2015. április 11., szombat

Húsvét hetének szombatja



Húsvét hetének szombatja



Rövid, tényszerű felsorolást olvasunk a mai evangéliumban arról, hogy kiknek jelent meg feltámadását követően Jézus. Elsőként Mária Magdolnát említi, aki húsvét hajnalban találkozott a Feltámadottal és elmondta ezt az apostoloknak, akik kételkedve fogadták mindezt. Ezután a két tanítvány következik, akikkel útközben találkozott Jézus. Ők minden bizonnyal azok, akikhez az Emmausz felé vezető úton csatlakozott, s akik a kenyértörésben ismerték fel őt. A felsorolást a tizenegy apostol zárja, akik együtt voltak, amikor megjelent nekik az Úr.
E tényszerű felsorolás lejegyzésénél Márk evangélistát elsősorban az a szándék vezethette, hogy a feltámadás tényét igazolja. Ennyi ember már nem képzelődhet, ennyien már nem állíthatják egymástól függetlenül ugyanazt, hogy élőként látták a néhány nappal korábban kereszten meghaló Jézust.
Az evangélista másik indítéka az lehetett, hogy bátorítsa az olvasót, minket, akik néha kételkedünk. A felsorolt példák, főként az apostoloké azt igazolja, hogy az egykori tanúk is kételkedtek kezdetben és lassan léptek a hit útjára.
A harmadik lényeges mozzanat a feltámadt Krisztustól kapott új küldetés bemutatása. Elmenni a világba és mindenhol hirdetni Krisztus evangéliumát, örömhírét. Ez volt az egykori tanúk feladata és ez az én küldetésem is.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, egyszülött Fiad magára vette természetünket, ember-testben jelent meg közöttünk: segíts, kérünk, hogy akit magunkhoz hasonlónak ismerünk meg a test külső formája szerint, annak erejéből belsőleg újjászülessünk. Amen. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése