2015. december 21., hétfő

A Megszentelt Élet Éve 349.



december 21.

Imádkozzunk az Emmánuel Közösség női fogadalmas tagjaiért!
  • Emmánuel Közösség női fogadalmas tagjai
Alapítójuk: Pierre Goursat
Az Emmánuel Közösség és a Jézus Testvériség a katolikus karizmatikus megújulás gyümölcse. A tagok együtt élik meg a Közösség alapkegyelmeit, a napi szentségimádás, a közös örömteli dicsőítés, a másokkal való együtt érző szeretet és az örömhírről való tanúságtétel által. A hivatások egymást kiegészítő kegyelme, a papok, nővérek és testvérek, valamint a világiak közös szolgálata az Egyház megújulása felé mutat, ahol a család, mint az egyház alapsejtje az evangelizáció elsődleges helyévé válik. Emellett az egyedülállók, a dolgozók és a fiatalok körében is fejt ki a Közösség tevékenységet. Kiemelt helyet kap a Jézus Szíve és a Mária tisztelet a Közösség lelkiségében.
Lelkiségünkből:
"Emmánuel azt jelenti, hogy maga Isten van mindig velünk, velünk együtt harcol, sőt megelőz minket harcainkban." Pierre Goursat: Tűz és Remény
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése