Ferenc pápa a dolgozókhoz: Isten elszámoltatja korunk rabszolgatartóit!
A Szentatya február 17-én mintegy háromezer mexikói munkással és munkaadóval találkozott Ciudad Juárezben. Párbeszédre buzdította őket, összefogásra, hogy ne az ember álljon a haszon szolgálatában, és megszűnjön a kizsákmányolás és kirekesztés kultúrája. Beszédét teljes egészében közöljük.
Kedves
testvéreim!
Itt, Juárez földjén akartam találkozni veletek, mivel ennek a városnak különleges kapcsolata van a munka világával. Nemcsak üdvözlő szavaitokért és tanúságtételeitekért mondok köszönetet, melyek feltárták az életetekben megtapasztalt aggodalmakat, örömöket és reményeket, hanem szeretném megköszönni ezt az alkalmat is az eszmecserére. Mindaz, amit annak érdekében teszünk, hogy párbeszédet folytassunk, találkozzunk egymással, hogy jobb alternatívákat és kedvezőbb lehetőségeket keressünk, már értékelendő és megbecsülendő eredmény. Szeretnék hangsúlyozni két szót: párbeszéd és találkozás. Ne fáradjunk bele, hogy beszéljünk egymással! A háborúk szép lassan a hallgatásból és a találkozás hiányából alakulnak ki. Nyilvánvaló, hogy önmagában nem elég párbeszédet folytatni és találkozni, mégis manapság nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne ragadjunk meg minden alkalmat a találkozásra, a megbeszélésre, elgondolásaink ütköztetésére, megoldások keresésére. Ez az egyetlen mód arra, hogy építhessük a holnapot, hogy tartós kapcsolatokat szőjünk, s ezáltal kialakítsunk egy olyan működő rendszert, amely képes újraépíteni a kommunikáció hiányától és az egészséges együttéléshez szükséges minimális tisztelet hiányától olyannyira sérült társadalmi kapcsolatokat. Köszönöm! Kívánom, hogy ez a párbeszéden alapuló működés segítse jövőtök építését, és jó lehetőségként szolgáljon arra, hogy olyan Mexikót teremtsetek, amilyet annak népe és gyermekei megérdemelnek.
Itt, Juárez földjén akartam találkozni veletek, mivel ennek a városnak különleges kapcsolata van a munka világával. Nemcsak üdvözlő szavaitokért és tanúságtételeitekért mondok köszönetet, melyek feltárták az életetekben megtapasztalt aggodalmakat, örömöket és reményeket, hanem szeretném megköszönni ezt az alkalmat is az eszmecserére. Mindaz, amit annak érdekében teszünk, hogy párbeszédet folytassunk, találkozzunk egymással, hogy jobb alternatívákat és kedvezőbb lehetőségeket keressünk, már értékelendő és megbecsülendő eredmény. Szeretnék hangsúlyozni két szót: párbeszéd és találkozás. Ne fáradjunk bele, hogy beszéljünk egymással! A háborúk szép lassan a hallgatásból és a találkozás hiányából alakulnak ki. Nyilvánvaló, hogy önmagában nem elég párbeszédet folytatni és találkozni, mégis manapság nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne ragadjunk meg minden alkalmat a találkozásra, a megbeszélésre, elgondolásaink ütköztetésére, megoldások keresésére. Ez az egyetlen mód arra, hogy építhessük a holnapot, hogy tartós kapcsolatokat szőjünk, s ezáltal kialakítsunk egy olyan működő rendszert, amely képes újraépíteni a kommunikáció hiányától és az egészséges együttéléshez szükséges minimális tisztelet hiányától olyannyira sérült társadalmi kapcsolatokat. Köszönöm! Kívánom, hogy ez a párbeszéden alapuló működés segítse jövőtök építését, és jó lehetőségként szolgáljon arra, hogy olyan Mexikót teremtsetek, amilyet annak népe és gyermekei megérdemelnek.
Szeretnék
megállni ennél az utolsó szempontnál. Ma munkások szervezetei, vállalkozói
kamarák és testületek képviselői egyaránt jelen vannak itt. Első látásra
ellenfeleknek is lehetne tartani őket, pedig ugyanaz a felelősség köti össze
őket: próbálniuk kell méltó és a társadalom, de különösen is az itt élő
fiatalok számára hasznos munkahelyeket létrehozniuk. Az egyik legnagyobb
csapás, mely a fiatalokat sújtja, az, hogy hiányoznak a tanulás, valamint a
tartós és jövedelmező munka lehetőségei, melyek lehetővé tennék a jövő
tervezését; ez sok esetben, rengeteg esetben szegénységhez és
kirekesztettséghez vezet. Ez a szegénység és kirekesztettség pedig a legjobb
táptalaja annak, hogy a kábítószer-kereskedelem és az erőszak spiráljába
kerüljenek. Ez olyan luxus, amelyet manapság nem engedhetünk meg; nem szabad
elhanyagolni és magára hagyni Mexikó jelenét és jövőjét, épp ezért párbeszédre,
megbeszélésre, munkalehetőségekre van szükség, melyek megteremtik ezt a
konstruktív utat.
Sajnos
korunk, melyben élünk, a gazdasági hasznosság paradigmáját tette meg a
személyes kapcsolatok alapelvévé. Az uralkodó mentalitás mindenhol a lehető
legnagyobb nyereséget követeli, mégpedig bármi áron és azonnal. Ez nemcsak a
vállalkozások etikai dimenziójának elvesztéséhez vezet, hanem azt is elfelejti,
hogy a lehető legjobb befektetés az, ha az emberekbe, a családokba fektetünk
be. A legjobb befektetés, ha lehetőségeket teremtünk. Az uralkodó mentalitás az
emberek áradatát a tőkeáramlás szolgálatába állítja, ami sok esetben az
alkalmazottak kizsákmányolásához vezet, mintha egyszer használatos,
leselejtezhető és kidobható tárgyak lennének (vö. Laudato si’, 123).
Isten elszámoltatja majd korunk rabszolgatartóit, nekünk pedig mindent meg kell
tennünk, hogy ehhez hasonló helyzetek soha többé ne alakuljanak ki. Nem szabad,
hogy a tőkeáramlás határozza meg az emberek áramlását és életét. Ezért tetszett
nekem, hogy láthattam a vágyat a párbeszédre és a megbeszélésre.
Nemritkán
előfordul, hogy az egyház társadalmi tanításának javaslatait megkérdőjelezik:
„Ezek azt követelik, hogy jótékonysági szervezetek legyünk, vagy hogy
vállalkozásainkat filantropikus [emberbarát] intézményekké alakítsuk.”
Hallottuk ezt a kritikát. Az egyetlen igény, mellyel az egyház társadalmi
tanítása fellép, az, hogy őrködjön az emberek és a társadalmi struktúrák
integritása felett. Valahányszor úgy látja, hogy ezt, különféle okokból,
fenyegetés éri, vagy a fogyasztás céljaira felhasználható eszközzé redukálják,
az egyház társadalmi tanítása prófétai hang lesz, amely mindannyiunkat segít,
hogy ne vesszünk bele a becsvágy csábító tengerébe.
Valahányszor
az emberi személy integritása erőszakot szenved, az egész társadalom indul
valamiképpen romlásnak. Ez az, amit az egyház társadalmi tanítása mond;
senkinek sem ellene, hanem mindenkinek javára van. Minden szektornak feladata,
hogy őrködjön mindenki java felett; mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk.
Mindannyiunknak azért kell harcolni, hogy a munka humanizáló és jövőt teremtő
eszköz legyen, lehetőség a társadalom és a polgári együttélés építésére. Ez a
hozzáállás nemcsak azonnali javulást eredményez, hanem hosszútávon olyan
kultúrává alakul, amely képes arra, hogy mindenki számára méltó terek
kialakítását mozdítsa elő. Ez a gyakorta feszültségek közepette születő kultúra
pedig az emberi kapcsolatoknak, a nemzet működésének új stílusát hozza létre.
Milyen
világot akarunk gyermekeinkre hagyni? Azt hiszem, a legtöbben egyet értünk
ebben. Ez ugyanis az előttünk álló horizont, ez a mi célunk, amelyért ma össze
kell fognunk és dolgoznunk kell. Mindig érdemes erre gondolni: mit szeretnék
gyermekeimre hagyni; jó feltenni ezt a kérdést úgy is, hogy mások gyermekeire
gondolunk. Mit akar Mexikó gyermekeire hagyni? A kizsákmányolás, a szűkös
fizetés, a munkahajsza vagy a rabszolgamunka-kereskedés emlékét? Vagy pedig a
méltó munka, a tisztes ház és a megművelhető föld kultúrájának emlékét? A három
t betűs szó: munka [trabajo], ház (tető, fedél) [techo] és föld [tierra].
Milyen kultúrába akarjuk, hogy megszülessenek az utánunk jövők? Milyen levegőt
fognak belélegezni? Korrupció, erőszak, bizonytalanság és bizalmatlanság által
megmérgezett levegőt, vagy ellenkezőleg, olyan levegőt, amely képes
alternatívákat teremteni – ez a teremteni szó kulcsfontosságú –, képes
változást, megújulást előidézni? Teremteni, ez azt jelenti, hogy munkatársai
vagyunk Istennek a teremtésben. Világos, hogy ez fáradságos, igen fáradságos.
Tudom,
a felvázolt terv nem könnyű, de azt is tudom, hogy rosszabb, ha a jövőt a
korrupció, a kegyetlenség és az egyenlőtlenség kezében hagyjuk. Tudom, hogy sok
esetben nem könnyű a tárgyaló feleknek közös megegyezésre jutniuk, de azt is
tudom, hogy rosszabb és több kárral jár, ha nem tárgyalunk egymással és nem
becsüljük meg egymást. Egyszer azt mondta nekem egy munkavezető, aki ritka
tisztességes volt, meg is halhatott azzal, amennyit keresett, de sosem
használta ki az embereket: „Valahányszor tárgyalóasztalhoz kellett ülnünk,
tudtam, hogy valamit el kell veszítenem, hogy mindannyian nyerjünk.” Milyen
szép a filozófiája ennek a munkásembernek! Ha tárgyalunk egymással, valamit
mindig veszítünk, de mindenki győztes lesz! Tudom, nem könnyű megállapodni
egymással egy mind jobban versenyképességre törekvő világban, de rosszabb
engedni, hogy a versengő világ határozza meg a népek sorsát. Rabszolgák! A
nyereség és a vagyon nem az ember felett álló javak, hanem a közjót kell
szolgálniuk. Amikor pedig a közjót arra kényszerítik, hogy a nyereség
szolgálatába álljon, és a vagyon az egyetlen lehetséges haszon, ennek van egy
neve, kirekesztésnek hívják, és így egyre jobban megszilárdul a kidobás
kultúrája. Ki vagy dobva! Ki vagy taszítva!
Azzal
kezdtem, hogy köszönetet mondtam a lehetőségért, hogy együtt lehetünk. Tegnap
az egyik fiatal, aki tanúságot tett a moreliai stadionban, azt mondta, hogy ez
a világ elveszi a lehetőségünket arra, hogy álmodjunk, és ez így van. Olykor
elveszi az álmodás lehetőségét, az ingyenesség lehetőségét. Amikor egy
kisgyermek csak hétvégén látja a szüleit, mert nekik már munkába kell
indulniuk, mielőtt ő felébredne, és csak akkor érkeznek haza, amikor már
elaludt, nos, ez a kidobás kultúrája! Arra szeretnélek hívni titeket, hogy
álmodjatok, olyan Mexikóról álmodjatok, ahol az apának van ideje arra, hogy
játsszon gyermekeivel, ahol az anyának van ideje arra, hogy játsszon
gyermekeivel. Ezt pedig úgy tudjátok elérni, ha párbeszédet, megbeszéléseket
folytattok egymással, ha tárgyalóasztalhoz ültök, ha mertek veszteni, hogy
mindenki győzhessen! Arra hívlak titeket, hogy olyan Mexikót álmodjatok,
amilyet gyermekeitek megérdemelnek, olyan Mexikót, amelyben nincsenek első,
vagy másod-, negyedosztályú emberek, olyan Mexikót, amely képes felismerni a
másikban az istengyermeki méltóságot. Kívánom, hogy a Guadalupei Szűz Mária,
aki megjelent Juan Diegónak, és feltárta előtte, hogy a látszólag
félreállítottak az ő kiváltságos tanúi, segítsen mindnyájatokat – bármi legyen
is a foglalkozásotok, bármi munkát végezzetek is, mindnyájatokat! – ebben a
párbeszédre, megbeszélésre és találkozásra hívó feladatban! Köszönöm!
Ciudad
Juárez nagyváros Mexikó északi, az Egyesült Államokkal közös határán, Chihuahua
államban. A város világszerte hírhedt rossz közbiztonságáról és a sok
gyilkosságról, amit itt elkövetnek, főként a drogháború felszámolásáért
indított kormányzati fellépés kezdete (2006) óta. Emiatt az utóbbi években több
százezren hagyták el a várost és az üzletek nagy része is tönkrement, bezárt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése