A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 10.

A szív az imádság oltára

 
Bár minden nagyon jó és igaz, amit eddig kifejtettünk erről a betűről a szív őrzése témájában, és fontos is az összeszedettség imája szempontjából, mégis, a legfőbb tanácsot és a bölcs szavainak ide vonatkozó jelentését még el kell magyaráznunk. Azt mondja ugyanis, hogy ürítsük ki és tisztítsuk meg a szívünket úgy, hogy kerüljön ki belőle minden, ami teremtmény, hogy csak az Úr lakjon benne. Ez megegyezik Szent Anzelm tanításával: "Ha Istennek szenteled magadat, nála nyugodsz; lépj hát be szíved kamrájába, vess ki onnan mindent, csak Isten maradjon."Mikor hercegek és nagy királyok jönnek megszállni egy házba, az egész épületet kiürítik, maradnak a puszta falak, mert a király magával hoz mindent, ami szolgálatára és kényelmére kell, és csak a kitakarított házat kéri. Ezért mondja a betű, hogy tisztíts ki a szívedből minden bűnt és emberi akadályt, üríts ki onnan minden teremtményt, mert Isten annál könnyebben lép be hozzád, minél kevesebb dologgal kell összeférnie. Szent János szerint: "Isten nagyobb a szívünknél, és tud róla mindent". Minél inkább kiüríted szívedből a teremtett dolgokat, annál jobban felkészülsz az ő fogadására. Amíg valaki remegő kézzel tartja a poharát, nem lehet teletölteni, mert kilötyögteti. Ugyanígy ha a szívet a gondolatok remegő, nyugtalan keze tartja, akkor az Úr nem tudja betölteni, csak ha megállapodik, akkor tele mehet. Erről mondja Szent Pál is: "Nagyon jó, ha állhatatossá tesszük a szívünket, és állhatatossá a kegyelemmel”Az Apostol is bátorít minket, hogy ürítsük ki a szívünket és tegyük szabaddá mindentől, ami teremtmény, mert ezt írja: "Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban”.Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, akkor őrzi meg szívünket és értelmünket, amikor az Úr nyugalma fölemel minket minden testi érzék fölé nagyobb dolgokhoz, és amikor szívünk már nem tűnődik a teremtésen, és eszünket egyedül Isten köti le, és semmi másnak nem ad helyet. Akkor a szívet igazán őrzi az Istennek szóló virrasztás, és ő a csöndben felfakad benne, mint Siloé vizei, és aki megvetette azokat, az megbűnhődik érte. A bölcs csupán annyit mond, hogy virrasztva őrizzük szívünket, ne engedjünk be oda semmilyen gondolatot, hiszen ahogy mondtam, azok meggátolják, hogy az igazi élet, ami maga Isten, felfakadjon forrásában, az emberi szívben. Hogy az élet, mint bőven áradó forrás előtörhessen szívünkből, ahhoz csak annyi kell, hogy vigyázzunk rá és tisztítsuk meg minden tehertől és teremtett dologtól, hogy Teremtője előléphessen onnan a kegyelmi élet által, és azzal készítünk neki helyet, hogy nem akadályozzuk előlépését. Értsük meg hát jól a bölcs szavait, aki háromszor is kér minket, hogy őrizzük szívünket, vigyázzunk rá cselekvésben (vagyis ne tegyünk semmit, ami ezzel ellentétes), szóban (mert ha szív csendben akar maradni, először is tartania kell a száját) és végül gondolatban. A bölcs szerint a gondolatok fölötti őrködésnek mindenre kiterjedőnek kell lennie, teljes virrasztással történjék, és abból álljon, hogy a szívből kivetünk mindent, ami teremtmény, hogy a teljes élet, ami Isten, szabadabban feltörhessen. Isten mindig úgy jár el, hogy a léleknek életet ad és magához kapcsolja, mint amikor az élet feltör a szívből, élteti és egyesíti a testet a lélekkel. Ez megfelel az Írás szavának: "Igyekezz minél közelebb kerülni az Úrhoz, mert ő a te életed" . A test úgy talál életet, hogy közelebb jön a lélekhez, a lélek úgy, hogy közelebb jön Istenhez, és mivel ebben az életben erre van szükségünk, az Úr azt akarta, hogy legyen bennünk egy forrás, és ez pedig a szív, ahogy a zsoltár mondja minden embernek: "tenálad van az élet forrása"Mivel az élet forrása olyan közel van, hogy nem kell kifelé mennünk, jól tesszük, ha magunkba térünk, és kitisztítjuk a szív forrását, megszabadítjuk minden tehertől, és aztán jól őrizzük, hogy az élet előtörhessen belőle. A szívnek ezt az ürességét – betűnk ugyanis azt mondja, hogy ki kell ürítenünk szívünket, hogy Isten betölthesse – jelképezik az asszonynak kölcsönadott üres edények. Az asszony a lelki bölcsességet jelenti, akinek oda kell adnunk a minden teremtménytől kiürített szívünket, hogy kegyelmének akár egyetlen csöppjét is belecsöppentse, ami azután megszaporodik szívünkben, mígnem túlcsordul a szív a kegyelemtől. Erre gondolt a bölcs is, amikor ezt írta: "Szabad időtökben írjatok bölcsességet a szívetekbe, mert aki kevesebbet cselekszik, bölcsességben részesül, és az majd betölti." Ezt a bölcsességet – ami édes előíze a mennyei dolgoknak, ahová a tapasztalás eljuttat – könnyebben fogadjuk be, ha a szív megtisztul minden mástól, és amikor a belső és külső munka egyaránt szünetel, amikor a szívből kiürülnek a teremtményekre jellemző cselekvések, és a Szentlélek munkálkodása tölti be. A legtökéletesebb fokban ezt a Szeplőtlen Szűz tapasztalta meg, aki, amikor mindentől kiüresítette szívét, felajánlotta egészen tiszta szívét, megtisztítva azt minden szétszórtságot okozó művelettől, úgyhogy amikor a Szentlélek leszállt rá, Isten ereje isteni sötétséggel borította be szívét és ebben az árnyékban fogant Isten Fia. Írva van, hogy mielőtt a Szentlélek a vizek fölött lebegett volna, a föld üres volt és kietlen, mint szívünk földje, amit minden teremtménytől ki kell ürítenünk, hogy jobban fogadhassuk Isten érkezését, aki majd betölti azt. Úgy rendelte, hogy oltárt építsenek neki, ami a Szentírás szerint nem tömör, hanem üreges fából, akácfából készült. Az akác fája nagyon könnyű és szinte elpusztíthatatlan, és a szív, amely Isten igazi oltára, szintén könnyű kell, hogy legyen, mert így emelkedhet föl a mennyei dolgokhoz, és a terhektől mentesen, ahogy betűnk tanácsolja, romolhatatlan lesz és erős, hogy semmi földi dolog ne árthasson neki és semmi mást ne akarjon oda beengedni, csak Istent, akinek szent vágyaink jelentik az igazi áldozatot. Vágyakozásunk oly tiszta és lángoló lesz, hogy értelmünk nem folyik szét, és a szív üres marad mindentől, ami teremtett. Szent Pál így üresítette ki a szívét, amikor a szeretetről és a tökéletlen tudásról ezeket mondta: "Ha azonban elérkezik a tökéletes, akkor, ami nem tökéletes és hiányos, azt kidobják. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, kiürítettem és kidobtam a gyerek szokásait."Az Apostol azt akarja mondani, hogy a gyerek jó, ha gondolkodik és megismeri a kicsiny dolgokat, de a felnőtt ezeket tegye félre és vegye magára a nagy dolgokat. Teremtőjéhez képest minden teremtmény kicsiny dolog, és Szent Pál ezért azt mondja, hogy amikor elérkezik a tökéletes, vagy az istenség szemlélése, akkor kiszórta magából mindazt, ami nem tökéletes és ezért a gyereknek való, ami a teremtmények szemlélése, hogy így tiszta szívvel adhassa át magát az Úrnak, aki szívének egészére igényt tart. Dávid arra bíztat, hogy öntsük ki szívünket az Úr előtt, hogy csak egyedül őrá gondoljunk, Jeremiás próféta pedig: "Kelj fel, sírj már éjjel, az éjszakai őrváltások kezdetén! Öntsd ki, mint a vizet, szívedet az Úr színe előtt!" A teremtett dolgoktól a teremtetlen felé kell emelkednünk, és általuk dicsérni az Urat éjjel, vagyis az emberi tudás hiányában, hogy elmondhassuk: "Az éjszaka világos lett örömömre" És azért mondja, hogy "az éjszakai őrváltások kezdetén", mert kitartónak kell lennünk, hogy az Úr virrasztva találjon minden órában. Ki kell öntenünk, "mint a vizet", minden teremtményi gondolatot a szívünkből, semmi ne maradjon benne, hogy betölthesse az isteni ital, és az Úr kegyelmének élő vize. Ez a fajta kiöntés pontosan az ellentéte annak, amiről a bölcs írja, hogy a gonoszok szívében zajlik, akik magyarázata szerint repedt edények, amelyekben nem marad meg a bölcsesség, és ezt mondja róluk: "A balga kiönti a kegyelmeket" Azért önti ki, mert törött a pohara, az igaznak viszont tele, és betölti a szeretet lelkének tüze, ami oly lánggal ég, hogy hevületében nem visel el semmit, ami teremtmény, és kiveti azt. Ez a kép azt sugallja, hogy Isten templomában minden edényt tűzzel tisztítanak meg, amíg tökéletesen makulátlan nem lesz.