Évközi huszonkettedik vasárnap

Évközi huszonkettedik vasárnap

Lelki tisztaság
 
Napjaink embere számára nem könnyen értelmezhetőek azok a tisztasági szokások, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk. Étkezés előtt kezet kell mosni, a piaci vásárlásról hazatérve szintén meg kell mosakodni, az étkezésre használt edényeket le kell öblíteni tiszta vízzel. Mi talán úgy gondoljuk, hogy ennek csak egészségügyi okai vannak, a betegségek és fertőzések terjedésének megakadályozása miatt érdemes evés előtt kezet mosni, illetve tisztán tartani az edényeket. Mindezeknek a szokásoknak az egészségügyi okon túl a zsidóságnál és más ókori népeknél vallási vonatkozása is volt. Az a feltételezés áll a háttérben, hogy vannak tiszta és tisztátalan személyek, állatok és tárgyak. Isten vagy a felsőbb lény elé csak tisztán állhat az ember, mert különben magára vonná az istenség haragját, büntetését. Ha tehát valaki arra készül, hogy Isten iránti tiszteletét kifejezze, akkor nem lehet tisztátalan, azaz előzőleg nem érintkezhet tisztátalan emberekkel vagy dolgokkal. Tisztátalan embernek gondolták a betegeket, például a leprásokat vagy a bűnös foglalkozásúakat. Az istentiszteleti szertartás idejére az embernek emelkedett lelkiállapotba és megtisztult állapotba kell kerülnie.
Érdemes azonban megkülönböztetnünk a külső, testi tisztaságot és a belső, lelki tisztaságot. Jézus is ezt teszi. Nem tartja teljesen feleslegesnek az elsőt, de egyértelműen fontosabb a lelki tisztaság, amelyet nem pótolhat, nem helyettesíthet a testi megtisztulás. Jézusnak az volt a gondja a farizeusi hagyománnyal, hogy tulajdonképpen megelégedtek a testi megtisztulással és kevésbé ügyeltek a szív, a lélek tisztaságára. Azt is túlzásnak tartotta, hogy a tisztasági célú mosakodásokat, amelyeket eredetileg a papok végeztek a templomi szertartások folyamán, a farizeusi gyakorlat kiterjesztette a világi étkezésekre, lakomákra is s ezeknek is ugyanolyan vallási jelentőséget tulajdonított. Ítéletében Jézus Izajás prófétát idézi: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok” (Mk 7,6-7).
E kemény kijelentés elsősorban az egykori írástudóknak és farizeusoknak szólt. Ugyanakkor figyelmeztetés számunkra is. Hiába tiszteljük ajkunkkal Istent szépen imádkozva és hangosan énekelve, ha szívünk távol van tőle. Hiába öltözünk legszebb ruhánkba, amikor a szentmisére megyünk, ha azzal csak a bűnös lelkünket akarjuk eltakarni. Az összeszedett, fegyelmezett imádkozás lehet annak a jele, hogy valóban Istenre figyelünk és őszintén szeretjük őt, de nem feltétlenül az. Az ünneplő ruhát magunkra ölthetjük Isten iránti tiszteletből, de az is előfordulhat, hogy csak az embereknek akarjuk megmutatni. A külsőségekkel legfeljebb az embereket tudjuk megtéveszteni, de Istent nem. Ő jól ismeri szívünk szándékait és érzéseit. A vallásosság látszata még nem jelenti azt, hogy valóban tiszta szívvel keressük Istent. Törekedjünk arra, hogy a lelkünk legyen mindig tiszta! A lélek tisztaságának ragyogását nem homályosítja el Isten előtt semmi.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Mindenható Istenünk! A szabadság sosem jelentheti az ember számára a tőled való megszabadulást vagy függetlenséget, hiszen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk és boldogabbá tehetjük embertársaink életét. Segíts minket, hogy felismerjük törvényeidben üdvözítő, segítő szándékodat, amellyel önmagad és az üdvösség felé vezetsz minket. Mutass nekünk utat parancsaid által az üdvösség felé!