2015. augusztus 31., hétfő

Zsolozsma CCLXXV.



Jeremiás próféta könyvéből
19, 1-5. 10 – 20, 6
Jelképes cselekedet a széttört korsó

Az Úr így szólt Jeremiáshoz: „Menj, és vásárolj egy agyagkorsót, s végy magad mellé néhányat a nép vénei és a papok közül. Aztán menj le a Ben-Hinnom völgyébe, a Cserép-kapu bejáratához, és hirdesd ott azokat a szavakat, amelyeket hozzád intézek. Ezt mondd: »Júda királyai, Jeruzsálem lakói! Halljátok az Úr szavát! A Seregek Ura, Izrael királya mondja: Nos, olyan nyomorúságot hozok erre a helyre, hogy aki csak hallja, csengeni fog tőle a füle. Azért történik ez, mert elhagytak engem, ezt a helyet pedig megszentségtelenítették, tömjént áldoztak itt idegen isteneknek, akiket sem ők, sem atyáik, sem Júda királyai soha nem ismertek. Sőt ártatlanok vérével is elárasztották ezt a helyet. Magaslatokat építettek a Baalnak, hogy elégessék tűzzel fiaikat, amit egyáltalán nem parancsoltam, sem el nem rendeltem, de még csak eszembe se jutott.«
     Aztán törd össze a korsót azok szeme láttára, akik veled mentek, és így beszélj: »Ezt mondja a Seregek Ura: így töröm össze ezt a népet és ezt a várost, amint ez a cserépkorsó összetörik, úgyhogy nem lehet többé összeragasztani. És a Tofetben temetik el őket, mert máshol nem lesz hely a temetkezésre. Igen, így teszek ezzel a hellyel – mondja az Úr. A Tofethez teszem hasonlóvá ezt a várost; Jeruzsálem és Júda királyainak házai is olyan tisztátalanná válnak, mint a Tofet helye; azok a házak, amelyeknek a tetején illatáldozatot mutattak be az ég egész seregének, és italáldozatot öntöttek ki az idegen isteneknek.«”
     Amikor Jeremiás visszatért a Tofetból, ahová az Úr küldte, hogy jövendöljön, megállt az Úr háza udvarán, és így beszélt az egész néphez: „Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: »Igen, ráhozom erre a városra és a hozzá tartozó valamennyi városra azt a nyomorúságot mind, amellyel megfenyegettem, mivel megkeményítették nyakukat, és nem akartak hallgatni a szavamra.«”
     Meghallotta Paschur pap, Immer fia, aki az Úr házának felügyelője volt, hogy Jeremiás ezt a prófétai szózatot hirdette. Erre Paschur megverette Jeremiás prófétát, majd abba a kalodába záratta, amely az Úr házába vezető felső kapunál, a Benjamin-kapunál volt. Másnap Paschur kiengedte Jeremiást a kalodából. Jeremiás akkor így szólt hozzá: „Nem Paschurnak hív az Úr, hanem Rettegésnek. Mert ezt mondja az Úr: »Rettegéssé teszlek téged és minden barátodat; ellenségeik kardjától hullanak el mindnyájan, a szemed láttára. Az egész Júdát Babilon királyának kezére adom; az majd Babilonba hurcolja, és kardélre hányja őket. Ennek a városnak minden gazdagságát, minden vagyonát, minden drágaságát, Júda királyainak minden kincsét ellenségeik kezébe adom. Azok majd elrabolják, elhurcolják és Babilonba viszik őket. Te meg, Paschur, és egész házad népe fogságba mentek; Babilonba jutsz, ott halsz meg, és ott temetnek el téged és minden barátodat, akiknek hazugságot jövendöltél.«”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése