2013. július 3., szerda

266. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.07.03. szerda

Az egyetemes családért

Amikor Éva majd Ádám elkövette az ősbűnt, felborították az Isten által elhatározott földi és mennyei rendet. Több jogot, nagyobb boldogságot, teljesebb részesedést akartak biztosítani maguknak, jövendő utódaiknak is, amikor a kísértő szavai nyomán beleharaptak a tiltott fa gyümölcsébe, hogy megegyék belőle az oda rejtett kincseket. A rászedés fantasztikusan ravasz volt, és az eredmény szánalmasan semmit érő. Elveszett a gyermeki kapcsolat az Istenatyával. Azóta nem minden család boldog. Azóta van a vezeklő állapot az emberiség közös javáért. Ennek lényegét Jézus Krisztus vállalta. Ő szerezte meg a megváltás kegyelmét a keresztáldozattal. Aztán segítőtársakat választott. Nekik megparancsolta, hogy áldozatát tegyék jelenvalóvá a világ végéig. Ez történik az Újszövetség áldozatában, a szentmisében a felszentelt papok keze által. A századok folyamán a katolikus Egyház a papjaitól még egy áldozatot kívánt: Jézus nagy családjáért mondjanak le a teremtéskor mindenkinek kijelölt közös útról, a saját családról. Ezt azért rendelte el az Egyház, hogy a papság segítse elő az önző emberi természettől irányított tagjait egymás nagyobb megbecsülésére és a tökéletes, önzetlen szeretet szolgálatára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése