2015. március 10., kedd

Ferenc pápa homíliája: a meg nem bocsátás bezárja a szívünk ajtaját Isten megbocsátása előtt



Ferenc pápa homíliája: a meg nem bocsátás bezárja a szívünk ajtaját Isten megbocsátása előtt


Ferenc pápa homília közben a Szent Márta ház kápolnájában - OSS_ROM

„Isten bocsánatához szükség van a „Miatyánk” tanításának a követésére: őszintén megbánni a saját bűneinket, tudván, hogy Isten mindig megbocsát, és megbocsátani másoknak, hasonlóképpen nagylelkű szívvel” – ezek voltak Ferenc pápa kedd reggeli homíliájának fő gondolatai a Szent Márta házban tartott szentmisén.
Isten mindenható, de mindenhatósága bizonyos szempontból megáll az olyan szív zárt ajtaja előtt, mely nem akar annak megbocsátani, aki megsebezte őt. Ferenc pápa a napi evangélium szövegét magyarázta, melyben Jézus megérteti Péterrel, hogy hetvenszer hétszer kell megbocsátani, ami azt jelenti gyakorlatilag, hogy „mindig megbocsátunk”. Isten megbocsátása és a mi megbocsátásaink egymás felé, szorosan összetartoznak.
„Megbocsátást kérek és nem elnézést”
Minden onnét indul – magyarázta Ferenc pápa – hogyan mutatkozunk Isten színe előtt, hogy a bocsánatát kérjük. A példát a napi olvasmány mutatja, ahogy a tüzes kemencébe vetett Azarja próféta imádkozik, népe bűnének a bocsánatáért fohászkodva. A nép szenved, mert elhagyta az Úr törvényeit. Azarja nem tiltakozik, nem panaszkodik az Isten színe előtt a sok szenvedés miatt, hanem elismeri a nép vétkeit és megtér.
Egy dolog bocsánatot kérni és teljesen más dolog elnézést kérni! – folytatta a pápa. Hibáztam, bocsi, elnézést! De nem! Vétkeztem! Az egyiknek semmi köze a másikhoz! A bűn az nem egy egyszerű hiba. A bűn az bálványimádás, egy bálványt imádni, a gőg, a hiúság, a pénz, saját magam, a jólét bálványát. Mennyi bálványunk van! Azarja nem elnézést kér, hanem bocsánatot!
Bocsáss meg annak, aki rosszat tett veled
Őszintén kell kérni a bocsánatot, szívvel, és add szívből annak, aki rosszat tett veled! – figyelmeztetett a pápa. Amint az evangéliumi példabeszéd gazdája teszi, aki elengedi a szolgája hatalmas tartozását, mert könyörületre indul a szíve a rimánkodása miatt. De nem úgy csinál, mint a szolga, aki társával irgalmatlanul elbánik és börtönbe vetteti egy nevetséges összegű adóssága miatt. A megbocsátás dinamikája az – emlékeztet Ferenc pápa – amit Jézus maga tanít a „Miatyánkban”.
Jézus így tanít minket imádkozni: Atyánk, bocsáss meg nekünk a mi vétkeinkért, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. De ha nem vagyok képes megbocsátani, akkor nem vagyok képes bocsánatot kérni! Mondhatod: De Atya, én járok gyónni…! Én gondolok arra, milyen rosszat tettem! Aztán kérem az Úr bocsánatát és megígérem, hogy nem csinálom többé. Jól van, de előbb még egy dolog hiányzik: Megbocsátottál annak, aki rosszat tett neked?
Tudatában lenni a bűnnek
Ferenc pápa így foglalta össze tanítását: „A bocsánat, amit Istentől kérsz, megköveteli, hogy add azt másoknak”. Ezt tanítja nekünk Jézus a megbocsátásról. Először is, a megbocsátásban nem egyszerűen elnézést kérünk, hanem tudatában vagyunk a bűnnek, a bálványimádásának. Másodszor: Isten mindig megbocsát, mindig. De azt kéri, hogy te is bocsáss meg. Mert ha nem bocsátok meg, ez azt jelenti, hogy bizonyos szempontból bezárom az ajtót Isten megbocsátása előtt. Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk ez ellenünk vétkezőknek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése