Nagy reményed jutalmazott meg
Jézus a Tízváros területén lévő
Bozrában várja, hogy a nép összegyülekezzék beszédére. Messze vidékről jöttek
is vannak a tömeg között. Az emberek arról beszélgetnek egymás között, hogy
miért jöttek ide oly messziről.
– Amikor megtudtam, hogy Ő
idejött, a Jordánon túlra, elcsüggedtem. Már hazatérőben voltam Jezraelbe,
amikor tanítványok jöttek, és azt mondták nekünk, akik Kafarnaumban
várakoztunk: „Ebben az órában Ő már biztosan túl van Gerazán. Ne vesztegessétek
az időt, hanem menjetek Bozrába vagy Arbelába”. És eljöttem, ezekkel...
– Én viszont Gadarán láttam átmenni
a farizeusokat. Afelől kérdezősködtek, ott van-e már Jézus, aki ezen a vidéken
tartózkodik. Feleségem beteg. Csatlakoztam hozzájuk. Majd, tegnap, Arbelában
megtudtam, hogy előbb Bozrába ment, és ide jöttem.
– Én Gamalából jövök, e gyermek
miatt. Megrúgta egy dühös tehén. Így maradt... – és megmutatja teljesen
összezsugorodott fiát, aki karját sem tudja szabadon mozgatni.
– Én az enyémet nem tudtam
elhozni. Mageddóból jövök. Mit mondotok? Meggyógyítja nekem innen is? –
nyöszörgi egy asszony, sírástól kivörösödött arccal.
– A betegnek jelen kell lennie.
– Nem. Elég, ha van hited.
– Nem. Ha nem teszi rá kezét, a
beteg nem gyógyul meg. A tanítványok is így tesznek.
– Nagy utat tettél meg, asszony,
semmiért.
Az asszony sírni kezd, és azt
mondja:
– Ó, én nyomorult! Szinte
haldokolva hagytam otthon, azt remélve.... Nem fogja meggyógyítani, én pedig
nem vigasztalhatom meg haldoklásában...
Egy másik asszony így vigasztalja:
– Ne hidd, asszony! Én azért
jövök, hogy köszönetet mondjak neki, mert nagy csodát tett nekem anélkül, hogy
lejött volna a hegyről, amelyen beszélt.
– Mi baja volt a
fiadnak?
– Nem a fiamnak. A
férjemnek, aki megbolondult. – és ők ketten tovább beszélgetnek, halkan.
– Igaz. Az arbelai anya
is megtérten kapta vissza fiát anélkül, hogy a Mester látta volna őt – mondja
egy arbelai ember, és tovább beszélget szomszédaival....
– Utat kérünk! Utat! –
kiáltják azok, akik egy teljesen letakart hordágyat hoznak.
A tömeg kettéválik, és a
hordágy elhalad, fájdalmas terhével, hogy aztán letegyék az udvar végében,
szinte a szalmaboglya mögé. Férfi vagy nő fekszik a hordágyon? Ki tudja!
Jézus beszél az
összegyűlteknek, és beszédje végén kitárja karját, kereszt alakban, tenyerét az
ég felé fordítva, fölemelt arccal, ezüst harsonaként zengő hangjával... és néhány
percig így marad, csendben. Majd égszínkék szeme már nem az eget nézi, hanem az
emberekkel zsúfolt, tágas udvart. Az emberek megindultan sóhajtoznak, vagy a
reménykedéstől remegnek. Jézus, kezeit majdnem összezárva, előre nyújtja, és
olyan mosollyal, amely színében elváltoztatja Őt, utoljára azt kiáltja:
– Ujjongjatok, ti, akik
hisztek és reméltek! Szenvedők népe, kelj fel, és szeresd az Urat, a te
Istenedet!
Egyszerre gyógyul meg
minden beteg. Visító és mennydörgő hangok kiáltanak hozsannát a Szabadítónak.
És az udvar végéből, még magával húzva a lepedőt, ami fedte, egy asszony
választja ketté a tömeget, és rogyik az Úr lábaihoz. A tömeg most másként kiált
fel, rémületében:
– Mária, Joachim leprás
felesége! – és minden irányban menekülnek.
– Ne féljetek!
Meggyógyult. Már érintése sem okozhat nektek bajt – nyugtatja meg őket Jézus.
Majd így szól a földre borulthoz:
– Állj fel, asszony!
Nagy reményed jutalmazott meg, és szerez neked bocsánatot, noha megszegted az
óvatosságot embertestvéreiddel szemben. Térj vissza házadba, az egészségügyi
tisztálkodások után!
A fiatal és feltűnően
szép asszony sír, miközben feláll. Jézus megmutatja őt a tömegnek, amely kissé
közelebb jön, bámulja a csodát, és ámuldozva kiáltozik.
– Férje, aki imádta,
földjeinek végében épített neki menedékhelyet. Minden este odament annak
határáig, és sírva adott neki ételt...
– Jótékonysága miatt
lett beteggé, mert egy koldust ápolt, aki elhallgatta, hogy leprás.
– De hogy került ide Mária, a jó
asszony?
– Azon a hordágyon. Hogy nem
gondoltunk arra, hogy ez Joáchim két szolgája?
– Annak veszélyét is vállalták,
hogy emiatt megkövezik őket.
– Az úrnőjük! Meg tudta magát
szerettetni, és ők jobban szeretik, mint saját életüket...
Jézus int kezével, és
mindenki elhallgat:
– Ti is láthatjátok,
hogy a szeretet és a jóság csodát eredményez, és örömöt okoz. Ezért tudjatok
hát jók lenni. Menj, asszony! Senki sem fog bántani. Béke legyen veled és
házaddal!
Az asszony, a szolgáktól
követve – akik ott az udvaron felgyújtották a hordágyat – kimegy, és sokan
követik.
Jézus elbocsátja a
tömeget, miután még meghallgatott néhány embert, és visszatér a házba azokkal,
akik vele voltak.
– Micsoda szavak, Mester!
– Mennyire elváltoztál!
– Milyen hang!
– És milyen csodák!
– Láttad, amikor eliszkoltak a
farizeusok?
– Úgy mentek el – már az első
szavak után – kúszva, mint két zöld gyík.
– A bozrabelieknek és az összes
itteni falvakba valóknak ragyogó emlékük marad rólad...
– Édesanyám, te mit mondasz?
– Én megáldalak téged, Fiam. A
magam nevében és az övékében.
– Nos, akkor áldásod követni fog, míg
újra nem találkozunk.
– Miért mondod ezt, Uram? Az
asszonyok elhagynak minket?
– Igen, Simon. Holnap,
pirkadatkor, Sándor Aerába indul. Vele megyünk az Arbelába vezető útig, és
azután elhagyjuk őt.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése