Évközi huszonkettedik hét szombatja

Évközi huszonkettedik hét szombatja

Újabb vitás kérdés merül fel Jézus és a farizeusok között, amelynek témája ezúttal a szombati nyugalomra és munkaszünetre vonatkozik. A farizeusok munkának minősítették azt, hogy Jézus tanítványai néhány kalászt letéptek és a magokat megették. E tevékenység szerintük az aratáshoz és a csépléshez hasonlított, amely vélekedésben bőven van túlzás. Vitát kezdeményező kérdésükben megmutatkozik a kicsinyesség, amelyet ők természetesen nem annak tekintettek, hanem a törvények és a hagyomány pontos megtartásának. A vita látszólag a tanítványok ellen irányul, valójában a farizeusok Jézust teszik felelőssé a tanítványok viselkedéséért, ezért fordulnak kifejezetten hozzá.
Jogos-e ez esetben a vádaskodás? Aligha, s ezt maga Jézus teszi egyértelművé. Nem arról van szó, hogy Jézus és tanítványai semmibe veszik azokat a törvényeket és előírásokat, amelyek évszázadok óta a szombati nyugalom és pihenés megtartását szolgálják, hanem arról, hogy a helyzetet másként értékelik. A szombati nyugalmat szolgáló törvények ugyanis nem kényszeríthetnek senkit például éhezésre, márpedig jelen helyzetben a tanítványok csupán éhségüket akarták csillapítani a néhány mag elfogyasztásával.
Meglátom-e Isten törvényeinek értelmét és kész vagyok-e engedelmesen haladni Isten parancsainak útján?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, kell a vihar. Te seprűzöd ki vele világunkat. Feneketlen mélységekbe és hatalmas magasságokba készteted tekintenünk, melyek közé bele van akasztva ez a föld, s rajta mi, emberek. Új meglátásokban van részünk, új érzések fakadnak lelkünkben. Vajúdik a világunk. De bizalmunk nem rendül meg benned: a vihart lecsendesíted, és ha sok gyötrelem között is, de biztosan születnek tisztultabb és melegszívű lelkek.
Prohászka Ottokár nyomán