Ferenc pápa:
Viseljük gondját azoknak, akiknek tönkrement a házasságuk!
Augusztus 6-án Ferenc pápa minden
kereszténynek arról a feladatáról beszélt a szokásos általános kihallgatás
keretében, hogy ki kell vennie részét azoknak a testvéreknek a segítésében,
akik szentségi házasságuk kudarca után új kapcsolatot létesítettek.
A nagy melegre való tekintettel Ferenc pápa a VI.
Pál-teremben tartotta meg az első augusztusi általános meghallgatást. Az
audienciák július hónapban szüneteltek.
Amint arról korábban beszámoltunk, 2016.
január 30-ától, a pápa által meghirdetett irgalmasság szentévében, a szokásos
szerdai általános audiencia mellett a Szentatya havonta egyszer szombatonként
is fogadja a híveket általános meghallgatáson.
Ferenc pápa katekézisének teljes szövegét közöljük:
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai alkalommal folytatjuk a családról szóló
katekéziseket. Utoljára a házaspárok közötti egyetértés hiánya miatt sérült
családokról volt szó, ma pedig egy másik valóságra szeretném a figyelmet
irányítani: hogyan viseljük gondját azoknak, akik házasságuk helyrehozhatatlan
kudarcát követően új kapcsolatot létesítettek.
Az egyház jól tudja, hogy egy ilyen helyzet ellentmond
a keresztény házasság szentségének. Ugyanakkor tanító tekintete mindig anyai
szívéből merít, és ez olyan szív, amely a Szentlélek vezetésével mindig a
személyek javát és üdvösségét keresi. Ez az oka annak, amiért kötelességének
érzi, hogy „az igazság iránti szeretetből” „jól megkülönböztesse az egyes
helyzeteket”. Így fejezte ki magát Szent II. János Pál pápa a Familiaris
consortio kezdetű apostoli buzdításában (84. pont), és azt a példát
említette meg, hogy különbség van a között, aki elszenvedte a különválást,
illetve a között, aki okozta azt. Meg kell tenni ezt a megkülönböztetést.
Ha pedig ezeket az új kapcsolatokat a kisgyermekek
szemével is nézzük – és a kicsinyek nézik is –, akkor még szükségesebbnek
látszik, hogy közösségeinkben valóságos befogadást alakítsunk ki az ilyen
helyzetekben élő személyeknek. Ezért fontos, hogy a közösség stílusa,
beszédmódja, magatartásformái olyanok legyenek, hogy vegyék tekintetbe a
személyeket, a legkisebbektől kezdve, ők szenvednek ugyanis legtöbbet ezekben a
helyzetekben. Különben hogyan buzdíthatnánk ezeket a szülőket arra, hogy
tegyenek meg mindent gyermekeik keresztény életre való neveléséért, és
mutassanak nekik példát a meggyőződéssel vallott és gyakorolt hitről, ha távol
tartjuk őket a közösség életétől, mintha ki lennének közösítve? Úgy kell
élnünk, hogy ne tegyünk újabb terheket a gyermekekre azokon felül, amelyeket
ezekben a helyzetekben amúgy is hordaniuk kell! Sajnos az ilyen gyermekek és
fiatalok száma valóban nagy. Fontos, hogy az egyházat olyan anyaként
érzékeljék, aki mindenkire figyel, kész a meghallgatásra és a találkozásra.
Ezekben az évtizedekben igazából az egyház nem volt
sem érzéketlen, sem tétlen. A pásztoroknak [püspököknek – a szerk.] a
kérdést elmélyítő munkájának köszönhetően, melyet elődeim vezettek és
erősítettek meg, igen megnőtt annak tudatossága, hogy testvéri, figyelmes,
szeretetben és igazságban megvalósuló befogadásra van szükség azon
megkereszteltekkel szemben, akik új, együttéléssel járó kapcsolatot
létesítettek, miután szentségi házasságuk tönkrement, ezek a személyek ugyanis
egyáltalán nincsenek kiközösítve – nincsenek kiközösítve! –, és semmiképpen sem
szabad kiközösítettként bánni velük: mindig az egyházhoz tartoznak.
XVI. Benedek pápa megszólalt ebben a kérdésben,
figyelmes megkülönböztetésre és bölcs lelkipásztori kísérésre buzdított, annak
tudatában, hogy nem léteznek „egyszerű receptek” (Beszéd a Családok VII.
Világtalálkozóján, Milánó, 2012. június 2., 5. számú válasz).
Ezért van az, hogy a pásztorok újból és újból
felhívást tesznek közzé, hogy a közösségek nyíltan és következetesen fejezzék
ki készségüket befogadásukra és bátorításukra, hogy egyre jobban megéljék és
kibontakoztassák Krisztushoz és az egyházhoz tartozásukat az imával, Isten
szavának hallgatásával, a liturgián való részvétellel, gyermekeik keresztény
nevelésével, a karitásztevékenységgel és a szegények szolgálatával, az
igazságosság és a béke melletti elköteleződéssel.
A jó pásztor bibliai képe (Jn 10,11–18) összefoglalja
azt a küldetést, amelyet Jézus az Atyától kapott, ez pedig az, hogy életét adja
a juhokért. Ez a magatartás példakép az egyház számára is, amely úgy fogadja
fiait, mint egy anya, aki életét adja értük. „Az egyház arra hivatott, hogy
mindig az Atya nyitott háza legyen […].” Nem szabad a kapukat bezárni! Egyetlen
kapu sem lehet zárva! „Valamilyen módon mindenki részt vehet az egyházi
életben, mindenki része lehet a közösségnek. Az egyház […] atyai ház, amelyben
mindenkinek helye van a maga fáradságos életével együtt” (Evangelii gaudium
apostoli buzdítás, 47. pont).
Hasonlóképpen minden kereszténynek az a feladata, hogy
utánozza a jó pásztort. Főképp a keresztény családok működhetnek együtt vele
azáltal, hogy gondját viselik a sérült családoknak, és kísérik őket a közösség
hitéletében. Mindenki vegye ki a részét a jó pásztor magatartásából, aki minden
egyes juhot ismer és senkit sem zár ki végtelen szeretetéből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése