2011. április 29., péntek

Húsvét péntekje


Húsvét péntekje


Sienai Szent Katalin vértanú egyházdoktor emléknapja


Húsvét nyolcadának hatodik napja


Kivezette Isten az ő népét a szolgaságból,

Ellenségeiket pedig elborította a tenger,

Alleluja!


Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, te húsvét szent titkában a kiengesztelődés szövetségét kötötted meg az emberekkel. Add, hogy, amit ünneplő lélekkel vallunk, életünkkel valóra is váltsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Vado piscari.”

(János 21, 3b.)

„Elmegyek halászni.” Jelenti ki egy alkalommal Szent Péter apostol tanítványtársainak, mikor már kissé beleunt a Jeruzsálemben való várakozásban. Több napja már, hogy hiába várták a Feltámadott ismét nem jelent meg nekik, pedig hát azt mondta előzőleg, hogy maradjanak együtt, ne széledjenek széjjel, de egyben azt is mondta, hogy menjetek Galileába, mert ott majd találkozni fogtok velem. Érdekes, hogy Lukács evangélistánál a csodálatos halfogás története az 5. fejezetben található, amikor is az apostolok meghívását adják közre nekünk. Ezzel szemben Szent János apostol, a kedvenc tanítvány a Feltámadott Jézus Krisztus csodájaként meséli el nekünk, amelynek minden bizonnyal ő maga is tanúja kellett, hogy legyen. Így a feltámadás után már sokkal másabb, sokkal gazdagabb értelme van ennek a csodának, mint a kezdeteknél. A bizonytalanság, a tanácstalanság még nagy az apostolok szívében annak ellenére, hogy már tudják, hogy már hiszik a Feltámadást. Heten el is mennek a Tibériás tó partjára, hogy visszatérjenek eredeti szakmájukhoz és már végre valami hasznos dolgot is tehessenek, ne csak várakozzanak. Az apostolok megkapták ekkor már a végleges és határozott küldetést, de tudniuk kell, hogy az eredményt nem a maguk erejének köszönhetik, hanem Jézus Krisztus segítségének. Látszódik is, hiszen hiába tudják mit kell tenniük, de azt már nem tudják, hogy hogyan is fogjanak ahhoz hozzá. Ennek kiváló példázata, hogy egész éjjel a vízen vannak, de ennek ellenére nem fognak semmit, pedig a régi szakmájukat nem felejtették el. Csak, hogy Krisztusban szeretett Testvéreim, látnunk kell ebből a példázatból, hogy hiába van meg a lelkesedés, hiába van meg a megfelelő szakképesítés, ha Istent nem hívjuk segítségül a mindennapi életünkben, a mindennapi munkákhoz, akkor tevékenységünkön nem lesz áldás, és hiába tesszük a dolgunkat, néha látszólag eredménnyel, egy idő után minden összeomlik darabjaira. Ilyen az életünk is, hiába tesszük, amit mások, ha Isten nincs velünk, akkor semmi sem fog összejönni, semmi sem fog sikerülni. Nagyon sokan pontosan így élnek, ahogy a mai evangéliumi szakaszban szereplő apostolok is. Dolgoznak, erőlködnek, erőn felül teljesítenek, de az eredmény, a kiegyensúlyozott nyugodt éledt, az öröm a munkánkban elmarad. Pedig a názáreti Mester bennünket is ugyanúgy figyel távolról, a partról, mint a tanítványait. Látja, hogyan erőlködünk, hogyan szenvedünk a sikertelenségben, hiszen még mennyien dolgoztak húsvét napján is, pedig a régi öregjeink azért a munkatilalmi napokat betartották. Aztán csodálkoznak az emberek, hogy nem jön az eső, ha pedig jön, akkor özönvízszerűen és vagy kiszárad minden, vagy kiönt mindent. Látja Jézus Krisztus az apostolokat is, ahogy a sikertelenség ellenére újra és újra kivetik a hálójukat, de fogás nem lesz benne. Ő látja fáradozásaikat, hiszen Péter apostol már egészen neki is van vetkőzve a munkának, és tudja, hogy mindig rossz oldalra vetik ki a hálójukat ezért nem fognak semmit. A keresztény katolikus Egyház mindig bízik abban, hogy a történelem, zajló eseményei között megtalálja az igehirdetés eredményes módját. Ma sajnos kicsit olyannak tűnik az Egyház, mint a hét tanítvány esetében, valami módon sehogy sem sikerül új híveket szerezni, és még a régiek is egyre inkább elszélednek, ahogy nagypéntek után a tanítványok. Azt hiszen időszerű újra átgondolni az Egyházunk szerepét és módszereit, mert nem az isteni gondoskodás szűnt meg benne, hanem valahogyan mi nem jó oldalra dobjuk ki újra és újra a hálónkat, mert csak az üres hálót húzogatjuk eredménytelenül. Elképzelhető, hogy egy kicsit mi is olyanok vagyunk, mint az apostolok, hisszük a Feltámadást, de nem tudjuk, hogy mit is kezdjünk ezzel a hitünkkel. Jézus Krisztus pedig ott áll a parton látjuk is az alakját, érezzük is, hogy van ott valaki, de még sem vagyunk képesek felismerni azonnal csak újra akkor, amikor segít nekünk, amikor ismét csodát tesz számunkra. A csoda ebben az esetben is olyan jel számunkra, amely segít a feltámadt Jézus Krisztus valódi megismerésében. A találkozás során az apostolok egy, a jövőben az igehirdetés szempontjából nagyon fontos dolgot is megtanulnak. Úgy vélem, hogy ez az a dolog, amelyet ismét meg kell tanulnunk nekünk is, és az egész Egyháznak is, mert ugyan egyszer régen már tudtuk ezeket a dolgokat, de időközben valahogy még el sikkadt ez a tudás, mert úgy jártunk vele, mint a jól elrejtett kinccsel mi magunk sem találjuk a rejtekhelyét. Egész éjszaka az apostoloknak, nekünk olyan, mint az egész életünk, amikor Jézus Krisztus nincs velünk, halásznak, mi pedig élünk, de munkájuk eredménytelen, ahogyan a mi életünk is reménytelen, ők egyetlen halat sem fognak, mi pedig elveszítjük híveinket Egyházközségeinkből. Amikor aztán reggel megérkezik Jézus Krisztus a partra, meggyújtja a tűzet, és megmondja, hogy mit is, hogyan is kell tenni, ők teljesítik a kérését, így nekünk is teljesítenünk kell, minden tanítását, s azonnal eredményes lesz fáradozásunk. Ha biztosak vagyunk abban, hogy ki áll a parton a tűz mellett, akkor nem kell Péter apostol módjára vízbe vetni magunkat, mert távolság, amely elválaszt bennünket tőle időben és térben megszűnik, úgyis együtt leszünk a tűz mellett, amikor sül hal, amikor megtöri a kenyeret, odanyújtja kezünk be a kupát, mert ez mind a mi Urunk, Jézus Krisztus gondoskodásának eltéveszthetetlen jele. Hat esztendeje Testvéreim annak, hogy az akkor újonnan megválasztott XVI. Benedek pápa beiktatásakor hallottuk a mai evangélium szavait a csodálatos halfogásról. Sem neki, sem a Világ Egyháznak nem volt könnyű egy olyan pápa után, mint II. János Pál egy másikat választani annak reményében, hogy legalább olyat tudunk választani. Az azóta eltelt hat év bebizonyította, hogy Isten gondviselő ereje mindig képes felülmúlni az emberek okoskodásait. Jelenlegi Szentatyánk bizonyította, hogy méltó utóda a két nap múlva boldoggá avatandó pápának. A feltámadt Jézus Krisztus megjelenik tanítványainak a Galilei-tó partján, ahol annak idején meghívta őket, hogy emberhalászok legyenek, de megjelenik ő mindenkinek, aki az ő Egyházában vele él és dolgozik, ha vele együtt halászunk. A szorongásnak és a csüg­gedésnek csak az vethet véget Testvéreim, aki már szilárdan áll. "Nem a sötétség áll a par­ton, hanem az Úr, aki a világosság, az igazság, az élet és a békesség. Te pedig minden napoddal és életed egész tartamával ehhez az órához közelítesz, mert számodra is igaz: 'Amikor pedig már reggel lett, Jézus állt a parton.' Veled is előfordulhat az, ami a tanítványokkal: 'nem tudták, hogy Jézus az'. A könnyek vakká tehetik szemünket. E világ fájdalmai és szenvedései elhomályosíthatják, elfátyolozhatják lelkünket. Ennek ellenére igaz marad: Jézus áll a parton. Egy­szer pedig valamennyien átéljük majd azt, amiről e csodálatos elbeszélésben hallottunk. Mi is elérjük a partot. Jézus mellé jutunk, és akkor életünkben minden jóra fordul. Ne vonakodjunk hát csatlakozni Péter apostolhoz, amikor a tétlenséget megunva cselekvésre szánja el magát, és felszólítja apostoltársait is a munkára. Ezt kell nekünk is végre tenni, fel kell szólítani családtagjainkat, rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket, szomszédjainkat, mindenkit, akit csak lehet bármilyen módszerrel, hogy tegyék, amit tenni kell: „Elmegyek halászni.”

Imádkozzunk:

Istenünk, valósíts meg bennünk is olyan változást, ami a húsvéti adományainkban végbemegy, hogy a földi szenvedélyek helyett a mennyország vágya töltsön el minket. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése