Évközi tizenötödik vasárnap

Évközi tizenötödik vasárnap

Az Úr küldöttei

 
Az apostolok missziós útra küldését, amiről a mai evangéliumban olvasunk, Jézus sikertelen názáreti fellépése előzte meg (lásd: múlt vasárnapi evangélium). Mesterük kudarca Názáretben önmagában is figyelmeztetés az apostolok számára, hogy ne számítsanak mindenhol örömujjongásra, kedvező fogadtatásra. Ezt tudatosítják bennük Jézus szavai is: „Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük” (Mk 6,11). A tizenkét apostol küldésének ténye jelzi, hogy Jézust nem hátráltatja küldetése teljesítésében a Názáretben megélt kudarc. Nem húzódik vissza, nem hagyja abba a tanítást, hanem továbbra is járja a környék falvait, sőt most tanítványait is elküldi, hogy még szélesebb körben terjedhessen tanítása. Pontosabban az Úr nem csupán tanítását bízza apostolaira, hanem ahhoz is hatalmat ad nekik, hogy betegeket gyógyítsanak és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket. A küldöttek tehát Jézus művének folytatására kapnak megbízatást, amelyet Mesterük nevében teljesítenek.
A küldötteknek szóló tanácsok valójában Jézus parancsoló hangneme miatt inkább utasítások, amelyek megtartása kötelező. A küldő meghatározza saját elvárásait a küldöttekkel szemben, akik ezeket a követelményeket kötelesek betartani. Az utasítások az eszköztelenségre vonatkoznak, azaz ruházatukon és egy vándorboton kívül ne vigyenek magukkal semmit. Jézus azért kéri küldötteitől ezt a szegénységet és eszköztelenséget, mert ő maga is ilyen egyszerűen járt tanító útjai során. Azt kéri, hogy csak az ő tanítását, erejét és hatalmát vigyék magukkal a megbízottak.
Három szempontból is jelentős ez a kérés. Egyrészt a küldöttek egyszerű életmódja cselekedeteik és tanításuk hitelességét támasztja alá. Tevékenységüket nem anyagi haszonért, nem előnyök érdekében végzik, hanem önzetlenül, képességeiket az Úr akaratának teljesítésére engedik át. Minden misszió Jézus ügyének szolgálatát jelenti. Az a tény, hogy a küldöttek ilyen feltételekkel is vállalják megbízatásukat, másrészt azt mutatja, hogy mennyire megbíznak Mesterükben. Ez a tökéletes bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki Krisztus küldetésében járjon. Nincs náluk sem pénz, sem élelem, nem tudják, hol fognak este aludni, mit fog számukra hozni a következő nap, nem tudhatják előre, hogy a következő helyen elfogadásra vagy elutasításra számíthatnak. Egyedül a gondviselésben bízhatnak. Isten majd gondoskodik arról, hogy szolgálatukat végezhessék, tovább folytathassák. Az Egyház életében ez a bizalom és a gondviselésre hagyatkozás minden korban jellemezte azokat, akik az Úr hívását meghallották és vállalkoztak a missziós feladatra. A harmadik elem az, hogy a küldötteket alázatra tanítja az eszköztelenség, azaz minden eredményt, szolgálatuk minden gyümölcsét az őket küldőnek tulajdonítsák és ne saját maguknak.
Megkeresztelt emberként mindannyian küldöttek vagyunk, akiknek az a hivatásunk, hogy Krisztus művét folytatva szolgáljuk Isten országa ügyét és annak terjedését a világban.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyszerűséget kértél azoktól, akiket útnak indítottál, hogy nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek. Tőled kapott küldetésük teljesítéséhez semmilyen eszközre nem volt szükségük. Elegendő volt számukra a bátorság, a tiszta szív, a bizalom, a lelkesedés, az alázat és annak tudata, hogy te megbízol bennük. Apostolaid a te küldetésedet folytatva hirdették az örömhírt Isten országa eljöveteléről, és a tőled kapott hatalommal meggyógyították a betegeket. Az örök élet tanítása azáltal jut el napjaink emberéhez, hogy az Egyház s benne minden hívő folytatja az apostoli szolgálatot. Örömmel vállaljuk és lelkesen teljesítjük azt a küldetést, amit ránk bízol.