Húsvét szerdája

Húsvét szerdája

Luccai Szent Zita ferences szerzetes emléknapja

Húsvét nyolcadának negyedik napja

Gyertek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba

A világ kezdetétől nektek készített országot.

Alleluja!

Könyörögjünk!

Istenünk, te évről-évre megörvendeztetsz minket Urunk feltámadásának ünnepével. Add jóságosan, hogy földi ünneplésünk, segítsen el az örök boldogságra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„O stulti, et tardi corde ad credendum in omnibus quæ locuti sunt prophetæ!”

(Lukács 24, 25bc.)

„Ó ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek!” Szúrja le a mi Urunk, Jézus Krisztus az emmauszi úton haladó két egykori tanítványát, akik nem ismerték fel benne az egykori názáreti Mestert. A mai evangéliumi szakasz szerzője Lukács evangélista, és ez a jelenet, amelyet ma hallottunk egyedül csak nála szerepel. A történetben főszerepet játszó két tanítvány nyilvánvalóan nem az apostolok közül való, hiszen azok mind a tizenegyen Jeruzsálemben maradtak, ahogyan Jézus Krisztus meghagyta nekik. Az azonban bizonyos, hogy a tágabb értelemben vett tanítványok közé tartóztak, hiszen jól ismerték az apostolokat, és az utolsó vacsora jelenetét is. Húsvét vasárnapja van és ők akkor hagyták el Jeruzsálemet, amikor az asszonyok már felfedezték az üresen tátongó sírt, és elvitték nekik a hírt az angyaloktól és magától a Feltámadottól. Az emmauszi út igen elhíresült út lett a keresztény világban, igaz, hogy hitelt érdemlően ma sem tudjuk pontosan, hogy hol is feküdt ez az út, de a legtöbben úgy vélik, hogy a tengerpart felé vivő út a Joppéiről lehet szó az evangéliumban. Feltűnő a jelenetben az is, hogy a feltámadt Jézus Krisztus már nem csak a szeretet tanítványoknak, már nem csak a legelső tanítványoknak az apostoloknak jelenik meg, hanem kitágítva a kört, szinte már az egész Egyházat tartja szem előtt. Nyilvánvalóan igyekszik minél gyorsabban, és minél szélesebb kőrben bebizonyítani Feltámadásának hitelességét mielőtt még a gyenge alapokon álló Egyház darabjaira hullana széjjel, és a nyáj széjjelszóródna a szélrózsa minden irányában. Az apostolok testülete, ahogy még életében meg is hagyta nekik ott maradnak Jeruzsálemben és tizenegyeknek nevezik magukat Júdás árulás és halála után. Az emmauszba tartó két tanítvány nem apostol, hanem a második kőrbe tartozókról lehet szók, akik már csalódottságukban talán éppen hazafelé tartanak, feladva minden reményt, amelyet három év alatt szövögettek. Jézus Krisztus nem véletlenül csatlakozik hozzájuk, hiszen pontosan tudja, látja és érzi, hogy az emmauszi tanítványokból van a legtöbb a korai egyházban, és az igazság az, hogy még a mai kétezer évvel később fennálló Egyházban is. Tudja, hogy vissza kell őket zökkentenie, abból a lelki traumából, amely a halálával érte őket, hiszen minden bizonnyal sokkal kevesebbet tudnak feltámadásáról, mint az apostolok. Ezért csatlakozik az emmauszi úton ezekhez a tanítványokhoz, ezért tartja fontosnak, hogy számukra is feltárja a hit útját. Azt is megfigyelhetjük Testvéreim, hogy Jézus Krisztus nem azzal kezdi, hogy eléjük áll, hogy felismerteti velük magát, hanem az ószövetségi jövendölések értelmezésével. Fontos támpontot add ezzel nekünk annak elsajátítására, hogy miként kell az emmauszi úton tévelygő testvéreinket, vagy a hit felé bizonytalanul közeledőket, tanítással, logikailag elvezetni oda, hogy a végén maguktól jöjjenek rá, maguktól ismerjék fel a Feltámadott Jézus Krisztust. A hitet, a keresztény katolikus hitvilágot nem lehet úgy megérteni, hogy kiragadunk abból bizonyos eseményeket, hanem csak úgy juthatunk el a felismerés útjára, ha Jézus Krisztus élete, szenvedése, kereszthalála és feltámadása nem különálló eseményként kerül tudatunkba, hanem az egész üdvtörténet egy-egy állomásaként, amely egyikből a másikba fonódik. Isten azt valósítja meg, amit már az ószövetség kezdetén megígért az ember számára, és az egész emberiséget együtt vezeti el az üdvösségre, nem külön-külön fajonként, népenként, törzsenként, vagy családokként. Azok a hívő emberek, akik így látják a feltámadás titkát, azok a megjelenéseket nem tartják képzelgésnek, fantazmagóriának, vagy fantasynak, hanem hittel elfogadják azt is, hogy a feltámadt Jézus Krisztus közöttünk van a kenyértörésben. Krisztusban szeretett Testvéreim biztosan mindannyian jártatok már úgy, hogy idegen csatlakozott hozzátok, hogy idegen elegyedett beszélgetésbe veletek az utcán, a buszon, vagy egy hivatalban várakozva. A beszélgetés elején mindig csak egy idegent látunk ilyenkor, ahogy a két tanítvány is idegent látott az úton mellettük lépdelő alakban. Olyannyira, hogy szinte még ki is oktatják tudatlansága miatt. Aztán a társalgásban fordul a kocka és csodálkozva, lelkesülten kezdik el hallgatni az ismeretlen útitárs szavait, de még ekkor sem ismerik fel benne azt a názáreti Jézust, akinek a tanítványai voltak. Az ő számukra az esti vacsoránál a kenyértörés hozza meg a fordulatot. Az utolsóvacsorán alapított Eucharisztia ünnepe ekkor ugyan még nagyon friss, de láthatóan sarok kövévé vált a fiatal Egyház rendjében. Annyira sajátos, annyira egyedi ez a cselekedett Jézus Krisztus részéről, hogy így már nem lehet nem felismerni abban jelenlétét. Testvéreim ebben a megközelítésben gondoljátok végig mindig napjaitokat, életeteket, és ébredjetek rá arra, hogy mennyi, de mennyi alkalmat elszalasztotok a Jézus Krisztussal való találkozásban, amikor nem járultok rendszeresen szentáldozáshoz. A vele való mindennapi, vagy lehetőség szerinti hetente többszöri találkozás eredménye mindig az, hogy tovább és tovább erősödünk a hitben, és mindig jobban és jobban fog lángolni a lelkünk, amikor csak a találkozást tervezzük vele. A történetben szereplő tanítványok és jó magunk is, amikor az igeliturgiában meghallgatjuk tanítását megnyitja értelmünket, és amikor az oltár előtt a kenyértörésben vele egyesülünk, akkor mindig felnyitja a szemünket is. Ez a két dolog a keresztény katolikus hívek számára a legfontosabb útravaló, amelyet a szentmisében nyerhetünk el. És ugyanúgy, ahogy a két tanítvány is, velünk is ugyanazok az események történnek meg. A találkozás és a felismerés élménye rögtön arra indít, arra késztet bennünket, hogy megosszuk a többiekkel, embertársainkkal is az örömhírt: Jézus Krisztus nem halt meg. A sír üres, ne keressük az élőt a holtak között! Feltámadt! Valóban feltámadt, újra él és találkozhatunk vele az eucharisztiában akár mindennap. Ennél csodálatosabb dolog nem is történhet velünk, amikor a hétköznapok csalódásai, kiábrándítanak bennünket életünkből. Akkor mindig legalább vasárnap az ünnepi szentmisében találkozhatunk vele, felismerhetjük a feltámadt Urat a kenyértörésben, és amikor hazaindulunk lángolni fog a lelkünk. És elvisszük ezt az örömhírt minden családtagunk, minden barátunk, minden ismerősünk számára, mert ők is látni fogják, hogy a mi lelkünk mindig jobban lángol, mint azoké, akik a vasárnapot munkával, henyéléssel, kifogások keresésével töltik. Testvéreim Jézus Krisztus kínszenvedése és kereszthalála megtörte az eredendő bűn erejét, föltámadásából elnyerhetjük a teljes megtisztulást. Akik meg lettek keresztelve, már új teremtmények, és cselekedeteiken mutatkozik meg, hogy nem e világ vonzása és törvénye alatt élnek. A tökéletes szeretet, amely a felebaráti szeretet gyakorlásában mutatkozik meg, gyógyszere a világnak és az üdvösség forrása. A megkeresztelt ember a tettei alapján lesz alkalmas arra, hogy betöltse keresztény hivatását, és ez adja meg a jogot az élet föltámadására. Az ilyen ember nem lesz többé csalódott Emmauszi tanítvány, akit a mi Urunk, Jézus Krisztusnak meg kell fednie találkozáskor szavaival: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek!”

Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, hogy szent Fiad testének és vérének áldott vétele tisztítson meg minket a régi ember minden bűnétől, és változtasson új teremtménnyé. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!