Zsolozsma CCLXXVI.

Jeremiás próféta könyvéből 

20, 7-18
A próféta zúgolódása 

Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és legyőztél. Nevetségessé váltam napról napra: Aki csak lát, mind kicsúfol. Ahányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom, azt kell hirdetnem: „Erőszak! Romlás!” Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra. Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, nem beszélek többé a nevében. De ilyenkor mintha tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni.Hallom sokak gyalázkodását: „Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!” Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: „Hátha valamiképpen tőrbe csalhatnánk, és bosszút állhatnánk rajta.” De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd láthassam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet. Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegény lelkét a gonoszok kezéből. Átkozott legyen a nap, amelyen születtem! Az a nap, amelyen a világra hozott az anyám: ne legyen áldott! Átkozott legyen az a férfi, aki hírül vitte atyámnak: „Fiúgyermeked született” – s ezzel mint jó hírrel örvendeztette meg. Legyen hasonló az az ember azokhoz a városokhoz, amelyeket az Úr könyörtelenül feldúlt; reggel halljon csatakiáltást, délben meg harci riadót, mert nem ölt meg az anyaölben. Bárcsak anyám teste lett volna a sírom, amikor még a méhében hordozott! Miért is jöttem ki méhéből? Hogy csak nyomorúságot és bánatot lássak, és gyalázatban töltsem napjaimat?