2010. november 7., vasárnap

2010. november 7. vasárnap



Évközi 32. vasárnap ünnepe


Imádságom jusson színed elé, Uram,
hajlítsd füledet kérésemre!


Már csupán három hét és véget ér a 2010. évi egyházi év és ismét, a mi Urunk Jézus Krisztus születésére fogunk advent idején készülni. Addig azonban a Mindenszentek ünnepétől Szent András apostol ünnepéig még az elmúlásra, a halálra, a halálutáni életről, a feltámadásról fogunk elmélkedve készülni. A halál és a halhatatlanság fogalma mindig együtt jár gondolkodásunkban, az első, csak a másodikkal nyer értelmet, míg a másodikat csak az elsőn át érhetjük el.

Ki ne emlékezne közülünk Testvéreim gyermekkorából olyan mesére, amelyben vagy a halhatatlanság szerét kereső szegénylegény tűnik fel, vagy a halhatatlanságra vágyó királyfiról szól. Ebből is láthatjuk, hogy mind a szegények, mind a gazdagok egész életükben ugyan azzal a lelki konfliktussal kell megküzdeniük kivétel nélkül. Az ilyen történetekben számos próbatételt kell kiállnia a főhősnek, meg kell ismernie és a maga szolgálatába kell állítania a természet titokzatos erőit, s útja során soha nem feledkezhet meg nagy céljáról, a halhatatlanság titkának megfejtéséről és megszerzéséről. A nem hívők nem tudják, nem tudnak magyarázatot találni arra, hogy honnét van az emberben a halhatatlanság utáni vágy, a hívők viszont úgy gondolják, hogy az örökkévaló Isten ültette belénk az örök élet utáni vágyat, amelyet egykor az első emberpár birtokolt, de a tudás utáni vágyával el is tékozolt. A hívő ember nem azt akarja, hogy földi élete tartson örökké, hanem bízik abban, hogy halálát és feltámadását követően örökké élhet majd Isten közelében. A feltámadásban való hit természetesen jóval több, mint megoldás, magyarázat arra, hogy milyen értelemben lehetünk halhatatlanok. Jézus Krisztus feltámadása nyújtja nekünk a reményt, mutatja meg nekünk az utat, melyen eljuthatunk földi életünk végén a megdicsőült halálon át a megérdemelt feltámadásba, mert a halál csak kapu, de kikerülhetetlen számunkra a visszatérésre az örök életbe.

A feltámadásban való hit sok ember számára mégis igen komoly próbatétel. A halál könyörtelen és félelmetes tényével szembesülve könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következhet semmi. Valójában nem is tudunk semmit tenni ez ellen a magunk erejéből, hogy ez rendszer ne így működjön. Isten azonban igen! Ő, aki életet ad minden megszületett embernek, képes arra is, hogy új életet adjon az embernek a halál után. A semmiből születünk és a semmibe hullunk vissza, egyszerre csak leszünk, aztán a következő pillanatban már nem is vagyunk. Isten új életet adott Fiának, Jézus Krisztusnak, aki húsvétvasárnap hajnalra feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket a halálból az örök életre. A feltámadást követően pedig találkozhatunk az örök, és véget nem érő szeretettel.

A mai evangéliumban azokról olvastunk, akik nem hittek a feltámadásban, mert ilyen mindig voltak és mindig is lesznek az ember sok ezer éves történelmében. A Jézus Krisztus korában a kiválasztott nép, a zsidó nép között az ilyeneket a szadduceusoknak nevezett vallási csoport tagjai arra hivatkozva nem fogadták el a feltámadás tanát, hogy arról nincsen szó a mózesi törvénykönyvekben. Saját álláspontjuk igazolása érdekében szállnak vitába Jézus Krisztussal remélve, hogy azt ezzel zavarba hozhatják. Jézus Krisztus ennek ellenére, hogy érzi, hogy csapdába akarják csalni, ennek ellenére felel a vitát kezdeményezőknek, s válaszában Istent az élő Istennek nevezi. A Szentírás tanítása szerint Isten ad életet minden teremtménynek, így az embernek is. A mai ember, a tudomány nevében ugyan igyekszik ezt a tényt elbitorolni Istentől, de sikertelenül, ha bár növényeknek, állatoknak már tudnak mesterségesen életet adni, vagy akár köveket növeszteni is, de a bonyolult emberi élettel nem boldogul, anyagi megnyilvánulást már majdnem tud alkotni, de lelket abba bele tenni képtelen lesz. Istent felül überelni még így sem tudja, mert Isten a mi anyagi életünknél sokkal többet, sokkal nagyobbat akar adni nekünk, vissza adni, amit egykor a paradicsomban elherdáltunk Ádám és Éva által: az örök életet a feltámadás által. Ha életünket neki ajánljuk fel, akkor halálunk után is vele fogunk élni.

"Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él" - zárja le a feltámadással kapcsolatos kérdéskört Jézus. A kijelentés azt a gondolatot indítja el bennünk, hogy Isten azoké, akik nem időznek sokáig a lelki halál állapotában, azaz a bűnben. Isten azoké, akik nem érzik jól magukat akkor, ha bűneik révén eltávolodnak tőle. Mert vagy az Isten él én bennem, vagy a gonosz lélek. Vagy Istennel élek, vagy bűnben élek. Földi életünkben, Istennek köszönhetjük a lelki feltámadást, azaz a bűnbocsánatot, miként egykor majd Istennek köszönhetjük a testi feltámadást is. És miként feltámasztásunk is Isten ajándéka lesz, ugyanígy a bűnből való új életre támadásunkat is Istennek köszönhetjük. A feltámadásban halhatatlannak mutatkozó Jézus Krisztus megosztja velünk életét, s nekünk adja az örök életet is. Ne érjük be ennél kevesebbel, mint az örök élet! A feltámadásban való hit különleges erőt ad egész földi életünk során, segítséget ad nekünk törekvésünkhöz az örök élet felé!


Hálát adunk, Istenünk, hogy szentségi ajándékoddal tápláltál minket. Kérjük, hogy Szentlelked kiáradása által maradjon meg az igazlelkűség kegyelme mindazokban, akikben mennyei erőd működni kezdett. Krisztus, ami Urunk által.
Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése