2011. április 28., csütörtök

Húsvét csütörtökje


Húsvét csütörtökje


Chanel Szent Péter vértanú áldozópap emlékezete


Húsvét nyolcadának ötödik napja


Egy szívvel-lélekkel áldották oltalmazó kezedet,

Urunk, mert a bölcsesség megnyitotta a némák száját,

És ékesszólóvá tette a gyermekek nyelvét,

Alleluja!


Könyörögjünk!

Istenünk, te neved megvallásában egyesíted a sok különböző nemzetet. Add, hogy egyek legyünk a hitben és a keresztény életben, akik újjászülettünk a keresztség vizében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quid turbati estis, et cogitationes ascendunt in corda vestra?”

(Lukács 24, 38b.)

„Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben?” Szegezi neki a kérdést a mi Urunk, Jézus Krisztus a tizenegynek Jeruzsálemben, és még azoknak a tanítványoknak, akik jelen voltak, amikor ő az emmauszi útról visszatérve megjelent apostolainak. A tegnapi lukácsi evangéliumi szakaszban hallhattuk, hogyan ismerte fel a két tanítvány a kenyértörésben a názáreti Mestert. A felismerés örömében azonnal visszaindultak Jeruzsálembe, hogy megvigyék az örömhírt az apostolok testületének. Jézus Krisztus nem is kapkodja el a visszatérést Emmauszból Jeruzsálembe, hagyja, hogy a két tanítvány előbb érjen oda, és hírül adhassa azoknak, amit az este folyamán megtapasztaltak. A tanúságok, a jelek egyre szaporodnak, mégis a négy fal között bezárkózva várakozó apostolok bár közel álltak Mesterükhöz még is hitetlenül hallgatják a beérkező híreket, előbb az asszonyoktól, aztán Pétertől és Jánostól, majd a másik két tanítványtól. A tegnapi evangéliumi szakasz folytatásaként ma az itt leírt megjelenésről az a benyomásunk, hogy Lukács evangélista összefoglalta benne mindazt, amit az apostolok a többszöri megjelenésnél a feltámadt Jézus Krisztusról megtapasztaltak. Az apostolok nyilván már kizökkentek a nagypéntek letargiájából, mégis csüggedten, magukba roskadva ülnek az utolsó vacsora termében és sorra hallgatják azoknak a beszámolóit, akik már találkoztak a Feltámadottal. Előzetesen úgy-e az üres sírnál néhány asszonnyal, Mária Magdolnával, majd az Emmausz felé tartó két tanítványtól és magától Pétertől és Jánostól is hallják a feltámadás örömhírét, de mégis azért fásultak, mert éppen nekik, mint az általa létrehozott legmagasabb testületnek még ez ideig nem jelent meg a názáreti Mester, amikor szerintük éppen nekik kellett volna elsőként megjelennie. Aztán amikor végre vasárnap este megjelenik ennek a már lényegesen nagyobb csoportnak, az apostolok közösségének, akikkel ebben az időben még más tanítványok is együtt voltak, akkor szellemnek nézik és örömujjongás helyett félelem és kétely támad a szívükben. Nyilvánvalóan lerí arcukról, amit éreznek, mert Jézus Krisztus azonnal megdorgálja érte őket.: „miért támad kétely a szívetekben?” A teremben sokan vannak tehát nem lehet szó egyéni képzelődésről, káprázatról, amelyet az is bizonyít, hogy megmutatja nekik sebeit a kezén és a lábán, megtapintatja velük húsát és csontját, hogy ezzel is érzékeltesse, hogy nem egy lidércről, nem egy szellemről van szó, hanem a valóban Feltámadt Jézus Krisztusról. De még ez sem elég a csüggedt tanítványoknak, mert nem képesek még ekkor sem felocsúdni kábultságukból, hanem még eszik is velük párfalatot a szemük láttára, amire aztán egy szellem semmiképpen sem lehet képes. Ezekkel a jelekkel, ezekkel a tényekkel kell meggyőznie őket feltámadásának valóságáról, ami azt jelentette, hogy ő ugyanaz a személy, de már nem tartózik az ő világukhoz, már az örökkévalóságnak azt az életét éli, amelyben majd egykor minden őt követőnek részesedése lehet. A rendkívül nehezen kibontakozó hit miután azért csak lángra kap az apostolok lelkében, megkapják a küldetést. Az is igen érdekes Testvéreim, hogy az evangélisták mennyire különböző módon értelmezték és sorolták be ezt fontossági sorrend szerint. Míg Máté és Márk elsősorban az igehirdetést hangoztatják elsődlegesen fontosnak, addig itt Szent Lukácsnál éppen azt olvashatjuk, hogy megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jézus Krisztus nevében. Lukács evangélista nem véletlen, hogy ebben a pogányok megtérítését tartotta legfontosabb küldetésnek, azért fejezte ki az örömhírt ebben a formában. Lukács már itt ekkor szakít azzal a hagyománnyal és ószövetségi szabállyal, hogy csak az lehet Jézus Krisztus követője, aki maga is körülmetélkedik. Ő már itt úgy véli, hogy a zsidóság elvesztette ekkor minden előjogát a kiválasztottságra, helyükbe elsődlegességet a pogányok nyertek. Azon pedig már végképpen nem csodálkozhatunk, hogy akadtak a teremben olyanok, akik még ekkor is hitetlenek maradtak, hiszen, azóta, a nap óta közel két ezer év telt el és még ma sem képes mindenki hinni a feltámadott Isteni kinyilatkoztatásainak. A hitre való eljutás nem egyszerű feladat, nem olyan út, amelyre könnyen rálép az ember és már csak mennie kell rajta egyik lépés a másik után. Nem! Krisztusban szeretett Testvéreim, a hitre való eljutást csak fokozatosan lehet elérni, csak fokozatosan ismerhetjük fel a tanítványok példájára a Feltámadt Jézus Krisztust. Mint az ószövetségi Húsvét, úgy az újszövetségi Húsvét is egy hétig tart és egy nyolcadot alkot. Ez oly kiváltságolt nyolcad, hogy alatta más ünnepet ünnepelni nem szabad és ezenkívül a két első napja önmagában is első osztályú ünnep. A keresztény ókorban az egész héten át munkaszünet (sabbat) volt. Sokan innen származtatják az egyházi nyelvszokás szerint a hétköznapoknak feria = ünnepnap elnevezését. Ezen első héten, a többi keresztény hét mintáján, valóban minden nap ünnepnap volt. Később csütörtöktől kezdve csak a legszükségesebb üzletek voltak megengedve. Ma már a hétfő is csak egyes vidékeken ünnep, munkaszünettel. – A hét minden napjának saját miséje van. Ezeknek szövegei többnyire a szent keresztség kegyelmeiről emlékeznek meg, azonban az evangélium a feltámadás különböző jelenségeit mondja el. Minden nap stációs-nap. A nyolcad ünnepi fényét az új keresztények emelték, kik minden nap fehér keresztelőruhájukban vettek részt az istentiszteleten. És először a keresztelési nyolcad ünnepéből kieső vasárnapon, Fehér vasárnapon jelentek csak meg a régi mindennapi ruhájukban. Ma már sajnos ezeknek a szokásoknak a nyomai sem felellhetőek csak a könyvekben, minden ilyet elsepert a rohanó világ diktálta felületesség, nagyvonalúság. A kis engedményekből, az arasznyi lazaságból, az évtizedek, az évszázadok ideje alatt egy kiüresedett, ellaposodott, néha már unalmas, egy síkú liturgia maradt ránk. Jó lenne csak egy kicsit, csak egy keveset, csak egy arasznyit most visszafelé forgatni az idő kerekén és újra üdvözölni a régi, szép hagyományokat. Úgy üdvözölni, ahogy a názareti Mester is tette: „Béke veletek!” Ez az első szó a tanítványai között megjelenő feltámadott Üdvözítő ajkán. „A béke Isten ajándéka, a Teremtő által az emberi társadalomba oltott rend gyümölcse, a béke az igazságban gyökerezik” – olvashattuk XVI. Benedek pápa idei béke világnapi üzenetében. Feltehetjük a kérdést mai világunkban, a mai embereknek: Hol találjuk meg Jézus Krisztus békéjét? – ahogy ezt a kérdést is teszi fel egy lelki író. Jézus Krisztus keresztjében, ha hittel elfogadjuk azt – adja meg a választ. A feltámadásba vetett hittel elfogadott életkeresztjeinkben – szenvedés, betegség, áldozat – Jézus Krisztus keresztjét öltjük magunkra, melyből béke és élet fakad. Az apostolok küldetést is kapnak, az Üdvözítőtől: menjenek az egész világra, hirdessék a megtérést és a bűnbocsánatot. De még el sem kell mennünk sehová, hiszen leginkább minden családnak a saját otthonában kellene elkezdenie ezt evangelizációt. Hogy amikor legyen az hétköznap, vagy ünnep és a család minden tagja egyben van egy szobában, akkor az oda belépő Jézus Krisztust nehogy szellemnek nézzük, nehogy azokkal a szavakkal illessen bennünket is, mint akkor azon a húsvéti vasárnapon az apostolait: „Miért ijedtek meg, és miért támad kétely a szívetekben?”


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, hallgasd meg könyörgésünket, hogy az Újszövetség megváltó áldozata adjon segítséget jelen életünkben, és szerezze meg nekünk az örök boldogságot. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése