon testet ad Krisztusnak, de a Lélek, túl azon, hogy Creator Spiritus, egyszerre „fons vivus, élő forrás, tűz és szeretet és lelki kenet” is Mária számára. Elszegényítenénk a karácsonyi titkot, ha annak csak objektív oldalát szemlélnénk és elhanyagolnánk annak személyes és egzisztenciális jellegét. A Pápai Ház szónoka utalt Szent Ágostonra: Miközben Krisztus teste Mária méhében kialakult, Krisztus igazsága belevésődött Mária szívébe, vagy ugyanez a híressé vált szavaival:  „prius concepit mente, quam corpore”, előbb foganta lélekben, mint testben. A megtestesülést Mária a legmagasabb fokon mint „karizmatikus eseményt” éli meg, ez a ő Pünkösdje, amit szavai és gesztusai, például Erzsébet meglátogatásakor, felfednek, mert az egy példa nélküli tapasztalat.

Mária alázata a megtestesülés után továbbra is megmarad

Ami egyébként a Lélek kegyelmével eltelt emberi személyben a szeretet, az öröm, a béke és a fény jellegét ölti, az Máriában páratlan módon valósul meg. Mária az Angyali üdvözletben elsőként tapasztalja meg a „Lélek józan mámorát”. Mindenesetre ez a mámor mérsékletes, vagyis alázatos. Mária alázata a megtestesülés után úgy mutatkozik meg, mint az isteni kegyelem legnagyobb csodáinak az egyike. Hogyan is tudott ellenállni e gondolat súlyának: Te vagy az Isten anyja! Te vagy a legnagyobb emberi teremtmény! Lucifer nem tudott ellenállni e kísértésnek és elbukott. Mária ellenben alázatos és szerény marad, mintha semmi olyan nem történt volna az életében, mely őt előbbre vinné! Sőt, egy alkalommal, az Evangélium, úgy mutatja, mintha koldulná másoktól annak a lehetőségét, hogy a Fiát láthassa: „Anyád és testvéreid kint állnak és téged keresnek” – szólnak oda Jézushoz (Lk 8,20).

Az Egyház kezdetben Mária anyaságát fizikai, biológia anyaságként szemléli

Cantalamessa atya a továbbiakban azt vette szemügyre, hogy az egyház milyen felismerések révén jutott el ahhoz a hallatlanul merész kijelentéshez, hogy Mária az Isten Anyja. Egy teremtmény, a Teremtő Anyja! Dante Isteni Színjátékéban a Paradicsom képében Szent Bernát így köszönti Máriát: „Szűzanyánk, Fiadnak Anyja, alázatos és magasztosabb minden teremtménynél!”.  Az egyházi eszmélés kezdetét az eretnekek és a gnosztikusok elleni magatartás jellemzi és ebben Mária anyaságát fizikai, biológia anyaságként szemlélik. Ugyanis ezek az eretnekek tagadták, hogy Krisztusnak igazi emberi test lenne, vagy ha az is lenne, akkor az egy asszonytól eredne és ha mégis tőle születne, akkor valójában nem az ő igazi hús-vér gyermeke lenne. Ezekkel a téveszmékkel szemben nagy erővel kellett leszögezni, hogy „Jézus Mária fia, méhének gyümölcse”.

Mária isteni személyt szült, joggal nevezhető az Isten anyjának

Ez idő tájt a 3. században Origenésszel tűnik fel a Theotokosz, Istenszülő név, mely mind mélyebb  értelemben jelöli az anyaság metafizikai titkát. Az ötödik század krisztológiai vitáiban, amikor az igazi kérdés immár nem az ő igazi embersége, hanem személyének az egysége, Mária anyaságát ekkor már nem Krisztus emberi természete összefüggésében szemlélik, hanem az emberré lett Ige egyetlen személyének viszonylatában. A Mária által testben megszült személy pedig nem más, mint a Fiú isteni személye, és ebből következik, ha Mária isteni személyt szült, akkor ő joggal az Isten anyja. Mária és a Fia között már nemcsak a fizikai rend szintjén van kapcsolat, hanem metafizikai szinten is az efezusi zsinattal 431-ben mondhatjuk: „Az Isten Emmánuel, vagyis Velünk az Isten, mert a Szent Szűz, aki test szerint szülte az emberré lett Isten Fiát, Istenszülőnek hívható”.

Mária anyaságát hitbeli, spirituális anyaság

A kapucinus szónok ezután rámutatott, hogy ez a dogma sem maradt végső felismerés, hiszen Mária anyaságának a Krisztus személyével kapcsolatos értelmezése után hiányzott az ő személyének és főként páratlan szentségének a számba vétele. Testi és metafizikai anyasága utána egyre inkább a lelki anyaságára figyelt fel az egyház. Itt főként latin szerzők jeleskedtek, közülük is elsőként Szent Ágoston. Mária anyaságát hitbeli anyaságként is látták. „Aki hite révén hitt és fogant, az tette is az Atya akaratát és így Mária számára a nagyobb dolog volt az, hogy Krisztus tanítványa lett, minthogy Isten anyjává lett”. Ez a merész ágostoni kijelentés – emelte ki a szónok – azon a bibliai kijelentésen alapul, ami szerint „még boldogabbak azok, akik teszik az én mennyei Atyám akaratát (Lk 11, 27-28). Máriára az egyház egyre inkább úgy tekintett, mint akiben a szentségét szemlélte. A latin egyház ezt az Immacolata, szeplőtelen jelzővel fejezte ki, míg a keleti ortodox egyház a Panhagia, az Egészen Szent jelzővel mondta ugyanazt.

Jézus Krisztus harmadik születése

De mit is jelent a számukra mindez? – tette fel a kérdést az elmélkedése végén a kapucinus szerzetes. Sajátos módon van egy közös hangja a Máriára tekintésnek, mely átível a századokon. Origenésszel kezdve, Szent Ágoston, Szent Bernát és a többiek mind mondják, hogy „mit is használ nekünk, ha egyszer Krisztus megszületett Betlehemben Máriától, ha a hit által nem születik meg a mi szívünkben? Szent Ambrus így kérdez: „Hol születik meg Krisztus, ha nem a lelked és a szíved legmélyén?” Az egyház soha nem felejtette el ezt a személyes jelleget, a modern korban sem. XXIII. Szent János pápa 1962 Karácsonyán, a zsinat megnyitása után így imádkozott: Óh, Atya örök Igéje, Isten Fia és Mária Fia, újítsd meg lelkünk mélyén ma is a te születésed csodálatos titkát!” Cantalamessa atya ádventi beszédsorozatának utolsó részét az egyház legősibb, harmadik századvégi himnuszának az idézésével zárta, melyben így imádkozunk:  „Sub tuum praesidium confugimus, Sancta Dei Genetrix - Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője” . Az a “Dei Genetrix” kifejezés azt jelenti, hogy Isten Szülője, Istennek az Anyja. Végül áldott Karácsonyt kívánt a szónok Ferenc pápának és munkatársainak.