Zsolozsma CII.

A Kivonulás könyvéből

 33, 7-12a. 18-23; 34, 5-9. 29-35
Isten kinyilatkoztatja magát Mózesnek 

Azokban a napokban Mózes fogta a sátrat, felállította a táboron kívül, bizonyos távolságra a tábortól, és elnevezte a találkozás sátrának. Aki meg akarta kérdezni az Urat, annak ki kellett mennie a találkozás sátrához, amely a táboron kívül állt. Valahányszor Mózes kiment a sátorhoz, a nép fölkelt, és mindenki saját sátrának bejáratánál állva, tekintetével követte Mózest, amíg be nem lépett a sátorba. Amikor belépett a sátorba, a felhőoszlop leereszkedett, és megállt a sátor bejáratánál, amíg az Úr Mózessel beszélt. Amikor a nép látta, hogy a felhőoszlop megáll a sátor bejáratánál, mindenki előjött, és leborult saját sátrának ajtajában. Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél. Azután visszatért a táborba, szolgája azonban, az ifjú Józsue, Nun fia, nem hagyta el a sátort. Azután Mózes ezt kérte: „Hadd lássam meg dicsőségedet!” A válasz ez volt: „Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik.” Azután hozzáfűzte: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára! Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek, és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”Az Úr leereszkedett a felhőben, Mózes pedig eléje járult. Segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult előtte, és ezt mondta: „Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszan tűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyed ízig.” Mózes sietve a földig hajolt, és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk! Bár keménynyakú nép ez, de bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül!” Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel az Úrral beszélt. Amikor Áron és Izrael fiai látták, hogy Mózes arcának bőre ragyog, féltek a közelébe menni. De Mózes odahívta őket. Áron és a közösség elöljárói mind odamentek hozzá, és Mózes beszélt velük. Ezután a többi izraelita is odament, és Mózes közölte velük mindazt, amit az Úr a Sínai-hegyen neki mondott. Mikor aztán Mózes befejezte a hozzájuk intézett beszédet, befödte az arcát. Valahányszor Mózes az Úr elé lépett, hogy vele beszéljen, levette a leplet mindaddig, amíg ki nem jött. Amikor kijött, közölte Izrael fiaival mindazt, amit Isten mondott neki. Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.