2014.10.23. Csütörtök

Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.23. Csütörtök

Pál apostolt sok megpróbáltatás érte apostoli útjain. Megtérése óta mindezt tudta, hisz az Úr Ananiás nevű tanítványának jó előre megmondta, amikor elküldte Sault megkeresztelni: „Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között” (ApCsel 9,15) Pál apostol felkészült ezekre a büntetésekre, de féltette azokat, akik tisztelték a keresztény tanítás lelkes átadásáért, és fájdalmas lehetett számukra, amikor az apostolt ütötték-verték ellenfelei, az egykori társai, a zsidóságot védő támadók. Ezért írta tanítványainak: „Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított, a benne való hit által van bizalmunk és biztonságos utunk Istenhez. Ezért kérlek titeket, ne veszítsétek el értetek vállalt szenvedéseim miatt bátorságotokat: ezek dicsőségetekre szolgálnak” (Ef 3,11-13) Az apostol a saját szenvedéseiből akar erőt sugározni kedves tanítványaiba. Okosan teszi, hiszen Jézus is erre tanította az apostolokat: a megváltáshoz az Ő szenvedése szükséges, mint végtelen istenemberi érték, de minden követőjétől elvárja az Üdvözítő a tanítványok kegyelemmel megerősített segítségét az üdvösség érdekében mások javára.„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten teljességével.” (14-19) Milyen mélyen megértette ezt a mennyei közösséget, akit egykor még Saulnak hívtak és könnyedén megtanulta az ószövetségi Szentírás gyakorta hallott részleteit, amelyek az Ég Istenéről szóltak: A csillagok felett valahol viszont maga Isten ragyog szünet nélkül .Ezután meg kellett tanulnia a jeruzsálemi templomi iskolában azt is, hogy Istennek van egy régi ellensége, aki becsapta az emberek ősszüleit, hogy ne higgyenek Istennek,csak neki. Megtanulta, hogy az angyalok közössége kettészakadt. A jó, a hűséges angyalok a mennyben és az emberek között élve segíteni akarnak, hogy az emberek a földről a mennybe kerüljenek, amikor az Isten által kimért földi élet véget ér. Igen, Saul zsidó kisfiúként, majd férfivá érve is nagyon hálás volt Istennek a mennyei közösségért is, de a földiért is. Mert megtanulhatta, hogy Isten a sátán által elcsábított emberek közül kiemelt egy derék hatvan éves férfit, Ábrahámot és feleségét,Sárát. Megáldotta őket, megígérte nekik, hogy fiúk születik, és ők lesznek Isten földi közössége. Majd kétezer év múlva általuk elindul az összes nemzet Isten közösségébe gyűjtése. Ezért hajtott tehát Saul térdet a Úr előtt. Még időben megtudta, hogy Ábrahám népéből születik ugyan a Megváltó, de nem az egész zsidó nép lesz a Megváltóé, hanem csak azok, akik Őt személy szerint elfogadják az Isten Fiának, aki Dávid király családjából születik és Istenemberként vállalta a megváltói halált. Itt van tehát Pál apostol nagy örömének titka: Ráébredt a damaszkuszi úton, hogy Ábrahám és összes utóda is hiába halt volna meg, mert mind-összesen is csak emberek voltak. Az emberek pedig, Szűz Máriát kivéve, valamennyien vétkeztek. Ha nem is vétkeztek volna, értékük, tetteik értéke csak egyszerű emberi érték marad, ami a megsértett Istent kiengesztelni képtelen. Jézus, az Isten Fia felveszi örök isteni természete mellé az emberi természetet és összekapcsolja isteni természetével. Fogadott testvérünk, értünk vállalja a kereszthalált, és ez érvényes és végtelen érték a mi nevünkben, mert a cselekvő személy Isteni Személy. Pál megértette: „Mi a szélesség és hosszúság, a magasság és a mélység”Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen”(Ef 3,20-21)