2012. november 8., csütörtök

29. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.11.08. csütörtök

Istent a földi életben a hit által ismerem meg


A dogmatika helye a teológiában

A teológia két szónak, a Theosz-nak (=Isten) és a logosznak (=beszéd) összetételéből származó szakkifejezés, eredeti jelentése tehát az Istenről szóló beszéd. Istenről azonban különböző formákban és különféle szempontok figyelembevételével lehet beszélni. A dogmatika rendszerező formában és az Egyház hit-értelmezésének szellemében ismertet Istenről szóló, beszédeket'', kijelentéseket, igazságokat. Elsősorban olyanokat, amelyeket az egyházi közösség hivatalos képviselője, az egyházi tanítóhivatal terjeszt elő, mint magától Istentől hallott, hittel átvett, a Szentlélek irányításával értelmezett és századok során mindig újra értelmezett igazságokat. Másodsorban a hittudósoknak ezekből az igazságokból levont következtetéseit. A dogmatika kinyilatkoztatott elméleti igazságok tudománya .Ebben különbözik a teológia olyan tudományágaitól, amelyek, kinyilatkoztatott gyakorlati igazságokkal foglalkoznak, mint például a morális vagy erkölcs-tudomány még inkább különbözik azoktól a teológiai szaktudományoktól, amelyek a kinyilatkoztatást nem az Egyház tradicionális hit-értelmezése alapján, hanem más szempontok szerint tárgyalják, bár nem hagyhatják és nem hagyják figyelmen kívül a tradicionális hit-értelmezést (DS 3831) Ezek közé tartozik a dogmatika legjelentősebb segédtudománya (DS 3886; DR 24) a szentírástudomány.Az isteni kinyilatkoztatás az egyes embernek és az egész emberiségnek üdvözítésére, a boldogító isteni életben való részesítésére irányul.Ezért már az apostoli igehirdetés a kérügma szellemében ment végbe; az isteni örömhírt(evangéliumot) olyan személyhez szóló felszólítás formájában közvetítette, mint a győztes hadvezér ünneplését előkészítő vagy császár rendeleteit hirdető kérüx-ök az ókorban. Az apostoli kornak ezt a módszerét veszi át a mai dogmatika, amikor céljának nem tudásszomjunk kielégítését tekinti, hanem hitünk elmélyítését annak bemutatását: hogyan keressük emberi problémáink megoldását a kinyilatkoztatás fényénél? hogyan alkalmazzuk az örök igazságokat az élet változó helyzeteire? és hogyan közvetíthetjük mindezeket az Istentől ránk bízottaknak?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése