Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a
magnésziaiakhoz írt levele
Úgy illik, hogy ne csak a nevünk legyen keresztény, hanem valóban azok is legyünk.
Ignác, más néven Theoforosz üdvözli az Atyaistenben és Üdvözítőnkben, Jézus Krisztusban áldott Magnészia egyházát a Maiandrosz folyó mellett. Az Atyaistenben és Jézus Krisztusban sokszorosan üdvözöllek benneteket. Megismertem hívő szeretetközösségtek jó rendjét, és örvendezve elhatároztam, hogy Jézus Krisztus hitében szólok hozzátok. A bilincsek, amelyeket viselek, már most tiszteletreméltóvá teszik nevemet, és így dicsérem azokat az egyházakat, amelyeknek kívánom, hogy egységben maradjanak Jézus Krisztus testével és lelkével. Ő a mi örök életünk. Vele legyen egységünk a hit és a szeretet által. Ennek semmit sem szabad elébe helyeznünk. Legfőképpen legyünk egyek Jézussal és az Atyával, akiben e világ fejedelmének minden támadását elviseljük és kivédjük; így Isten birtoklására jutunk el. Abban a szerencsében volt részem, hogy láthattalak titeket Damasz püspökötök, valamint Basszusz és Apolloniosz Istenhez méltó presbiterek személyében, és megismertelek titeket szolgatársam, Dzotinosz diakónus által is. Őt nagyon szeretem, mert úgy engedelmeskedik püspökének, mint a jóságos Isten kegyelmének, a presbiterek testületének pedig, mint Jézus Krisztus törvényének.De nektek sem szabad püspökötökkel fiatal kora miatt bizalmaskodni, hanem az őt püspökké tevő Atyaisten erejére tekintve meg kell adni neki minden tiszteletet. Ezt láttam is, hogy a szent presbiterek nem vetik meg őt szemmel látható fiatal kora miatt, hanem istenes bölcsességgel alávetik magukat neki, nem is neki, hanem Jézus Krisztus Atyjának, aki mindnyájunk püspöke. A minket szerető Isten dicsőségére kell tehát színlelés nélkül engedelmeskednetek. A színlelő nem a látható püspököt téveszti meg, hanem a Láthatatlant akarja megtéveszteni. Nem a test szerint való embernek szól a tisztelet, hanem Istennek, aki a rejtett dolgokat is látja.Ne csak a nevetek legyen keresztény, hanem életetek is. Egyesek hivatkoznak ugyan a püspökre, de mindent nélküle tesznek. Ezekről azt gondolom, hogy nincs bennük jó lelkiismeret, mert nem a törvény szerinti hűségben gyűlnek össze.Mivel minden véget ér, és két dolog: az élet és a halál előttünk áll, mindenki a maga helyére (vö. ApCsel 1, 25) jut, mint ahogyan kétféle érem van: az egyik Istené, a másik a világé, s mindkettőnek megvan a saját vésete. A hitetleneken e világ képe van, a hívőkén pedig, akik szeretetben élnek, az Atyaisten pecsétje Jézus Krisztus által. Ha tehát nem törekszünk erősen arra, hogy halálunkban Krisztus szenvedésével egyesüljünk, akkor az ő élete sincs igazán bennünk.
Úgy illik, hogy ne csak a nevünk legyen keresztény, hanem valóban azok is legyünk.
Ignác, más néven Theoforosz üdvözli az Atyaistenben és Üdvözítőnkben, Jézus Krisztusban áldott Magnészia egyházát a Maiandrosz folyó mellett. Az Atyaistenben és Jézus Krisztusban sokszorosan üdvözöllek benneteket. Megismertem hívő szeretetközösségtek jó rendjét, és örvendezve elhatároztam, hogy Jézus Krisztus hitében szólok hozzátok. A bilincsek, amelyeket viselek, már most tiszteletreméltóvá teszik nevemet, és így dicsérem azokat az egyházakat, amelyeknek kívánom, hogy egységben maradjanak Jézus Krisztus testével és lelkével. Ő a mi örök életünk. Vele legyen egységünk a hit és a szeretet által. Ennek semmit sem szabad elébe helyeznünk. Legfőképpen legyünk egyek Jézussal és az Atyával, akiben e világ fejedelmének minden támadását elviseljük és kivédjük; így Isten birtoklására jutunk el. Abban a szerencsében volt részem, hogy láthattalak titeket Damasz püspökötök, valamint Basszusz és Apolloniosz Istenhez méltó presbiterek személyében, és megismertelek titeket szolgatársam, Dzotinosz diakónus által is. Őt nagyon szeretem, mert úgy engedelmeskedik püspökének, mint a jóságos Isten kegyelmének, a presbiterek testületének pedig, mint Jézus Krisztus törvényének.De nektek sem szabad püspökötökkel fiatal kora miatt bizalmaskodni, hanem az őt püspökké tevő Atyaisten erejére tekintve meg kell adni neki minden tiszteletet. Ezt láttam is, hogy a szent presbiterek nem vetik meg őt szemmel látható fiatal kora miatt, hanem istenes bölcsességgel alávetik magukat neki, nem is neki, hanem Jézus Krisztus Atyjának, aki mindnyájunk püspöke. A minket szerető Isten dicsőségére kell tehát színlelés nélkül engedelmeskednetek. A színlelő nem a látható püspököt téveszti meg, hanem a Láthatatlant akarja megtéveszteni. Nem a test szerint való embernek szól a tisztelet, hanem Istennek, aki a rejtett dolgokat is látja.Ne csak a nevetek legyen keresztény, hanem életetek is. Egyesek hivatkoznak ugyan a püspökre, de mindent nélküle tesznek. Ezekről azt gondolom, hogy nincs bennük jó lelkiismeret, mert nem a törvény szerinti hűségben gyűlnek össze.Mivel minden véget ér, és két dolog: az élet és a halál előttünk áll, mindenki a maga helyére (vö. ApCsel 1, 25) jut, mint ahogyan kétféle érem van: az egyik Istené, a másik a világé, s mindkettőnek megvan a saját vésete. A hitetleneken e világ képe van, a hívőkén pedig, akik szeretetben élnek, az Atyaisten pecsétje Jézus Krisztus által. Ha tehát nem törekszünk erősen arra, hogy halálunkban Krisztus szenvedésével egyesüljünk, akkor az ő élete sincs igazán bennünk.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése