Zsolozsma 198.

Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a magnésziaiakhoz írt leveléből

Egy legyen az ima, egy a reménység a szeretetben, a szent örömben!

Az előbb említett személyekben megismertem és megszerettem a hitben egész közösségieket. Azért buzdítlak benneteket, iparkodjatok mindent Isten akaratával összhangban cselekedni: tehát a püspök áll az élen, mint Isten helyettese; a presbiterek az apostolok testületét helyettesítik; a nekem kedves diakónusokra pedig Jézus Krisztus szolgálata van bízva, aki öröktől fogva az Atyánál volt, és a végső időkben megjelent közöttünk. Mindnyájan, akik elfogadtátok az Isten akarata szerinti életet, kölcsönös tisztelettel legyetek egymás iránt; ne test szerint tekintsétek embertársaitokat, hanem mindig Jézus Krisztusban szeressétek egymást. Ne legyen semmi köztetek, ami elszakíthatna egymástól, hanem legyetek egységben püspökötökkel és az elöljárókkal, hogy bennetek felragyogjon a halhatatlan élet képe és az meg is mutatkozzék életetekben. Mint ahogy az Úr Krisztus – aki az Atyával egységben van – az Atya nélkül semmit sem cselekedett, sem önmaga, sem apostolai által, ugyanígy ti se tegyetek semmit a püspök és a presbiterek nélkül. Ne is próbáljátok azt helyesnek feltüntetni, amit különváltan tesztek, hanem gyülekezetetekben közös legyen az imádság, közös a könyörgés, egy a lélek, egy a remény a szeretetben, szent örömben, mert egy a Jézus Krisztus, akinél nagyobb senki sincs. Mint Isten egyetlen templomához, mint egyetlen oltárhoz, jöjjetek mindnyájan az egy Jézus Krisztushoz, aki az egy Atyától jött, nála volt, és hozzá tért vissza. Idegen tanok, régi, haszontalan mesék meg ne tévesszenek titeket. Ha még mindig az Ószövetség szerint él valaki, ezzel azt vallaná, hogy a kegyelem még nem jött el. A szent próféták Jézus Krisztus példája szerint éltek, ezért volt üldöztetésben részük. Az Úr kegyelmének ihletésével győzték meg a hitetleneket arról, hogy egy az Isten, aki kinyilatkoztatta magát Fia, Jézus Krisztus által, ő az Atya örök csendjéből kilépő Ige, aki mindenben kedvében járt küldőjének. Azok tehát, akik régi törvény szerint éltek, de megtértek az új reményre, már ne a szombatot üljék meg, hanem az Úr napját, a vasárnapot. Ezen a napon kezdtünk el részesedni Krisztus életében és halálában. Ezt a misztériumot néhányan ugyan tagadják, de mi éppen ezáltal nyertük el a hitet, és ezért vagyunk rajta, hogy egyedüli mesterünknek, Jézus Krisztusnak legyünk tanítványai. Hogy is élhetnénk nélküle, amikor a próféták is akik csak lélekben lehettek az ő tanítványai – őt várták mint tanítómestert? Ezért jött el a világra, és támasztotta fel őket a halálból ő, akire igaz élettel várakoztak.