Évközi tizenötödik hét csütörtökje

Évközi tizenötödik hét csütörtökje

Mai rövid evangéliumi részletünk csak Máté írásában található meg. Jézus magához hívja a megfáradtakat, hogy felüdítse őket. Azt javasolja, hogy az ő alázatából, szelídségéből és nyugalmából merítsenek erőt a megújuláshoz. Nem kézzelfogható, nem az egyik ember által a másiknak adható tulajdonságok ezek, hanem olyanok, amelyek könnyen elsajátíthatóak. Azért vállalkozunk Jézus követésére, hogy az ő alázatából tanuljunk meg alázatosan viselkedni és az ő szelídsége szolgáljon például számunkra.
E kijelentések arra utalnak, hogy a hit útja, a Krisztus-követés útja nem csupán értelmi tevékenység a részünkről. A mi Urunk nem is azt kéri elsősorban, hogy értelmünkkel minél többet ismerjünk meg hitünk igazságaiból, hiszen akkor a vallásosság csupán elmélet maradna számunkra. Ő azt kéri, hogy hozzá menjünk, őt kövessük, éljünk úgy, ahogyan ő élt. Egyszerű kérés ez az Úr részéről. És egyszerű elindulni ezen az úton, ha Istenre bízzuk életünket, magunkat, sorsunkat, és tőle várjuk az üdvösséget. A mindennapok rohanása, a sürgős teendők és a fölénk tornyosuló gondok közepette jusson eszünkbe Jézus hívása és ígérete! Nála nyugalomra találunk. Nála megpihenhetünk. Nála megtaláljuk mindazt, amire lelkünknek szüksége van. Közelsége lelki békével tölt el minket. Őt hallgatva megújulva indulhatunk tovább.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ne hagyd, Uram, hogy megfeledkezzünk papjaidról. Ők a tieid és a mieink. Te emelted ki őket közülünk, hogy hírnökeiddé váljanak és közvetítőnkké feléd. Világosítsd meg őket, hogy ma is lássák, mi a hivatásuk értelme: téged adni a világnak! Adj nekik erőt, hogy a nép nevében bátran és büntetlenül álljanak előtted: emberi kiáltásuk hasson el tehozzád.
Cserháti J.