Úrnapja után
Tizenhetedik rész
Az újjászületés kegyelem dolga. Ez az imádsággal elnyerhető mennyei ajándék pedig Jézus Krisztus érdeme: „Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből, az Emberfia, aki a mennyben van”. (Jn 3,13) Ezzel a mondattal akarta Jézus megnyugtatni Nikodémust és minden más embert, akit az Úr a kegyelemre méltat azóta is.Az Emberfia, aki az Isten Fia, de már az emberi természet felvétele után. Ő jött el Ábrahámhoz kétezer évvel korábban, akkor még örök emberi lényének elővételezésével bemutatkozni a megváltás egyik nagyon fontos oszlopának, ősapjának. Ő, a mindenható Isten, aki elfogadta Atyja tervét a bűnös emberiség megváltására, és akkor csak elővételezve mutatta meg, mit jelent: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. (Jn 1.1) „Az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”. (14) János evangélista ott volt Nikodémus látogatásakor Mestere mellett? Vajon már akkor tudta azt a csodálatos titkot, vagy ekkor ismerte fel a megváltás mélységét? Ez akkora titok, olyan mély igazság, hogy a következő évek számtalan csodája, tanítása, vitája kellett hozzá, hogy egyre tisztábban értsék, végül megértsék, mit is jelent nekünk, s az egész történelemnek: „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel”.(4-5) Saját népüket hozza fel jó példának az Úr, amikor Nikodémusnak felhívja a figyelmét egy akkor ezerkétszáz éves történésre. A zsidók büntetésből már negyven éve vándorolnak a sivatagban. Megunták a vándorlást, és fellázadtak az Úr és Mózes ellen. Ekkor az Úr tüzes harapású kígyók tömegét küldte népére és akibe belemartak, az belehalt a mérgezésbe. Talán senkinek eszébe nem jutott, hogy ősszüleink megkísértésekor egy kígyónak kellett ott lennie Éva előtt talán éppen a tiltott fán tekergőzve, mert Éva ezt vallotta a számon kérő Istennek: „A kígyó vezetett félre, azért ettem”. (Ter 3,13) Amikor a kígyó nyelvét öltögetve becsapta Évát, a szellemi létű sátán segítségére volt. Az ember nyelve is folyton feltűnik a szájüregben, ha az ember beszél. Isten talán a halált osztogató mérges kígyókkal ezt akarta népe eszébe idézni: Az ősbűn elkövetése, az emberi nép szellemi megmérgezése mellett valahogy mindig ott található a sátán. Amikor már közel voltak Kánaánhoz, az Ábrahámnak ígért örökséghez, de Edom leszármazottai, Ézsau népe, nem engedte őket a földjén átvonulni. Kerülő utakon haladva újra lázadtak Isten és Mózes ellen. A szenvedők Mózeshez futottak és megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk. Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad! Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt”. (Szám 21,7-9) Mondhatjuk: Újjászülettek. Jézus, aki a mennyben is él és uralkodik, emberi alakot öltve leszállt a földre. Az előjelek segítségével meg lehet és meg is kell értenünk: „Senki sem ment föl az égbe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van. Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is. hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azét küldte el Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek tettei. Aki azonban az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe”. (Jn 3,13-21)
Tizenhetedik rész
Az újjászületés kegyelem dolga. Ez az imádsággal elnyerhető mennyei ajándék pedig Jézus Krisztus érdeme: „Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből, az Emberfia, aki a mennyben van”. (Jn 3,13) Ezzel a mondattal akarta Jézus megnyugtatni Nikodémust és minden más embert, akit az Úr a kegyelemre méltat azóta is.Az Emberfia, aki az Isten Fia, de már az emberi természet felvétele után. Ő jött el Ábrahámhoz kétezer évvel korábban, akkor még örök emberi lényének elővételezésével bemutatkozni a megváltás egyik nagyon fontos oszlopának, ősapjának. Ő, a mindenható Isten, aki elfogadta Atyja tervét a bűnös emberiség megváltására, és akkor csak elővételezve mutatta meg, mit jelent: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. (Jn 1.1) „Az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”. (14) János evangélista ott volt Nikodémus látogatásakor Mestere mellett? Vajon már akkor tudta azt a csodálatos titkot, vagy ekkor ismerte fel a megváltás mélységét? Ez akkora titok, olyan mély igazság, hogy a következő évek számtalan csodája, tanítása, vitája kellett hozzá, hogy egyre tisztábban értsék, végül megértsék, mit is jelent nekünk, s az egész történelemnek: „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel”.(4-5) Saját népüket hozza fel jó példának az Úr, amikor Nikodémusnak felhívja a figyelmét egy akkor ezerkétszáz éves történésre. A zsidók büntetésből már negyven éve vándorolnak a sivatagban. Megunták a vándorlást, és fellázadtak az Úr és Mózes ellen. Ekkor az Úr tüzes harapású kígyók tömegét küldte népére és akibe belemartak, az belehalt a mérgezésbe. Talán senkinek eszébe nem jutott, hogy ősszüleink megkísértésekor egy kígyónak kellett ott lennie Éva előtt talán éppen a tiltott fán tekergőzve, mert Éva ezt vallotta a számon kérő Istennek: „A kígyó vezetett félre, azért ettem”. (Ter 3,13) Amikor a kígyó nyelvét öltögetve becsapta Évát, a szellemi létű sátán segítségére volt. Az ember nyelve is folyton feltűnik a szájüregben, ha az ember beszél. Isten talán a halált osztogató mérges kígyókkal ezt akarta népe eszébe idézni: Az ősbűn elkövetése, az emberi nép szellemi megmérgezése mellett valahogy mindig ott található a sátán. Amikor már közel voltak Kánaánhoz, az Ábrahámnak ígért örökséghez, de Edom leszármazottai, Ézsau népe, nem engedte őket a földjén átvonulni. Kerülő utakon haladva újra lázadtak Isten és Mózes ellen. A szenvedők Mózeshez futottak és megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk. Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad! Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt”. (Szám 21,7-9) Mondhatjuk: Újjászülettek. Jézus, aki a mennyben is él és uralkodik, emberi alakot öltve leszállt a földre. Az előjelek segítségével meg lehet és meg is kell értenünk: „Senki sem ment föl az égbe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van. Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is. hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azét küldte el Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek tettei. Aki azonban az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe”. (Jn 3,13-21)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése