2016. augusztus 12., péntek

Bagnasco bíboros szerint a keresztényüldözés mai módja a kulturális uniformizálás



Bagnasco bíboros szerint a keresztényüldözés mai módja a kulturális uniformizálás


„A keresztényeket redukálhatják ugyan egy alig látható kisebbségre, de teljesen soha nem tudják megsemmisíteni” – jelentette ki augusztus 10-én Angelo Bagnasco genovai bíboros azon a szentmisén, amelyet Szent Lőrinc, a város védőszentje ünnepén mutatott be Genova székesegyházában.


Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke szerint az úgynevezett „unique pensée”, kizárólagos gondolkodásmód jegyében kulturális uniformizálás kísérlete folyik. Ferenc pápa szerdai Twitter-üzenete is erre világít rá: „A különböző kultúrákból álló társadalomnak törekedni kell az egységre, a különbözőség tiszteletben tartásával.”

A genovai székesegyház védőszentjét, Szent Lőrinc diakónust 258. augusztus 10-én végeztette ki Valerianus római császár azzal a szándékkal, hogy megerősítse birodalma egységét a pogány kultuszban. A keresztények azonban túlságosan különböztek a többiektől, ezért úgy gondolták, hogy mivel aláássák a birodalom ideológiai egységét, szükség van az eltávolításukra. Bagnasco bíboros homíliájában ebből a történelmi háttérből indult ki, hogy a jelenkori keresztényüldözésről beszéljen.

„Miközben a keresztényüldözés klasszikus formája továbbra is folytatódik, a mai korban ehhez hozzákapcsolnak még kifinomultabb, de nem kevésbé kegyetlen formákat, és amelyeket nem kevésbé törvénytelen módon legalizálnak. A mi öreg kontinensünk ebben jócskán tapasztalt és beteg, a csődbe jutott saját ideológiáival együtt: Európa, a jogok kontinense mindjobban diszkriminálja a kereszténységet, de az is igaz, hogy a földkerekség semmiféle hatalma nem szerezheti meg az ember szívét hazugságokkal, csalárd ígéretekkel és látszatdemokráciával.”

„Napjainkban az egyenlőség, a tolerancia, az emberi jogok értékei nevében azt követelik, hogy peremre szorítsák a kereszténységet, és egy olyan Isten nélküli világrendet akarnak teremteni, ahol egyfelől felmagasztalják a különbözőségeket, másfelől pedig lábbal tapossák azokat. Létezik egy olyan uralkodó akarat, mely mindent ki akar egyenlíteni, mely az élet legmélyebb értelmezéseit feltételekhez köti, és a kulturális identitást szisztematikusan felszámolja. Nem méltó ez az út egy harmonikus és szolidáris Európa felé, amire pedig szükség lenne, hanem ez az út egy olyan káros újraalapítás felé vezet, melyet a népek súlyosnak és arrogánsnak találnak, ahol a kereszténységet megosztónak tekintik, mert nem borul le az éppen aktuális császár előtt” – hangsúlyozta Bagnasco bíboros. Hozzátette: „Azonban a történelem azt mutatja, hogy amikor a hatalmasok saját túlélésükre törekszenek személyes ambíciók miatt, és lemondanak a res publicáról, a közösség dolgairól, akkor eljön a hanyatlás órája.” „A jelenlegi krízis spirituális jellegű – emelte ki Bagnasco bíboros –, és kontinensünk dadog a jelenlegi kihívások láttán, mert megtévedt és megrettent.”

Szent Lőrincről beszélve végül a genovai bíboros hangoztatta: „Nem az a mártír, aki életét veszti aközben, hogy elvegye mások életét, hanem az, aki a saját életét adja, hogy másoknak élete legyen, miként a búzaszem, mely ha elhal, akkor tud termést hozni. Az emberi élet szent, mert Istentől ered, éppen ezért kell tiszteletben tartani, senki nem veheti el sem magától, sem pedig mástól!”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése