Nagyböjt első vasárnapja
Jézus megkísértése
Nagyböjt 1. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 4,1–13)
„Szentlélektől
eltelve […] a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult […]. Itt megkísértette az
ördög.” (Lk 4,1–2)
A
húsvét méltó megünneplésére készítő nagyböjti idő bűnbánattartásra késztet és
imádságra ösztönöz. Jézus megkísértésének története segít bennünket annak
fölismerésében, hogy keresztény létünkhöz lényegileg hozzátartozik a kísértés,
a hit küzdelme, s a küzdelemben a győzelem lehetősége.
Jézus,
mielőtt nyilvánosan hirdetné Isten országát, a Lélektől eltelve és a Lélek
ösztönzésére kimegy a pusztába. A helyre, mely az Istentől távol lévő, magára
maradt ember képét hordozza, s ahol a gonosz lélek uralkodik. Jézus szándékosan
teszi ezt. Önszántából akar találkozni a megkísértettséggel, szembesülni a
gonosz lélekkel. Ez a találkozás nem kikerülhető, de Jézus nem is akarja
elkerülni.
A
megkísértés története nem szimbolikus leírás. Nem arról szól, hogy milyen
típusú küzdelmeket él át Jézus, s melyeken kerekedik fölül. Számára a
megkísértés realitás, mégpedig emberi realitás. Miért mondhatjuk ezt? Elég, ha
a történetben olvasható három kísértést közelebbről szemléljük.
A kő
kenyérré változtatása nagyon is reális cselekedet, hiszen Jézus később több
ezer embert táplált kenyérrel. Mégsem teszi meg ezt önmaga kedvéért. Ehelyett
tudatosan vállalja a helyzetet annak minden következményével együtt.
Küldetésének tudatában, hiszen a csoda sem öncélú, hanem akkor nyer értelmet,
amikor az Atya dicsőségét és az emberek javát szolgálja.
Jézus
a hatalom kérdésében is ellentmond az emberi elgondolás szerint ésszerű
lehetőségnek. Hiszen ő nem ilyen fajta hatalmat akar, főleg nem politikai
hatalmat, és nem igazodik sem vallási, sem egyéb megfontolásokhoz. A hatalmat ő
a szabadságban éli meg.
A
harmadik szintén egy reális kísértés. Jézus korában elterjedt elgondolás volt,
hogy Isten küldötte látványosan érkezik majd el, s a templom párkányáról
ereszkedik alá. Amikor ezt kéri tőle a kísértő, valójában a kényelemre,
pontosabban a szenvedés kikerülésére ösztönzi. Ha megteszi, mindenki elfogadná
őt Messiásnak, nem kell küzdenie a néppel, különösen az írástudókkal és
farizeusokkal, nem kell hosszú tanítókörutat bejárnia, nem kell a tanítványok
értetlenségével foglalkoznia. Könnyen elérné célját, azonban így olyan Messiás
lenne, akit az emberek formáltak maguknak.
Jézus
megkísértésének realitása abban is megmutatkozik, ahogyan a kísértő viselkedik
vele szemben. A leírásban az ördög nem úgy jelenik meg, mint egy a sok gonosz
lélek közül, hanem mint a gonoszság fejedelme, aki lázad az Isten ellen,
megtöri a világ rendjét, harmóniáját, szétzilálja a földet. „Ha Isten fia vagy”
szófordulataival Jézus alapvető identitását támadja. Ezzel ugyanazt a kétkedést
akarja elültetni, mint Ádám és Éva esetében. Nem állítja róla, hogy nem Isten
fia, de próbálja arra késztetni, hogy tegye fel ezt a lényegi kérdést
önmagának. Akár még bizonyos részeket is idéz az írásokból, csak hogy megokolja
a cselekedet helyességét.
A
kísértő tehát abszolút reális és konkrét valóságában, istenfiúságában
megragadva akarja elfordítani Istentől. Azzal, hogy Jézus vállalja ennek a
küzdelmét, teljes mértékben osztozik a keresztény ember sorsával. A keresztény
emberével, aki minden erőfeszítése ellenére sem tudja kikerülni a gonosz
lélekkel való találkozást, a hit küzdelmét. Hiszen alapvető támadásnak van
kitéve istengyermeki mivoltában, hivatásában, életállapotában, elköteleződésében.
A kísértés lehet akár jónak látszó dolog is. Olyan, amit egyébként célként
magában foglalhat keresztény létünk. Egy bizonyos, hogy tönkre akar tenni.
A
válasz sem lehet ezért más részünkről, mint Jézus válasza. Szavaiból kitűnik,
hogy abszolút módon bízik az Atyában. Ebből a bensőséges kapcsolatból merít
erőt és vállalja azt a hosszú utat, amit az Atya jelölt ki számára. Ez
küldetésének, s az Evangélium logikájának az alapja. A kísértő szavai éppen a
kapcsolat hiánya miatt üresek, hiába idézi az írásokat.
Jézus
válaszában az élet valódi értékeit látjuk. Egyrészt rámutat arra, hogy az
emberi lét fölötte áll a pusztán gazdasági, fizikai létezésnek. Igazi lényege
többet jelent egyszerű tápláléknál, ezért az embernek táplálnia kell lelkét
Isten Igéjével. Másrészt kinyilatkoztatja, hogy az evangéliumi uralom nem
politikai hatalom. Nem is ennek megszerzésére irányul. Jézus ezzel szemben a
saját engedelmességét és szolgálatát kínálja föl, a szabadság hatalmát.
Messiási küldetését tekintve sem egy kényszerítő, emberi bizonyosságot ígér,
hanem a hit kockázatát, a bizalom erejét, az Atyával való kapcsolat ajándékát.
Ne
féljünk hát szembe nézni a kísértésekkel! Jézus emberségének teljes
realitásában vállalta a küzdelmet. S tette ezt egész életén át, hiszen Lukács
maga írja, hogy „a sátán… egy időre elhagyta Jézust” (Lk 4,13). Egy
időre, tehát nem egyszer és mindenkorra. Amikor újra és újra megvívjuk ezt a
harcot, s vállaljuk az életen át tartó feladatot, Jézus velünk együtt veszi fel
a küzdelmet minden egyes kísértéskor. Ne feledjük hát, hogy Jézus a pusztában
is velünk tart és győzelemre segít!
Udvardy György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése