2014. október 25., szombat

2014.10.25. Szombat



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.25. Szombat

Aki megkeresztelkedik, az elnyeri Istentől a legnagyobb ajándékot, amit ember kaphat: a Mennyei Atya fogadott gyermeke, a Fiú fogadott testvére és a Szentlélek temploma lesz. Az Atya visszaadja neki a kitüntető rangot és örökséget, amelyet Ádám és Éva megkapott lelkük teremtésekor, és amit minden utódjuk örökölt volna jussként fogantatásuk pillanatában az ősszülők örökségeként. A Fiú úgy öleli át, mint fogadott testvérét, méltóvá teszi arra, hogy majd az utolsó ítéleten a hallja az Üdvözítő és örök Bíró jobbjára invitáló felszólítását:„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”(Mt 25,34) A megkeresztelt a keresztségben kezdheti a béke kötelékével birtokolni és fenntartani a Lélek egységében az „egy Test és az egy Lélek közösségét” Mert „egy az Úr, egy a hit és egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van. Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat és osztott az embereknek ajándékokat”Majd jött a kettős öröm Pál apostol megfogalmazásában: „Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti, földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk az Isten Fia hitének és megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a fővel, Krisztussal. Ő az, aki az egész testet összefogja, és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben.”(Ef 4,7-16) Ezeket a hasonlatokat nem könnyű megérteni, de erőlködnünk kell, mert különben nem jutunk el a hit teljes megismerésére. Nézzük az egyes mondatokat! Jézus öröktől fogva a második Isteni Személy. A Szentháromság titka emberi ésszel föl nem fogható, közelíteni kell a mi értelmünk fogalmaival a fel nem fogható értéséhez. Az Atyaisten, az első Személy. A személy fogalma ismert: a személy az az önállóság, aki értelmes természetben van, és azt uralja. Az emberi személy az az önállóság, aki nem lehet tárgy, csak alany. Szellemi léte van. Ura egész természetemnek, testemnek és lelkemnek is, de sem a kezem, sem a fejem, sem az eszem, sem az akaratom nem uralkodik a személyemen. Az Isten első Személye uralja, bírja a végtelen szellemet, ami végtelen hatalmú (akaratú), mindenható, és végtelen értelmű (mindentudó) Ezt a végtelen értéket az Atya önismerettel tökéletesen ismeri. Ezt az önismeretet az Atya ki is tudja mondani: LOGOS, VEBUM, SZÓ, IGE. Ez a Logosz ismer, tehát személy. Az Atya neki ajándékozza az oszthatatlan isteni természetet. A Logosz visszaajándékozza, mert az Atya sem élhet természete nélkül. A természet kettejüké, sőt közös ajándékul adják a Szentléleknek is. –Az Atya kérésére a Fiú vállalja a megtestesülést, fölveszi az emberi természetet emberi személy nélkül, Isteni Személye tulajdonaként, Istenember. Teste révén testvérünk. Emberi természetét fel tudja ajánlani a többi ember bűneiért áldozatul. Vállalja és meg is teszi De ez a dolgozó, tanító, szenvedő, meghaló és harmadnapra feltámadó istenemberi testélő képe egy világszervezetnek: akik hisznek Jézus Krisztusban, a Megváltónkban, és vállalják, hogy az emberi test sejtjeihez hasonlóan táplálják, erősítik, gyógyítják, kisegítik Jézusban testvéreiket. Tulajdonképpen úgy is tekinthető, mint egy pompás emberi test, egy szervezet, Jézus Krisztus titokzatos (misztikus) Teste. Pál apostol végül ennek a gondolatnak megvalósulását fejtegeti.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése