2015. április 8., szerda

Jézus a Megváltó Nemes Társa, Mária 2.



Jézus a Megváltó Nemes Társa, Mária
„Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. 

Este lett és reggel: a hatodik nap. Így készült el a föld és az ég minden benne levővel együtt. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.” (Ter 1,31-2,4a) Majd jött az ősbűn és az ember kemény büntetése: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Arcod verejtékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza. Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, amelyből lett. Amikor az embert elűzte az Éden kertjétől keletre, odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (3,17. 19. 23-24) Az idő multával minden ember elhagyta az igaz Istent, és ócska földi dolgokat tartott isteneknek,és ezeket imádta helyette. Jöttek az újabb büntetések: vízözön (6,13-8,22), majd a bábeli nyelvzavar (8,1-9). Isten kiválasztott egy derék, de bálványimádó férfit, Ábrahámot és szövetséget kötött vele. Ennek a lényege: Ábrahám csak az igaz Istent imádja, ezért az Úr megáldja, nagy nép atyjává teszi és benne nyer áldást a föld minden népe (12,1-3). Ez azt jelenti, hogy az Áldottban, a Messiásban megnyeri az emberiség a Megváltót, „Aki pap lesz mindörökké Melkizedek rendje szerint: „Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart. A halottak halomban fekszenek, szerte a földön fejeket zúz szét. Útközben a patakból iszik, és újra felemeli a fejét”. (Zsolt 110,4-7) Az emberiség megmentésének ez az egyetlen járható útja. Isten tudta ezt kezdettől fogva, de a történelem sok próbálkozása volt hivatott arra, hogy beláthassa minden ember, hogy meg tudja bántani az Istent, de az Istent kiengesztelni csak Isten tudja. Az is óriási ajándék az Úrtól, hogy Fiát emberré téve a nagy műbe minket, az emberiséget ilyen módon bevont. Az elvilágiasodás idejében többek között a böjt kérdése is elgondolkodtatott. A pénteki hústól való megtartóztatást nevezték száz éve pénteki böjtnek. Ezt a 2. világháborúban már nagyon nehéz volt megtartani: amit venni tudtak a családok, azt fogyasztották. A Szentséges Atya, XII. Pius pápa feloldotta a böjtöket, hogy ezzel az intézkedéssel könnyítsen a rengeteg bajjal küszködőkön. Így a régi böjtből, vagyis a koplalásból csak a hamvazószerda és a nagypéntek maradt kötelező, a többi napon pedig egyénileg döntöttek a tizennyolc-hatvan évesek, mivel tudnának a két csodálatos szeretet által kijelölt úthoz társulni. Minden katolikus és más krisztuskövető kell, hogy felfigyeljen: Jézus és Mária most is vállalja a vezeklés, engesztelés túlnyomó részét, de igen örül annak, ha a keresztények egyre többen, egyre öntudatosabban kezdenének felnőni hozzá!Rengeteg a bűn, igen sok engesztelésre lenne szükség, ezért próbálom ezt a felséges Isten végtelenül megértő szeretete által kigondolt módszert ajánlani. Íme, most csak röviden egy-két üzenet tőle: Vért izzadó haláltusájában: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” (Lk 22,46) „Mi Atyánk! szenteltessék meg a te neved,jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 7,9-10) „Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek, és egy lélekként ugyanarra törekedtek”. (Fil 2,1-2)„letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte”(Lk 1,52) Vegyünk részt Szűzanyánk másfél évszázados könyörgő,figyelmeztető missziós útjain 1858. febr.11-júl.16.között 18 alkalommal Lourdesban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése