Laudato si’
– I. Egyház és környezetvédelem
Június 18-án a Vatikánban, a
szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű
enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi
Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban
adjuk közre.
A teremtéskor Isten az emberre bízta a világot, hogy
„művelje és őrizze” azt (Ter 2,15), s az ő segítségével akarta beteljesíteni a
teremtés aktusát: Ádám volt az, aki elnevezte az élőlényeket (vö. Ter 2,19–20).
Az ember (héberül: adam) azonban nem valamiféle kívülről vagy felülről a
világba küldött uralkodó, hanem maga is része ennek a teremtésnek. Az alkotás
hajnalán, a földről felszálló pára által megnedvesített földből (héberül: adamah)
lett megalkotva (vö. Ter 2,6–7), teljes közösségben a kozmosszal. Hivatásul
kapta a „művelést”, a teremtett szépség kibontakoztatását a munka által (vö.
Ter 3,23), hogy a föld termővé legyen. Föld és ember, adamah és adam
elválaszthatatlanul egybe tartoznak. Az első nem éri el teljességét a második
nélkül, a második értelmetlenné, szó szerint gyökértelenné és élettelenné válik
az első nélkül.
A Szentírásnak ez az alapvető meglátása visszhangzik
túl a bibliai szöveghelyeken, a keresztény lelkiség megannyi alkotásában,
lenyomatában. Mégis azt tapasztaltuk és tapasztaljuk, hogy mintha a keresztény
nemzetek, országok lettek volna a kezdetektől fogva az élenjárói a teremtett
világ pusztításának, kizsákmányolásának, méltatlan és önző leigázásának. Mintha
pont a keresztények felejtették volna el azokat az alapvető igazságokat,
amelyeket Isten kinyilatkoztatásának első lapjai olyan egyértelműen elénk
tárnak. A „művelés” rablógazdálkodássá, a „megőrzés” minden
lelkiismeret-furdalástól mentes profitvadászattá silányodott. Ezen a ponton
fájó sebként igazolódik Max Weber híres meglátása a kapitalista gazdasági
rendszer és a keresztény, protestáns etika belső összefüggésrendszeréről.
Sokáig, túl sokáig tartott, hogy az egyházak és egyházi közösségek ráébredjenek
nemcsak a természetvédelem fontosságára, de arra is, hogy mekkora felelősségük
van a mai helyzet kialakulásában.
Míg a keresztények késlekedtek, sőt gazdasági,
politikai rendszereik világszintű globalizálásával az azokból fakadó
problémákat és veszélyeket is globálissá tették, addig más vallási közösségek
és világi, világnézeti csoportosulások már jó ideje igyekeztek nyitogatni az
emberek szemeit. Egyeseknél épp az ökológia vált spiritualitássá, a természet,
a „Földanya” egyféle legnagyobb tisztelettel és szeretettel körülvett
„istenné”.
Megfogalmazódtak olyan elgondolások is, amelyek ugyan
helyesen ismerték fel az emberi tényező felelősségét és szerepét a bontakozó
válságban, ám megoldási javaslataik terén egyenesen „emberellenessé” váltak:
nem egyszer mintha a vagy-vagy helyzet nyert volna megfogalmazást az egészséges
környezet és az ember viszonyában, s az ember vált volna a legelsőként
kiiktatandó „szennyezéssé”.
Ezek a részben jogos, mégsem kielégítő megoldásokat
felvető állásfoglalások még inkább sürgetővé tették, hogy a kereszténység
visszanyúljon saját lelki s szellemi forrásaihoz, és ne csupán a partvonalról
szemlélje a történéseket, néha szlogenszerű javaslatokat is elsütve, hanem
váljon aktív szereplővé és inspirációs forrássá a mai világban, ahol oly sok
ember érzi át a természet iránti szeretet, felelősség, óvás és gondoskodás
alapvető morális kötelezettségének a súlyát. A környezet védelme éppen az a
terep, ahol a teremtett világnak és az embernek újra találkoznia kell, lévén
hogy az ember is része a „közös otthonnak” – márpedig az ökológia szó
pontosan a görög oikosz, lakás, otthon kifejezésből származik. Mit nyújt
a keresztény hit? Milyen javaslatot, ajánlatot tud letenni az asztalra? Hogyan
tud cselekvő módon hozzájárulni a kialakult, súlyos helyzet orvoslásához? A
lehető legaktuálisabbak ezek a kérdések, éppen ezért Ferenc pápa Laudato
si’ kezdetű enciklikája jókor érkezett, egy olyan embertől, aki
latin-amerikaiként sokkal közvetlenebbül és a saját bőrén tapasztalhatta meg az
ipari, gazdasági, politikai érdekekből elkövetett környezetrombolás elszomorító
következményeit. Az egyház identitásában elengedhetetlen missziós megtérés után
(ld. Evangelii gaudium) most elérkezett az egyház szolgálatában és
küldetésében elengedhetetlen ökológiai megtérés ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése