2014. szeptember 15., hétfő

Anyánk, az egyház nélkül nem tudunk előrehaladni



Anyánk, az egyház nélkül nem tudunk előrehaladni – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája a Szent Márta Házban


Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján Ferenc pápa homíliájában kifejtette: a liturgia, miután elénk tárta a dicsőséges keresztet, most a szelíd és alázatos anyát láttatja velünk. A Zsidókhoz írt levélben Pál három kemény szót hangsúlyoz: Jézus tanult, engedelmes volt és szenvedett. Ez éppen az ellenkezője, mint ami Ádám ősatyánkkal történt, aki nem akarta megtanulni, amit az Úr parancsolt, nem akart szenvedni és nem akart engedelmeskedni. Jézus, bár Isten, önmagát megsemmisítette, megalázta, szolgává tette. Ez Jézus Keresztjének a dicsősége.

Jézus azért jött el a világra, hogy megtanuljon ember lenni, és mint ember, együtt haladjon az emberekkel. Azért jött el a világra, hogy engedelmeskedjen és engedelmeskedett. Ezt az engedelmességet a szenvedésből tanulta meg. Ádám egy ígérettel távozott el a Paradicsomból. Ez az ígéret évszázadokon át ígéret maradt. Ma, Jézusnak ezzel az engedelmességével, ezzel az önmegsemmisítésével, önmaga megalázásával, az ígéret reménnyé válik. Isten népe biztos reménnyel halad előre. Az Anya, „az új Éva”, mint ahogy maga Pál nevezi őt, részt vesz Fiának ezen az útján: tanult, szenvedett és engedelmeskedett. És Anyává lesz”.

Az evangéliumi szakaszban Máriát a kereszt tövében látjuk. Jézus ezt mondja Jánosnak: „Íme, a te anyád!”. Mária (Lélekkel) felkent Anya. Ez a mi reménységünk is. Nem vagyunk árvák, vannak Anyáink: Mária Anyánk és az egyház is Anyánk. Az egyház is felkent Anya, amikor Jézus és Mária útját követi: az engedelmesség, a szenvedés útját, és amikor olyan a magatartása, hogy szüntelenül tanulni kívánja az Úr útját. Ez a két asszony – Mária és az egyház – előbbre viszi a reményt, aki maga Krisztus, nekünk adják Krisztust, életre keltik bennünk Krisztust. Mária nélkül nem lett volna Jézus Krisztus; az egyház nélkül nem juthatunk előbbre – mondta hétfő reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Két asszony és két Anya, és mellettük van a lelkünk – a lelkünk, ami, mint ahogy Boldog Stella-i Izsák, ciszterci apát mondta, nőies vonású, Máriára és az egyházra hasonlít.
Ma, amikor a kereszt mellett álló asszonyra tekintünk, aki megingathatatlanul követi Fiát a szenvedésben, hogy megtanulja az engedelmességet, Őt szemlélve nézzünk az egyházra és nézzünk Anyánkra. És nézzünk saját kis lelkünkre is, amely soha nem vész el, ha továbbra is nő marad e mellett a két rendkívüli asszony, Mária és az egyház mellett, akik elkísérik életünket. És mint ahogy a Paradicsomból ősatyáink egy ígérettel távoztak, ma mi is reménnyel haladhatunk előre: azzal a reménnyel, amit a kereszt mellett szilárdan álló Anyánk, Mária, és amit a hierarchikus Anyaszentegyházunk ad – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése