Ferenc pápa karácsonyi jókívánsága a római kúria tagjainak: az erények tizenkétparancsolata

Családi körben, a római kúria tagjaival - AP

Ferenc pápa karácsonyi jókívánsága a római kúria tagjainak: az erények tizenkétparancsolata

Ferenc pápa december 21-én hétfőn délelőtt a Kelemen teremben fogadta a Római Kúria munkatársait, bíborosok, érsekek, püspökök és prelátusok mintegy 150 fős közösségét, akik ez alkalommal félkörívben ülve vették körül a pápát és a sok hivatalos ceremóniát megért aula ezúttal családiasabb jelleget öltött.

Ma a tavalyi betegségekkel szemben „a kuriális antibiotikumokról” szeretnék szólni

Beszéde elején Ferenc pápa „bocsánatot kért, hogy szokásától eltérően most nem állva beszél, mert napok óta tartó influenzás megbetegedése miatt nem érzi magát elég erősnek”. Felidézte a korábbi hasonló alkalmakat, így amikor „két éve Szent József példája nyomán a szakmaiságról és a szolgálatról beszélt”. Tavaly pedig a „kuriális betegségek katalógusát” nyújtotta át azzal a szándékkal, hogy „e kísértésekkel szemben felkészítsen a kiengesztelődés szentségére”. Ma a tavalyi betegségekkel szemben „a kuriális antibiotikumokról” szeretnék szólni, tette hozzá szabadon. „Ezen betegségek némelyike előfordult az elmúlt év során, nem kevés  fájdalmat okozott  az egész testnek és sok ember lelkét megsebezte, a botránnyal is! Kötelességünk megemlíteni, hogy ami volt és ami lesz a jövőben, az őszinte megfontolás és eltökélt előkészület tárgya.

Köszönet a szolidaritás, az engedelmesség és a nagylelkű imádság megerősítő szolgálatáért

Mindazonáltal a betegségek és a botrányok nem tudják elrejteni annak a szolgálatnak a hatékonyságát, amit a Római Kúria fáradsággal, felelősséggel, elkötelezettséggel és odaadással végez a pápa és az egyház számára és ez nagy vigasz. Ferenc pápa idézett Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvéből: „A rossz szellem sajátossága az, hogy a lelket mardossa, szomorúvá teszi és hamis okkal nyugtalanítva akadályokat gördít eléje, hogy ne haladhasson előre. A jó szellem sajátossága pedig az, hogy bátorságot, vigaszokat, könnyeket, sugallatokat és nyugalmat ad, mindent megkönnyítve és minden akadályt elgördítve, hogy az ember a jó művelésében egyre előbbre haladjon” (LGy 315).

Nagy igazságtalanság lenne nem kifejezésre juttatni – folytatta a pápa – az átérzett hálát és köteles bátorítást minden egészséges és becsületes embernek, aki odaadóan, hűséggel és szakmaisággal dolgozik, miközben az egyháznak és Péter utódának felajánlja a szolidaritás és az engedelmesség, nemkülönben a nagylelkű imádság megerősítő szolgálatát.

A lényegre törekvés lelkületével

Ezzel a lényegre törekvéssel szeretnék ma hozzátok szólni, miközben az Irgalmasság Szentéve zarándoklatának a kezdetén vagyunk, ami mindnyájunknak erős felhívás hálaadásra, a megtérésre, a megújulásra, a bűnbánatra és a kiengesztelődésre. Karácsony valójában az Isten irgalmasságának az ünnepe, amiről ezt tanítja Szent Ágoston: „Lehetett volna –e nagyobb irgalmú felénk az Isten, mint ami arra indította az egek Teremtőjét, hogy leszálljon az égből a földre és felöltse egy halandó testét? Maga az irgalom vezette a világ Urát, hogy magára öltse a szolga testét, oly módon, hogy jóllehet kenyér, éhezzen, jóllehet ő maga az egész teljesség, szomjazzon, jóllehet ő maga a hatalom, gyenge legyen, jóllehet ő maga az üdvösség, megsebesüljön és noha ő az élet, meghaljon. Mindezt azért, hogy kielégítse az éhségünket, csillapítsa a hevünket, eltörölje a gonoszságainkat, fellobbantsa a szeretetünket”( Sermo 207).

Ajánlom a „szükséges erények katalógusát”

Immár az Irgalmasság Éve és a küszöbön álló karácsonyi készület összefüggésében szeretnék gyakorlati segítséget nyújtani ahhoz, hogy gyümölcsözően élhessétek meg ezt a kegyelmi időszakot. Ugyan nem kimerítő módon, ámde a „szükséges erények katalógusáról” van szó azok számára, akik a Kúriában teljesítenek szolgálatot és egyúttal azok számára is, akik termékennyé szeretnék tenni az egyház iránti odaadottságukat és szolgálatukat. Arra kérem az egyes dikasztériumok vezetőit és az elöljárókat, hogy mélyítsék el, gazdagítsák és egészítsék ki azt. Ez egy felsorolás, mely a misericordia, az irgalom szó kezdőbetűivel akrosztikus módon indítja az elemzést – ezt csinálta p. Ricci Kínában –, hogy mintegy ez legyen vezetőnk és világító lámpásunk.

1. Missziósság és lelkipásztori lelkület. A missziósság az, ami a kúriát termékennyé és gyümölcsözővé teszi. Műveink hatékonyságának és hitelességének a próbája. A hit adomány, de a hitünket valójában az méri, hogy milyen mértékben vagyunk képesek közölni, továbbadni azt A pásztori lelkület pedig nélkülözhetetlen főként minden pap számára. Hétköznapi elkötelezettség, hogy kövessük a Jó Pásztort, aki törődik a kisbáránnyal és életét adja másokért, továbbá a mi kuriális és papi tevékenységük mértéke.

2. Rátermettség és jó szimat. A rátermettség megkívánja a személyes erőfeszítést, hogy megszerezzük a szükséges és elvárt tulajdonságokat, hogy a legjobban betölthessük a feladatunkat. Ez szemben áll a protekcióval és a kenőpénzzel. A jó szimat az értelem képessége, hogy megértsük a helyzeteket és bölcsen, teremtő módon szembesüljünk velük. Rátermettség és jó szimat együtt az emberi válasz az isteni kegyelemre, amikor közülünk mindenki követi a híres mondást:  „Csinálj úgy, mintha Isten nem lenne, és aztán engedj át mindent Istennek, mintha te nem léteznél”.

3. Lelkiség és emberség. A lelkiség a tartóoszlopa mindenféle szolgálatnak az egyházban és a keresztény életben,mert táplálja a műveinket, védelmez az emberi gyengeségtől és a hétköznapi kísértésektől. Az emberség megtestesíti a hitünk igazságtartalmát, valódiságát, megóv attól, hogy gépek, robotok legyünk. Amikor már nem tudunk őszintén sírni és felszabadultan nevetni, akkor kezdődik valami olyan átalakulás bennünk, ami révén az emberből valami más leszünk.

4. Példamutatás és hűség. Boldog VI. Pál emlékeztette a kúriát ’63-ban, hogy annak a hivatása a példaszerűség. Példamutatás, hogy elkerülje a botrányokat, melyek megsebzik a lelket és tanúságtételünk hitelreméltóságát fenyegetik. Hűség a felszenteltségünkhöz, a meghívásunkhoz, mindig emlékezve Jézus szavaira: „Aki a kicsiben hűséges, arra nagyobb dolgot bíznak… (Lk 6,10) és „.. lehetetlen, hogy botrányok ne történjenek, de jaj annak, aki botrányt okoz!” (Mt 18,7).

5. Értelmesség és szerethetőség. Az értelmesség arra szolgál, hogy elkerüljük a szélsőséges érzelmeket, a szerethetőséggel pedig a bürokrácia, a program- és tervkészítés szélsőségeit védhetjük ki. A személyiség egyensúlyának szükséges sajátosságai ezek. És bocsánat, hogy ismét Szent Ignácot idézem, mondta a pápa: „Az ellenség nagyon megfigyeli, vajon a lélek durva-e vagy gyöngéd. Ha gyöngéd, iparkodik még gyöngédebbé tenni, egészen a végletekig, hogy jobban megzavarja és teljesen összekavarja”. (Lgy 349).

6. Ártalmatlanság és határozottság. Az ártalmatlanság óvatossá tesz az ítéletben, képessé tesz arra, hogy tartózkodjunk az indulatos és meggondolatlan akcióktól. Az a képesség, mely a legjobbat hozza ki belőlünk és másokból. Mindig körültekintéssel és megértéssel jár el. Azt tedd másoknak, amit magadnak is szeretnél. A határozottság az eltökélt szándékkal, világos látással teli cselekvést jelent, Isten iránti engedelmességgel és mindig csak a salus animarum, a lelkek üdvössége legfőbb törvényét követve.

7. Szeretet és igazság. Az emberi létezés két elválaszthatatlan törvénye: „Tedd az igazságot a szeretetben és éld a szeretetet az igazságban” (vö Ef 4,15). Odáig menően, hogy a szeretet igazság nélkül a romboló „jóságoskodás” ideológiája lesz és az igazság szeretet nélkül pedig vak „igazságoskodás”.

8. Becsületesség és érettség. A becsületesség egyenesség, következetesség és abszolút őszinteségben cselekvés, önmagunkkal és az Istennel. A becsületes ember nemcsak a látszat kedvéért cselekszik egyenesen, és nem fél az elnyomástól,  mert nem csapja be azt sem, aki kihívja őt. Nem basáskodik a többiek felett, akiket rábíztak. A becsületesség az az alap, amin minden más minőség fönnáll. Az érettség pedig harmóniát próbál teremteni a fizikai, pszichés és lelki képességeink között.

9. Tiszteletteljesség és alázat.  A tiszteletteljesség a nemes és finom lélek sajátossága, aki mindig hiteles tiszteletet tanúsít mások iránt, saját feladatával szemben, elöljárói és beosztottjai felé egyaránt, a titoktartással szemben is. Tiszteletteljes az, aki  meg tud hallgatni figyelmesen és jólnevelten beszél. Az alázat ellenben a szentek és az Isten embereinek az erénye, akik annál inkább növekednek, minél inkább tudatában vannak annak, hogy ők maguk semmik és semmit nem is tehetnek Isten kegyelme nélkül.

10. Bőségesség és figyelem. Minél inkább bízunk az Istenben és a gondviselésében, annál inkább a lélek bőségében élünk és mind nyitottabbak vagyunk arra, hogy adjunk, jól tudván, hogy aki többet ad, az visszakapja. Valójában hasztalan dolog kinyitni a világ összes bazilikájának a szentkapuját, ha a szívünket elzárjuk a szeretet elől. A figyelem a részletek gondozását jelenti, hogy önmagunk legjavát adjuk és hogy soha ne szűnjünk meg figyelni a saját vétkeinkre és hiányosságainkra.

11. Megfélemlíthetetlenség és készség. A megfélemlíthetetlen nem enged a nehézségek láttán, mint  Dániel az oroszlánok vermében, mint Dávid Góliáttal szemben. Merészen és határozottan cselekszik, langyosság nélkül, mint egy jó katona. Meg tudja tenni az első lépést, mint Ábrahám és Mária. A készség pedig a szabadsággal és ügyességgel cselekvés, anélkül, hogy a múlandó anyagiakhoz tapadnánk.

12. Megbízhatóság és mérsékletesség. Megbízható az, aki megtartja vállalásait komolysággal és elvárással, aki egyedül is megtart mindent, aki maga körül nyugalmat áraszt, mert soha nem árulja el a bizalmat, amit beléje vetnek. A mértékletes – az utolsó erény ebben a felsorolásban, de nem a fontossági sorrendben – az az képesség, mely lemond a fölöslegesről, és ellenáll a mai uralkodó fogyasztói szemléletnek. A mértékletes bölcs, egyszerű, lényegi, kiegyensúlyozott és állhatatos. Isten és szegények szemével nézi a világot. Egy életstílus, mely a másik elsőbbségét tekinti.

Végül egy imádság: Segédmunkások vagyunk és nem építőmesterek, a jövő az Istené

Ferenc pápa végül Oscar Romero érsek imádságával fejezte be a római kúria tagjainak mondott karácsonyi jókívánságait: „Lehet, hogy nem látjuk meg fáradozásaink beteljesülését, de ez a különbség az építőmester és a segédmunkás között. Segédmunkások vagyunk és nem építőmesterek, szolgák és nem a Messiás. Annak a jövőnek a prófétái vagyunk, ami nem a miénk”.