Június 27. vasárnap

Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan,
ujjongjatok Istennek dicsérő szóval!


Az üdvözítő Jézus Krisztus mindent az Atyáért tett, s tudta, hogy minden nap, minden óra és minden perc közelebb viszi őt a szenvedés órájához. Küldetését teljes öntudattal vállalta, és "amikor közeledtek már szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy". Népének szent városa számára a szenvedés és a megdicsőülés helye. Gyakran megfordult és tanított a jeruzsálemi templomban. Szerette a várost, megsiratta, de azt is jól tudta, hogy ebben a városban van a Koponyák hegye, itt vár rá az igazságtalan bíróság halálos ítélete, a kereszt és a húsvét dicsőséges hajnala.

"Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. Az ottaniak nem fogadták be, mert Jeruzsálembe tartott." Szenvedéséhez ez is hozzá tartozik. Népéhez való tartózásáért a szamaritánusok őt is megvetették. Nem fogadták be azt, aki által minden lett.

Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: "Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az istennyilát, hadd pusztítsa el őket! De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított. Ezután más faluba mentek."

Ki tudja, Jézus Krisztusnak mi fájt jobban, a szamaritánusok elutasítása, vagy tanítványainak értetlensége, szívtelensége? Hiszen tőle ezt a viselkedést nem tanulhatták. Ő a mennyei Atya irgalmas arcát tanította nekik, ragyogtatta fel előttük! S most azon kapja őket, hogy bosszúállást fontolgatnak. A szamaritánusokra nem pirított rá, de az irgalmatlan tanítványokra rápirított, mert fejüket és hitüket elvesztve, ebben az adott pillanatban nem az ő tanítványai voltak, hanem idegen emberek.

Izajás próféta keményen fogalmazza meg Isten igazságosságát: "Bosszút akarok állni, és ettől nem tarthat vissza senki." Mózes az énekében ezt mondja az Úrról: "Enyém a bosszúállás és a jutalmazás." Az igazságos Istenhez így imádkozik a zsoltáros: "Uram, te a megtorlás Istene vagy. Megtorlásnak Istene, mutatkozz meg! Kelj fel, te, aki ítélkezel a föld felett, és fizess meg az elbizakodottaknak, ahogyan megérdemlik." (Zsoltár 94, 1-2)

Viszont már az Ószövetségben is vissza-visszatér a megbocsátás és irgalom gondolata. "Ne rágalmazd a tieidet, és ne törj embertársad vérére. Én vagyok az Úr. Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat, úgy, mint tenmagadat. Én vagyok az Úr!"

Jakab és János! Hát nem emlékeztek ti Jézus Krisztus számtalan kijelentésére? Megbocsátására? Tőle mi sem távolabb, mint az istennyila! Nem voltak ott a hegyi beszéden, amikor elhangzott: "Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért"?

1988 tavaszán betörtek a városmajori templomba. Utána a templom hirdetőtábláján egy üzenet jelent meg: "Március 15-16. éjjelén, amikor mi, a tanítványok aludtunk, s a rendőrség ünnepnapi készültsége is lejárt, elérkezett a ti órátok: egy betonlappal átütötték az ablakot, és bemásztak a templomunkba. Valaki mégis tudott jöveteletekről. Az, akinek tekintete mindig rajtatok nyugszik, de sohasem csap le rátok. Nem fél tőletek, és nem is utál benneteket. Azzal a végtelen szomorúsággal várt rátok, amivel a barátja elé ment egy másik éjszakán, amikor az csókkal árulta el, s így juttatta az ellenség kezére... Jogotok van hozzá, hogy a világosság fiai legyetek... Együtt imádkozunk, hogy ti is megtérjetek..."