Szent Ambrus püspök „A misztériumok” című
értekezéséből
Újjászülettünk vízből és Szentlélekből
Mit láttál a keresztelő kápolnában? Láttál ott vizet, de nemcsak ezt, láttál ott levitákat, akik szolgáltak, és láttad a püspököt, aki kérdéseket tett fel, és végezte a beavatást. Mindenkinél előbb maga az Apostol tanít arra, hogy ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket, mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök (2 Kor 4, 18). Másutt meg ezt olvashatod: Ami Istenben láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk (Róm 1, 20). Ezért mondja maga az Úr is: Ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek! (Jn 10, 38). Hidd el tehát, hogy az Istenség van ott jelen. Hiszel abban, hogy ott működik, és nem hiszed azt, hogy jelen van? Honnan is származnék a működése, ha meg nem előzné a jelenléte? Fontold meg, mily ősrégi ez a misztérium, hiszen már a világ kezdetén megvan az előképe. Kezdetben, amikor Isten az eget és a földet teremtette – úgymond a Szentírás – Isten lelke lebegett a vizek fölött (Ter 1, 2). Vajon az, aki ott lebegett a vizek fölött, nem volt tevékeny? Vedd tudomásul, hogy működött már magában a világ teremtésében is, hiszen azt mondja a Próféta: Az egek az Úr szavára lettek, csillagseregüket az ő ajka lehelte (Zsolt 32, 6). Mindkét tény a Szentírás bizonyságán nyugszik: az is, hogy lebegett, az is, hogy működött. Hogy ott lebegett, azt Mózes mondja; hogy ott működött, azt Dávid bizonyítja. Halld a másik bizonyítékot is. Minden test megromlott a gonoszságtól. Nem marad éltető Lelkem az emberben örökké, mivel test (Ter 6, 3) – mondja az Úr. Ezzel Isten arra mutat rá, hogy a test tisztátalansága és a súlyosabb bűn szennye a lelki kegyelmet elfordítja tőlünk. Azért, hogy az Úristen helyrehozza, ami megromlott, vízözönt bocsátott a földre, és az igaz Noénak megparancsolta, hogy szálljon a bárkába. Noé pedig a víz apadtával először hollót bocsátott ki, majd azután galambot, ez – mint olvassuk – olajággal tért vissza a bárkába. Látod, itt szó van vízről, fáról, galambról, és kétségbe vonod, hogy mindez titokzatos előkép? A vízbe merül az ember teste, hogy megtisztuljon minden testi bűntől. Ez a víz minden gonosztettnek a temetője. A fa pedig annak a fának az előképe, amelyre az Úr Jézust szegezték fel, amikor értünk kínhalált szenvedett. A galamb azt a galambot jelzi, amelynek képében a Szentlélek szállt le, mint ahogy tanultad az Újszövetségben. A Szentlélek leheli szívedbe a békét és lelkedbe a megnyugvást.
Újjászülettünk vízből és Szentlélekből
Mit láttál a keresztelő kápolnában? Láttál ott vizet, de nemcsak ezt, láttál ott levitákat, akik szolgáltak, és láttad a püspököt, aki kérdéseket tett fel, és végezte a beavatást. Mindenkinél előbb maga az Apostol tanít arra, hogy ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket, mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök (2 Kor 4, 18). Másutt meg ezt olvashatod: Ami Istenben láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk (Róm 1, 20). Ezért mondja maga az Úr is: Ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek! (Jn 10, 38). Hidd el tehát, hogy az Istenség van ott jelen. Hiszel abban, hogy ott működik, és nem hiszed azt, hogy jelen van? Honnan is származnék a működése, ha meg nem előzné a jelenléte? Fontold meg, mily ősrégi ez a misztérium, hiszen már a világ kezdetén megvan az előképe. Kezdetben, amikor Isten az eget és a földet teremtette – úgymond a Szentírás – Isten lelke lebegett a vizek fölött (Ter 1, 2). Vajon az, aki ott lebegett a vizek fölött, nem volt tevékeny? Vedd tudomásul, hogy működött már magában a világ teremtésében is, hiszen azt mondja a Próféta: Az egek az Úr szavára lettek, csillagseregüket az ő ajka lehelte (Zsolt 32, 6). Mindkét tény a Szentírás bizonyságán nyugszik: az is, hogy lebegett, az is, hogy működött. Hogy ott lebegett, azt Mózes mondja; hogy ott működött, azt Dávid bizonyítja. Halld a másik bizonyítékot is. Minden test megromlott a gonoszságtól. Nem marad éltető Lelkem az emberben örökké, mivel test (Ter 6, 3) – mondja az Úr. Ezzel Isten arra mutat rá, hogy a test tisztátalansága és a súlyosabb bűn szennye a lelki kegyelmet elfordítja tőlünk. Azért, hogy az Úristen helyrehozza, ami megromlott, vízözönt bocsátott a földre, és az igaz Noénak megparancsolta, hogy szálljon a bárkába. Noé pedig a víz apadtával először hollót bocsátott ki, majd azután galambot, ez – mint olvassuk – olajággal tért vissza a bárkába. Látod, itt szó van vízről, fáról, galambról, és kétségbe vonod, hogy mindez titokzatos előkép? A vízbe merül az ember teste, hogy megtisztuljon minden testi bűntől. Ez a víz minden gonosztettnek a temetője. A fa pedig annak a fának az előképe, amelyre az Úr Jézust szegezték fel, amikor értünk kínhalált szenvedett. A galamb azt a galambot jelzi, amelynek képében a Szentlélek szállt le, mint ahogy tanultad az Újszövetségben. A Szentlélek leheli szívedbe a békét és lelkedbe a megnyugvást.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése