2010. július 8., csütörtök

Július 8. csütörtök



A lelki adományok ugyan különfélék,
a Lélek azonban ugyanaz.
A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.
Sokfélék a jelek is, de Isten,
aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.


Menjetek és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Ugyanazokat a tevékenységeket végezzék, amit Jézus Krisztus is tesz. Mindezt szegényen, minden emberi támaszt és biztosítékot mellőzve kell tenniük. Bármit tesznek, útjuk során soha ne felejtsék el, hogy kit hirdetnek. Jézus Krisztus pedig, aki küldi őket, velük lesz, minden megpróbáltatásukban, az ő ereje, az ő támogatása, hogy teljesen bízzanak Isten erejében. Ezt az erőt ajándékba kapták, és kötelességük azt ajándékként tovább is adni minden ember számára. De természetesen mindezt okosan tegyék. Használva azért emberi képességeiket, kiegészítve azokat a Szentlélek erejével. Akivel pedig szóba állnak, azzal ne vitatkozzanak, hanem a szeretet és a béke szavaival közeledjenek hozzájuk, mert az Úr nem elveszíteni akarja az embert, a népet, hanem ellenkezőleg megakarja azokat menteni. Jézus Krisztus téged is küld, hogy életeddel, viselkedéseddel, mindennapi tetteiddel tanúskodj az ő végtelen szeretetéről, amellyel magához akar ölelni minden Bárányát, még a legelveszettebbet, még a legtékozlóbbat is.


Urunk, Istenünk, add meg szolgáidnak, akiket mennyei kenyérrel és borral örvendeztettél meg, hogy a te dicsőségedre és a hívek üdvösségére hűségesnek bizonyuljanak az evangélium, a szentségek és a szeretet szolgálatában. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése